Augusztus 11-én részletesen bemutattuk a 2017-ben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által kiírt EFOP-2.2.2. pályázatot, valamint az annak keretében elindult „Jobb, mint az Otthon” Támogatott lakhatás Hajdú-Bihar megyében című, 2,41 milliárd forint európai uniós támogatásból finanszírozott programot. A projekt során Bárándon, Derecskén, Püspökladányban és Szerepen épültek fogyatékossággal élő, pszichiátriai beteg és szenvedélybeteg személyek számára olyan 12 férőhelyes lakóházak, amelyek a hagyományos, nagy bentlakásos szociális otthonokat hivatottak kiváltani. Egyes házak már 2019-re elkészültek, azonban még egyetlen lakó sem költözhetett be ezekbe az épületekbe.
Ugyancsak beszámoltunk arról, hogy az EFOP-os pályázat keretében 2017 óta elindult összesen 22 projektből még egyet sem zártak le, többszöri határidő-tologatás után a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) honlapján olvasható információk szerint a várható befejezés dátuma 2022. december 31.
Nem mondták meg a csúszások okát
Megkérdeztük az SZGYF-et: mi az oka annak, hogy egyetlen projektet sem sikerült még befejezniük. A főigazgatóság cikkünk megjelenése után egy nappal, augusztus 12-én reagált a levelünkre. Azt írták, az említett projektek mindegyikében a meghatározott céloknak megfelelően, az érintett emberek érdekében zajlik a források felhasználása, a konkrét kérdésünkre, tehát a 22 projekt befejezetlenségének okára azonban nem válaszoltak.
„A cikk félreérthető, téves állításai arra vezethetőek vissza, hogy a benne említett projektek még nem fejeződtek be. A projektek akkor fejeződnek be, amint minden szükséges engedély rendelkezésre áll, valamint, ha az eltervezett valamennyi projektelem együttesen megvalósul” – írták. Arra az SZGYF nem tért ki, hogy a cikkünk pontosan mely állításait tartják félreérthetőnek vagy tévesnek.
Minden épület az eredetileg tervezett funkciót fogja betölteni – állítja a főigazgatóság
Azt is kifejtették, hogy vannak olyan projektelemek, amelyek teljesülése folyamatban van, ezért csak a projektelemek együttes teljesítését követően lesz lehetőség a projektek befejezésére. „Így azelőtt minden olyan jellegű állítás, hogy nem valósultak meg a célok – alaptalan. Amit a projektekben vállaltunk, az mind megvalósul. Továbbá az összes épület az eredetileg tervezett funkciót fogja betölteni – minden ezzel ellentétes állítás tévedésen alapul” – közölte az SZGYF, minden bizonnyal arra az általunk is megemlített derecskei szóbeszédre utalva, miszerint bizonyos személy(ek) a projektet kihasználva arra játszhat(nak), hogy a program befejezését követően csak 5 évig kell az eredeti rendeltetésüknek megfelelően hasznosítani az ingatlanokat. Természetesen nem állítottuk, hogy ennek a híresztelésnek lenne szilárd valóságalapja, azonban a cikkünk megjelenését követően is kaptunk olyan megkereséseket, amelyek alapján mindenképpen kijelenthető, hogy ez a téma része a városi közbeszédnek.
Nem közölték, melyik helyszínekről és projektekről van szó
Az SZGYF-től azt is megkérdeztük, hogy az említett 22 program között vannak-e olyanok, amelyek keretében már költözhettek be lakók, és ha igen, akkor mely projekt kapcsán, mely településeken. A főigazgatóság válasza szerint 92 helyszínen összesen 1092 személy költözhetett be a lakásokba, a konkrét projekteket és az érintett településeket azonban nem nevezték meg.
Ez a cikk a „Szabad oldal” kezdeményezés részeként jelent meg, együttműködésben a Szabad Európával.