Büdösrét

Legkiesőbb, északi végében a pletyka szerint drogtól elhülyült fiatalok vártak áldozataikra, a könnyebben járható részeken pedig vérfertőző népek vájtak a laza talajba putrikat. De mindez csak szóbeszédként járta.

Annak oka, hogy senki nem akart építkezni itt, a mocsaras telek túlságosan is nagy méretében jelölhető ki, beépíthetővé tétele rengeteg munkával járt volna. A mocsár helyén egyébként sem tudta senki elképzelni a leendő otthonát. A környékbeliek szeméttelepként tekintettek rá, idehordtak mindent, amit a ház körül már nem tudtak hasznosítani.

Törő Vanda

Alsóhegy és Felfalu között feküdt, a Fő út jobb oldalán. A két település voltaképpen egy volt, hiszen a bal oldalon lévő házak sora nem szakadt meg, és mivel az alumínium üdvözlőtáblákat talán tíz éve is van, hogy ellopták, az irányítószámok ismerete nélkül már nem lehetett megmondani, hol ér véget Alsóhegy, és hol kezdődik a következő falu. Azonban Büdösrét egyértelműen elválasztotta egymástól a kettőt, igaz, a vele szemközti házakról kívülről így még nehezebb volt eldönteni, pontosan hová is tartoznak. Egyébként a legjobb kilátás ezekből a senki földjén lévő otthonokból nyílt a Karancs hegyvonulatára. A mocsár után hirtelen felfutó, hosszan emelkedő ív tetején álló kilátóra valahogy mindig odatévedt az ember tekintete, és bár az összehatáson sokat rontott a kánikulában elviselhetetlenül bűzlő szemetes mocsár, a lakók csak néha panaszkodtak a szag miatt.

Aztán egyszer csak elkezdődtek a munkálatok. Lecsapolták a területet, kerítést vertek, betonoztak, majd néhány hét elteltével hozzáfogtak az építkezéshez. Gyorsan felhúzták a hatalmas, szürke fémdobozt is, az elegyengetett földet befüvesítették, facsemetéket ültettek. Gyár lesz ott, hamarosan beindul a termelés, mondták mindkét hivatalban, bár a tisztviselők sietve hozzátették, hogy ezt ők is csak hallották, semmi nem biztos, mert jelen pillanatban igazából egyik önkormányzat vezetőségének sem tiszta, hogy konkrétan melyik faluhoz is tartozik ez a terület.

Egy idő után azt lehetett hallani, hogy Büdösrétet egy német vállalkozó vette meg. Ezt megerősítették Boldizsárék is, akiknek évek óta árult házát hirtelen megvásárolták. Egy német férfi jött a tolmácsával, Boldizsárék körbevezették őket, a tolmács és a férfi beszélgettek, majd a német zakója belső zsebébe nyúlt, és letette a foglalót. Így történt Vajdáékkal és Nagyékkal is, majd a következő évben Ivádiék, Kotorcsikék, valamint Kövesdiék számoltak be ugyanilyen tapasztalatokról.

Bár a gyárral szemközti házak továbbra is a megszokott rendben sorakoznak, ma már nem kérdés, hol a határ. Nagy a csend, az új tulajdonosok évente egyszer, ha erre járnak. A gyár felől se hallani semmit. Nem látni mozgást. Azt beszélik, üresen áll. Tavasszal és nyáron hetente levágja valaki a füvet, aztán elmegy. Furcsa érzése lesz az embernek, ha gyalog megy át a szomszéd faluba. Annál is inkább, mert a gyárudvar fái kiterebélyesedtek, és a járókelők hiába keresik tekintetükkel a kilátót, a fémdoboz feletti vakítóan kék ég összehúzza a szemüket.

Juhász Tibor 1992-ben született Salgótarjánban. Költő, a KULTer.hu szépirodalmi rovatának szerkesztője, a Kortárs Online irodalmi rovatvezetője. Első verseskötete Ez nem az a környék (2015), első prózakötete pedig Salgó blues (2018) címmel jelent meg.

Juhász Tibor tárcasorozata a Debrecineren itt olvasható: ZACC .

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.