Bűncselekmény elkövetése miatt toloncolták ki a Debreceni Egyetem egyik külföldi hallgatóját

Az egyetem és a DEHÖK nem reagált a megkereséseinkre, de Körösparti Péter debreceni HÖK-vezér egy mémoldalon közzétett egy levelet, amelyből újabb részletek derültek ki.

Először június 2-án írtunk arról, hogy a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Hallgatói Önkormányzat közösségi oldalán Bihari Máté kari HÖK-elnök Husi Géza dékánra hivatkozva azt írta, az elmúlt időszakban megnőtt az egyetemen a fegyelmi vétségek száma, amelyek között bűncselekmények is voltak. „Ebben az évben volt már példa hivatalos dokumentum hamisítására, közfeladatot ellátó személy elleni erőszakos megnyilvánulásra, lőszerrel való visszaélésre, fegyverrel való visszaélés gyanújára, számonkérések alkalmával csalással történő előnyszerzés kísérletére és előnyszerzésre, valótlan állítások tényként való bemutatására és abból előnyszerzésre” – írta Bihari.

Az országos médiaérdeklődést kiváltó üggyel kapcsolatban a Debreceni Egyetem és a DEHÖK semmit sem kommunikált, a megkereséseinkre nem reagáltak, közleményt nem adtak ki.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságtól aztán június 10-én arról értesültünk, hogy 2021. szeptember 1. és 2022. június 3. között közfeladatot ellátó személy elleni erőszak gyanúja miatt nem folytattak olyan eljárást, amelyben felmerült volna a Debreceni Egyetem valamely campusának érintettsége. Azt is megtudtuk, hogy egy „egyetemi hallgatóval összefüggésbe hozható” ügyben egy személyt eljárás alá vontak, majd figyelmeztettek lőfegyverrel kapcsolatos szabálysértés elkövetése miatt. Az eset nem az egyetem területén történt. A rendőrségnél azon ügyek iránt is érdeklődtünk, ahol felmerült a lőszerrel való visszaélés gyanúja, de a válaszukban erre nem tértek ki.

Egy mémoldalon tették közzé a dékán levelét

Mivel a rendőrségi tájékoztatás szerint a megjelölt időszakban nem történt meg minden, a kari HÖK-elnök által említett bűncselekmény, ezért újabb levelet írtunk a Debreceni Egyetemnek, valamint kerestük a DEHÖK-öt is, hogy tisztázzák a helyzetet. Leveleinkre egyikük sem reagált.

Ugyanakkor Körösparti Péter, a debreceni hallgatói érdekképviseleti szervezetek hierarchiájának csúcsán álló DE Hallgatói és Doktorandusz Képviselet (DEHDK) elnöke legutóbbi cikkünk megjelenése és a DEHÖK-nek írt e-mailünk után a Nagytemplom posting nevű, mémeket közlő, szatirikus célzattal készülő Facebook-oldalon hozzászólás formájában közzétette azt a levelet, amelyet Husi Géza, a Műszaki Kar dékánja küldött a kari HÖK-elnöknek. Ez alapján világosan látszik, hogy az egyetemi bűncselekményekre vonatkozó információk – amelyek egy részéről a jelek szerint nem tud a rendőrség – valóban a dékántól származnak.

Facebook
Facebook

„Ebben a tanévben már volt példa hivatalos dokumentum hamisítására, közfeladatot ellátó személy (oktató, menetjegyellenőr, egyetemi orvos) elleni erőszakos megnyilvánulásra, lőszerrel való visszaélésre, fegyverrel való visszaélés gyanújára, számonkérések alkalmával csalással történő előnyszerzés kísérletére és előnyszerzésre, valótlan állítások tényként való bemutatására és abból előnyszerzésre – hogy csak a fontosabbakat említsem” – olvasható Husi levelében. A dékán azt is közölte, hogy az egyetemi fegyelmi bizottságnak a bűncselekmény kategóriájába tartozó ügyeket hivatalból át kell adnia a rendőrségnek. „Ilyen pl. az erőszakos viselkedés megvalósítása, okirat hamisítás, szándékos rongálás minősített esetei és egyéb köztörvényes bűncselekmények. Sajnos ebben a tanévben több ilyen eset is volt, melynek egyik eredménye egy külföldi hallgató kitoloncolása volt” – írta Husi Géza.

Az egyetemen felmerült bűncselekményekkel kapcsolatban újabb kérdéseket tettünk fel a Debreceni Egyetemnek és a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságnak. Amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.