„Az Ön irodájában van fűtés?” – Húsz kérdés a kancellárhoz

Telnek a napok, a hetek, ám a Debreceni Szakképzési Centrum továbbra sem konzultál az érintett szülőkkel, diákokkal az egyes iskolák összeköltöztetéséről, a kétműszakos oktatási rendről. Tájékozatlanság, titkolózás, félelmek, káosz Debrecenben.

Az alábbiakban egy olyan levelet közlünk szó szerint, amit az egyik – névtelenségét kérő – szülő juttatott el a szerkesztőségünkhöz. A Debreciner készséggel megjelenteti a DSZC kancellárjának a válaszát is, amennyiben eljuttatja hozzánk.

Állítólag a Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum az egyike a kényszerűen költöző debreceni iskoláknak
Polgár Tóth Tamás

Tisztelt Tirpák Zsolt kancellár úr!

A sajtóból úgy értesültem (hivatalos tájékoztatást nem kaptam), hogy a Debreceni Szakképzési Centrumhoz tartozó iskolákat össze akarják költöztetni „energiatakarékosság” címén. Ez igen súlyosan érinti mind a pedagógusokat, mind a diákokat, a szülőket, az iskolai és a kollégiumi alkalmazottakat is!

Mikor kíván hivatalos tájékoztatást adni a tervezett változásokról?
A tervezett intézkedéssel kapcsolatban az alábbi kérdéseimre várom válaszát:

1. A tanulónak joga van a tanuláshoz. Az ismeretlen időponttól bevezetni kívánt intézkedések a tanulók ezen alapjogát csorbítják. A tanuló joga, hogy biztonságos, egészséges környezetben tanuljon. A tanulók (felnőttekre is igaz) napi rutinjának felborítása, valamint a téli esti órákban buszra várakozás jelentős kockázatot jelent tanulók egészségére. Utóbbi igen veszélyes is, mivel köztudott, hogy Debrecenben a buszvégállomás és a vasútállomás környezetében igen gyakoriak az éjszakai kifosztások, kirablások és a provokáció. Döntéshozáskor ezt figyelembe vették-e? Történt-e egyeztetés a gyermekeink védelme érdekében a rendőrséggel, hogy az elhúzódó tanítás miatt fokozott rendőri jelenlét legyen a fent jelzett, problémákkal érintett városrészeken? Amennyiben igen, úgy kérem, az egyeztetések eredményének nyilvánosságra hozatalát!

2. A tanulónak joga, hogy részt vegyen a választható tantárgyak és szakkörök foglalkozásain. Milyen törvényi rendelkezés alapján fosztják meg a csak délután szervezett sport, zenei vagy magánórák lehetőségétől a DSZC tanulóit, mindezzel esetenként a szülőknek anyagi kárt okozva?

3. A tanulónak joga, hogy az illemszabályoknak megfelelően véleményt nyilvánítson. Milyen jogszabály alapján született az iskolák összevonásával kapcsolatos döntés úgy, hogy a diákokkal és szüleikkel nem történt előzetes egyeztetés?

4. A vidékről érkező diákok, hogy fognak haza jutni, ha pl. 18 óra után csak 19.30-kor indul járatuk haza?

5. Ha 13 óra előtt sokkal korábban beérkezni kényszerül a tanuló, akkor hol fog várakozni a tanítás kezdéséig, illetve az ilyen tanulók mikor tudnak tanulni, készülni az órákra?

6. Miért csak a DSZC iskoláit érinti az energiaválság? A többi iskola hogyan oldja meg ezt a problémát?

7. A diákok „kétműszakos” tanrendben tanulnának a tervezet szerint, egyik héten délelőtt, másik héten délután, 35 (!) perces tanórákon. Ön szerint mit lehet megtanítani, megtanulni 35 perc alatt? Miért éri hátrányos megkülönböztetés a DSZC diákjait a többi iskola tanulóival szemben, amiért nekik csak 35 perces foglalkozást biztosítanak ugyanazon tananyagmennyiség és ugyanazon követelményrendszer mellett, mindezt a tanév több mint 57%-ában?

8. Van-e jogszabályi meghatározás a nappali tanrend időbeosztására? Ha igen, pontosan milyen időkeret vonatkozik a nappali tagozatos tanulókra?

9. Ha a gyerekem egy adott címmel rendelkező iskolába nyert felvételt, akkor milyen jogcímen történik ennek megváltoztatása egyik napról a másikra?

10. Azon tanulók helyi bérletének többletköltségét ki téríti meg, aki az iskolát éppen a lakóhelyéhez való közelség miatt választották, jelen helyzetben viszont tömegközlekedés igénybevételére kényszerülnek?

11. Miért reklámozzák az iskolákat a leendő diákoknak, ha a jelenlegi diákok sem járhatnak abba az intézménybe, ahová felvételt nyertek?

12. Miért nem jelent meg egyetlen hivatalos, írásos állásfoglalás sem a két műszakos oktatással kapcsolatban? Miért csak a tanáraik elmondásából, illetve a sajtóból lehet értesülniük a szülőknek?

13. Milyen formában és mikor történt egyeztetés a szülőkkel az összevonásokat illetően?

14. Szakmai tantermeket igénylő oktatásban részt vevő diákok hogyan fognak tanulni, ha a másik iskolában nincs szaktanterem?

15. Miért olyan intézmény lesz egy másik iskola befogadó intézménye, ahol nem biztosított az iskolán belüli étkezés, míg a költöző iskolában ez a lehetőség adott a diákok számára?

16. A kollégiumban milyen időbeosztás szerint történik a tanulói idő megválasztása? Hogyan ellenőrzik, hogy mikor melyik tanulónak kell a kollégiumban tartózkodni? Vagy ezentúl szabadon járhatnak a kollégisták? A 24 órás kollégiumi ügyeletre van nevelőtanári kapacitás?

17. A délutános műszakban tanuló kollégista csomagjait ki és hol fogja őrizni, amíg ő a tanóráin vesz részt 18 óráig?

18. Egy tanuló, aki legalább 100 kilométerről jár a DSZC-s iskolába, aki 18-ig tanórán van, mikor fog haza érni? Már ha egyáltalán van busza/vonata még 18 óra után!

19. A szakmunkás tanulók hogyan kapják meg a megfelelő gyakorlati oktatást egy olyan gyakorlati helyen, ahol nincs a létszámnak megfelelő számú mosdó, egyáltalán nincs öltöző és zuhanyzási lehetőség? Emellett a korábbi gyakorlati helyhez viszonyítva az új terem kapacitása fele akkora?

20. Az Ön irodájában van fűtés? Tudomásom szerint a DSZC-hez tartozó iskolák költségvetési intézmények. Hogyan lehetséges az, hogy a mai napig nem kapcsolták be a fűtést az iskolákban? Tudja, hogy hány fok van éjszaka a kollégiumokban? Miért kell gyalázatos körülmények között dolgoznia a pedagógusoknak, nevelőtanároknak, miért kell a diákoknak fagyoskodniuk közintézményekben?

Szíves válaszukat várva, tisztelettel:

Egy szülő

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.