REGGELI FELES

Az élet kint zajlik

Éltek már tagadásban eleget, viszont most mintha újra tinédzserek lennének.

Úgy hozta a hétvége, hogy megismertem Tamarát és Elvirát, akiktől nagyon sokat tanultam. Emlékeztettek arra, ami már Sarkadi Imre Elveszett paradicsom című művének elolvasása óta lebeg a szemeim előtt minden kudarc vagy kilátástalanság után: soha nincs késő, bármikor újrakezdheted.

Tamara és Elvira bár ugyanolyan emberek, mint te vagy én, mégis folyamatos megkülönböztetés a részük az élet szinte minden területén, mivel ők egy transznemű pár. Több éve együtt vannak, soha nem veszekedtek, mindketten elmúltak már 50 évesek. Az élet persze nem állt meg, sőt!

Törő Vanda

Olykor szabadkoztak amiatt, hogy sokat beszélnek a transz közösségről, magukról, de olyan jó, hogy végre nem kell elrejteniük, kik is ők valójában, hogy szabadon beszélhetnek róla, megélhetik valódiságukat, azt, hogy ők nők.

Tamara cigizés közben lazán összefoglalta, miért is harcolnak: az élet kint zajlik, és mi nem a szobában akarunk bujkálni.

Egyébként is éltek már tagadásban eleget, viszont most mintha újra tinédzserek lennének, de már érett fejjel. Nem állt meg az élet, csak mert betöltötték az ötvenet, tele vannak tervekkel, célokkal, lelkesedéssel, aktivitással.

Annyira nem állt meg az élet, hogy még országhatárt is átlépett, egészen Párizsig, ahonnan is Tamara díjat hozott el egy rövidfilmbeli alakításáért. Bár Magyarországon nem kapott több figyelmet ez a hír, mint néhány rövid beszámoló, úgy gondolom, joggal lehetnénk büszkék erre a győzelemre is, hiszen ismét egy magyar tehetségről szóltak elismerően külföldön.

Tamara és Elvira nem hátrál meg semmilyen akadály elől, hiszen pontosan tudják, mennyire kemény fába vágták fejszéjüket, és a problémás helyzetek megoldására tudatosan készülnek. Korábbi életükért pedig senkit nem hibáztatnak, pusztán örülnek annak, hogy most végre nyíltan és szabadon élhetnek.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.