Pénteken tüntetnek Debrecenben a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok mellett, a pedagógusok megbecsüléséért

Már jelezte részvételét a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is. Az eseményt egy egyetemi hallgató szervezi, eddig 200-an jelezték érdeklődésüket.
Az Ady park Debrecenben, háttérben gimnázium, ablakban felirat (SZTRÁJK) – a fotó idén márciusban készült
Lia

Október 5-én, a pedagógusok világnapján országszerte történtek tiltakozó megmozdulások a szakmában dolgozók alacsony bérezése és túlterheltsége, a sztrájk kormány általi ellehetetlenítése, valamint az emiatt polgári engedetlenséggel élő tanárok elbocsátása miatt. Ahogy arról a Debreciner közösségi oldalán folyamatosan beszámoltunk, Hajdú-Bihar megyében is több iskolában voltak jelentősebb akciók. Debrecenben a Tóth Árpád Gimnázium, a Fazekas Mihály Gimnázium, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma, a Szent László Görögkatolikus Gimnázium (korábban Dienes László Gimnázium) és a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium oktatói, valamint diákjai is megmozdultak, Hajdúböszörményben pedig a Bocskai István Gimnázium tanárai demonstrálták szolidaritásukat.

Az eseményeknek még közel sincs vége, ugyanis október 7-én, pénteken 16 óra 30 perckor a debreceni Ady parkban lesz szolidaritási tüntetés a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium elbocsátott tanárai mellett. Az eseményt Olajos Vajk, a Debreceni Egyetem tanár szakos hallgatója szervezi, rajta kívül felszólal majd Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, de képviseltetni fogja magát a rendezvényen a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is, illetve még több más lehetséges felszólalóval folynak egyeztetések. A demonstráció Facebook-eseményén cikkünk írásakor már több mint 200-an igazolták vissza, hogy ott lesznek vagy érdeklődnek a tüntetés iránt.

Úgy tervezzük, a szolidaritási kiállást a Debreciner közösségi oldalán élőben fogjuk közvetíteni.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.