Augusztus 12-én jelentette be a kormány, hogy az ország eddigi legnagyobb beruházásaként akkumulátorgyárat hoz létre Debrecenben a CATL nevű kínai nagyvállalat. Miközben a kormány és a város fideszes vezetése a gyár gazdaságfejlesztő hatásaival érvel, addig a helyi ellenzék számos aggályt fogalmazott már meg az üzem létesítése kapcsán. A kritikák központjában a gyár várhatóan hatalmas vízfogyasztása áll, Palkovics László technológiai és ipari miniszter ugyanis korábban a Telex beszámolója szerint arról beszélt, hogy egy 100 gigawatt kapacitású akkumulátorgyártásra képes gyárnak óránként 1000 köbméter a vízigénye.
Ez az LMP számításai szerint 400 ezer háztartás vízszükségletével egyezik meg, a DK pedig azt hangsúlyozta, hogy a CATL Debrecen teljes napi vízfogyasztásának a kétharmadát fogja igénybe venni. Az ügyben az LMP helyi népszavazás kezdeményezését jelentette be (cikkünk írásakor még nem adtak be kérdést a helyi választási irodának), a DK pedig legutóbb arról számolt be, hogy nem vesznek részt a Papp László (Fidesz) polgármester által szervezett zárt ajtós egyeztetéseken, ugyanis úgy látják, a projektről felsőbb szinten már döntöttek, a helyi városvezetés csak „elbábozza” a párbeszédet.
A debreceni közbeszédben egyre többször találkozni azzal a felvetéssel is, hogy valójában a gyár vízszükséglete miatt valósítják meg a Civaqua-programot, ezért nem fog kapni a Tisza vizéből a Nagyerdő és az erdőspusztai tavak sem. Papp László egyébként a legutóbbi közgyűlésen határozottan cáfolta ezt a vélekedést.Nincs véleményük?
Az akkumulátorgyárral kapcsolatban egyelőre semmilyen formában nem fejtette ki az álláspontját a városháza által gründolt, megalakulása után rögtön jelentős önkormányzati támogatásokban részesülő, magát zöldnek mondó szervezet, a Future of Debrecen egyesület, valamint a Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület sem. Megkérdeztük ezért mindkét szervezetet, hogyan vélekednek a beruházásról.
A Future of Debrecen nem reagált a megkeresésünkre, úgy tűnik tehát, hogy nincs véleményük a város vélhetően eddigi egyik legnagyobb környezeti terheléssel járó beruházása kapcsán.
Marincsák Ibolya, a Debreceni Nagyerdőért Egyesület elnöke érdeklődésünkre azt válaszolta, hogy nem foglalkoznak „helyi közéleti problémákkal”.
Kapcsolódó írások:
- Nem vesz részt a DK a debreceni akkumulátorgyárról szóló városházi, zárt ajtós egyeztetéseken
- Nem tudja garantálni Debrecen biztonságos vízellátását a városvezetés – közölte a DK
- Még egy kínai akkumulátorgyár épül Debrecenben?
- Helyi népszavazást kezdeményez az LMP a kínaiak debreceni akkumulátorgyáráról
- Aggodalmát fejezte ki a DK a Debrecenbe települő CATL-akkumulátorgyárral kapcsolatban
- Sürgősségi megvitatást kért a Debrecenben felépítendő kínai gigagyár ügyében az MSZP-s képviselő
- Szenzációs őrület, hogy ez mekkora giga!