CSÜTÖRTÖK

Merre fordíthatja Debrecen sorsát a kínaiak akkugyára?

Az egyik vízió, ígéret szerint a város határában létesülő gigaberuházásnak köszönhetően példátlan fejlődés előtt áll Debrecen, feliratkozik Európa térképére. A másik vízió, félelem szerint pedig a felépülő hatalmas akkumulátorgyár következményeként Debrecen olyan élhetetlen várossá válhat, ahonnan elmenekülnek azok az emberek, akik megtehetik.
Pixabay

A több éves titkos tárgyalási folyamat eredményeként a gyárat Debrecenbe invitálók azt mondják, hogy világszínvonalú modern technológia érkezik ide, s közel tízezer embernek teremt munkát, nem beszélve a majdan szintén idetelepülő beszállítókról. A maga teljességében váratlan és hirtelen bejelentéstől megriadtak attól tartanak, hogy beláthatatlan környezeti sérülésekkel jár majd a gyár működése, óriási vízigénye csak fokozza az évek óta tartó szárazság és a már tagadhatatlan klímakrízis hatásait, nem mellékesen olyan társadalmi mozgásokkal járhat, amelyek visszafordíthatatlanul és nem kívánt módon átalakítják Debrecent.

Kinek lehet igaza? Egyiknek, másiknak, mindegyiknek, egyiknek sem? Nem tudhatjuk. Itt élő polgárként ugyanis nem kaptunk érveket, nem ismerhettünk meg elemző – kormányzati és független – hatástanulmányokat, nem kísérhettünk figyelemmel pro és kontra szakértői vitákat, nem tehettük fel kérdéseinket lakossági fórumokon… Úgy született meg a döntés és úgy hozták tudomásunkra, ahogy az a rendszerváltozás előtti Magyarországon történt volt mindig, úgy, ahogy a Kínai Népköztársaságban történik ma is. Mintha közünk nem lenne ahhoz, mi lesz a városunkkal, benne velünk, a gyerekeinkkel, az unokáinkkal.

Pedig biztosan lett volna véleményünk, nyitottak lettünk volna a bennünket innen-onnan meggyőzni akaró alapos és megfontolt érvekre.

Ha semmi környezeti veszélyt nem hoz ide az akkumulátorgyár, akkor is kérdés, merre menjen tovább Debrecen. Bizonnyal vannak, akik szerint a jövő záloga az, hogy mindenféle gyárak, ipari üzemek sokasága, nagyok és még nagyobbak létesüljenek a város körül. Ahogy olyanok is lehetnek szépszámmal, akik szerint meg kellene már állni az értékes termőföldek száz és száz hektárjainak lebetonozásával, akik szerint a meglévő vizet inkább öntözésre kellene használni, megtartani és megerősíteni Debrecen gazdaságának agrárjellegét, feltámasztani egykor nemzetközi hírű élelmiszeriparát.

Akarják-e a debreceniek, hogy vezetői háromszázezres lélekszámúvá duzzasszák a várost, ahogy az néhány évvel ezelőtt konkrét plánumként elhangzott, vagy inkább úgy gondolják, hogy a jelenlegi kétszázezer lakos talán elég, inkább ennek a népességnek az életkörülményeit kellene jobbítani. Haladás vagy maradás? És melyik irány a tényleges haladás?

Van-e közük a debrecenieknek ahhoz, hogy mi lesz a városukkal? És szavuk lehet-e?

Érzékelhetően megosztott a város a kínaiak itteni akkugyára ügyében. A totális felkészítetlenség állapotában olybá tűnik, igen sokak mintha pusztán a politikai szimpátiák, a párthitek, a mélységes bizalom és a mérhetetlen bizalmatlanság mentén fogadják el a gigaberuházást, vagy tiltakoznak ellene. Nem kevés, már megint gyűlöletbe hajló indulattal itt is, ott is.

A debreceni aláírási ceremónián Barcsa Lajos alpolgármester – az egészségügyi okok miatt távol maradt Papp László polgármester nevében is szólva – történelmi jelentőségű mérföldkőről beszélt. Szijjártó Péter külminiszter pedig az eseményt méltató felszólalásában azt mondta, „a mai napon itt Debrecenben történelmet írunk”. Kétségtelenül mindkettőnek igaza van. A kínai gyárat a városba hozó döntésüknek történelmi léptékű következményei lehetnek Debrecen további históriájában. Így vagy úgy. Ezért is meg kellett volna, meg kellene ezt beszélnie a debreceni polgároknak. Ha még megmaradt ez a képességünk, ha még szóba tudunk állni egymással – a városért, magunkért.

Kapcsolódó írások:

- Erről szól a közszolgálat? Médiaaránytalanság Debrecenben

- Még mindig számos tisztázatlan kérdés van a debreceni akkumulátorgyárral kapcsolatban az MSZP és a Mi Hazánk Mozgalom szerint

- Petíciót indít a DK is a kínai akkumulátorgyár miatt, várhatóan jövő héten adja be népszavazási kérdéseit az LMP

- Már 2025 elején elkezdené az akkumulátorgyártást Debrecenben a CATL – Aláírták a megállapodást a kínai óriásvállalattal

- Semmit sem mond a debreceni akkumulátorgyárról a Future of Debrecen és a Nagyerdőért Egyesület

- Nem vesz részt a DK a debreceni akkumulátorgyárról szóló városházi, zárt ajtós egyeztetéseken

- Már több mint két éve folyamatosan készítették elő a CATL debreceni akkumulátorgyárát – Kósa Lajos szavai szerint

- Nem tudja garantálni Debrecen biztonságos vízellátását a városvezetés – közölte a DK

- „Ha a folyók kiszáradnak, az akkumulátorgyárak sem fognak működni” – A környezetvédelmi aggályokról szólt Debrecen közgyűlése

- „Az lesz a vége, hogy Debrecen élhetetlen szellemvárossá válik” – Sajtótájékoztatót tartott az LMP az akkumulátorgyárról

- Elvileg lehet helyi népszavazást tartani a kiemelt beruházássá minősített debreceni akkumulátorgyárról

- Még egy kínai akkumulátorgyár épül Debrecenben?

- Helyi népszavazást kezdeményez az LMP a kínaiak debreceni akkumulátorgyáráról

- Aggodalmát fejezte ki a DK a Debrecenbe települő CATL-akkumulátorgyárral kapcsolatban

- Sürgősségi megvitatást kért a Debrecenben felépítendő kínai gigagyár ügyében az MSZP-s képviselő

- Szenzációs őrület, hogy ez mekkora giga!

- Hiányzó tájékoztatás, zajszennyezés, kevés munkahely a helyieknek – Ezekről számoltak be a gödi akkumulátorgyár mellett élők

- Az elmúlt évek egyik legnagyobb beruházása a Debrecenben épülő dél-koreai katódgyár, de sok még a tisztázatlan kérdés

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.