Nem reagáltak a patkányügyi megkeresésünkre az illetékesek, de úgy tűnik, legalább a lakossági bejelentés lehetősége működik

A debreceni városháza zöldterületi osztályát érdemes hívni, ha valaki rágcsálót lát.

Még május 9-én írtunk róla, hogy olvasói levelet kaptunk, miszerint elszaporodtak a patkányok Debrecen óvárosában. Forrásunk Szentlászlófalva városrészben több épületből látott rágcsálókat kiszaladni. A jelzését követően körbesétáltuk az érintett területet, és mi is találkoztunk egy frissen elgázolt rágcsáló tetemével.

Debrecen, Ajtó utca, 2022. május 9.
Polgár Tóth Tamás

Az eset után hiába kértünk felvilágosítást a debreceni városházától és Fodor Mária megyei tisztifőorvostól, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal népegészségügyi főosztályvezetőjétől, egyetlen levelünkre sem reagáltak. Pedig kíváncsiak lettünk volna többek között arra, hogy értesültek-e a problémáról, amennyiben igen, milyen lépéseket tettek az ügy kivizsgálása és a patkányok számának csökkentése érdekében. A városházától szerettük volna megtudni, mennyit költöttek az elmúlt években rágcsálóirtásra, a tisztifőorvostól pedig arról is érdeklődtünk, milyen egyedszámtól számítanak a patkányok közegészségügyi kockázatnak, továbbá nekik milyen feladataik és lehetőségeik vannak a kontrollálásukkal kapcsolatban.

Ajánljuk szíves figyelmedbe heti hírlevelünket, amiben legfontosabb publikációinkról és a Debreciner szerkesztőségének háttérmunkálatairól, kiadónk akcióiról adunk tájékoztatást! Itt lehet feliratkozni!

Ugyan az illetékesek nem reagáltak a megkeresésünkre, a napokban megint kaptunk egy olvasói levelet, amelyben egy másik forrásunk azt állítja: jó tapasztalatokat szerzett, amikor a városháza zöldterületi osztályának telefonon keresztül jelentett be egy általa látott patkányt. Mint írta, az önkormányzati honlapon megadott számot (52/511-531) hívta fel, ahonnan egyből átkapcsolták egy másik mellékbe. Komolyan kezelték a bejelentését, miután sikerült beazonosítani az észlelés helyszínét, forrásunk ígéretet kapott, hogy a zöldterületi osztály egy csapattal kivizsgáltatja az ügyet, szükség esetén pedig intézkedik az irtásról.

Úgy tűnik tehát, vannak dolgok, amelyek jól működnek a városházán – még ha a független sajtóval, és azon keresztül a város polgáraival folytatott kommunikáció nem is tartozik ezek közé.

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.