Varga Zoltán szerint tarthatatlan a magas parkolási díj a Kenézy-kórháznál

Sajtótájékoztatón mutatta be Varga Zoltán, a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás szövetség debreceni polgármesterjelöltje Faragó Lajost, az összefogás 15. választókerületben induló képviselőjelöltjét szeptember 19-én, a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház parkolójában.
Varga Zoltán és Faragó Lajos
Tóth Tamás

Akár tízezer forintba is kerülhet a parkolás

Varga Zoltán a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az egészségügyet kivéreztették, a csőd szélén áll a szektor, az Orbán-kormánynak pedig a korszerű diagnosztikai berendezések helyett a Biblia jut az eszébe róla. „Tudjuk nagyon jól, hogy a tízparancsolat segítségével eddig nagyon kevés beteg tudott meggyógyulni” – utalt a polgármesterjelölt Kásler Miklós miniszter egy korábbi mondatára. Varga szerint a Kenézy-kórházban kapható ellátással is problémák vannak, amiről nem az orvosok, hanem a rendszer tehet, a bajt pedig csak tetézi, hogy a kórházba kényszerűen érkezőket még magas parkolási díj is sújthatja. A polgármesterjelölt szerint adott esetben akár a tízezer forintot is elérheti a parkolás költsége. Ezen szerinte sürgősen változtatni kell, választási győzelmük esetén pedig felül is vizsgálnák a jelenlegi helyzetet, a parkoló ügyeit kezelő Debreceni Egyetemmel együttműködve.

Tóth Tamás

A Fidesz lebontja az önkormányzatiságot

A sajtótájékoztató előtt néhány perccel kaptunk egy példányt Faragó Lajos szórólapjából. Ezen többek között az állt, hogy az 1948-ban született, jelenleg nyugdíjas politikus célja „a kialakuló diktatúra megakadályozása”. Megkérdeztük ezért, hogy egészen pontosan mit ért a „kialakuló diktatúra” alatt Debrecen vonatkozásában, valamint hogyan szándékozik tenni ez ellen önkormányzati képviselőként. Faragó válaszában arról beszélt, hogy a Fidesz nemcsak Debrecenben, hanem az egész országban elfoglalta a döntési helyzeteket, a demokratikus ellensúlyokat teljesen felszámolták. Szerinte az ellenzéknek újra döntési pozícióba kell kerülnie ahhoz, hogy ne csak a gazdagoknak és a belvárosiaknak legyen képviselete Debrecenben.

Varga Zoltán ezt annyival egészítette ki, hogy szerinte az Orbán-kormány fokozatosan lebontja az önkormányzatiságot, Debrecen vezetői valójában csak a miniszterelnök helytartói. Éppen ezért ahhoz, hogy a debreceniek dönthessenek a saját sorsukról, a polgármesterjelölt szerint az ellenzéknek vissza kell vennie a várost a Fidesztől az októberi választáson.

Tóth Tamás
Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.