Kerül, amibe kerül! – A kisgyerekesek felé is fordul a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás választási szövetség

Ingyen oltással és bölcsődék, óvodák, játszóterek feljavításával kampányol a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás debreceni pártszövetség. Szerintük egy Debrecen szintű városnak nem okozhat anyagi gondot, ha a nem kötelező, de ajánlott védőoltások igen borsos árát átvállalja az önkormányzat a kisgyerekes szülőktől.

A DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás polgármesterjelöltje, Varga Zoltán Vaszkó Imre, a 14-es választókerület képviselőjelöltje társaságában tartott sajtótájékoztatót, ahol kijelentették: a nem kötelező, de ajánlott, ám pénzbe kerülő védőoltásokat vállalnák át a kisgyermekes családoktól, ha ők vezetnék Debrecent az október 13-ai választás eredményeként. Emellett az óvodák sürgős helybővítése és infrastrukturális minőségének javítása, a játszóterek biztonságosabbá tétele is téma volt. Elhangzott az is, hogy a reggeli és délutáni közlekedési dugókat is növeli az, hogy sok szülő lakhelyétől távol kénytelen a gyerekét bölcsődébe, óvodába vinni, mert közelben nincs rá lehetősége.

Varga Zoltán és Vaszkó Imre
Koppányi Szabolcs

Vaszkó Imre úgy véli, a „Debrecen-kártya” programjukba azt is bele tudnák venni, hogy minden 1 év alatti debreceni gyerek az önkormányzat költségén megkapja ne csak a kötelező, de az ajánlott oltások mindegyikét is – persze csak akkor, ha a szülő egyetértőleg dönt ezekről.

Az óvodai férőhelyekről általánosságban beszélt Vaszkó, megemlítve azt, hogy akiknek nincs megfelelő kapcsolatrendszerük a gyerekük bejuttatására, akik nem fekszenek jól a jelenlegi rendszerben, azoknak az esélye csekély, hogy oda vigyék gyereküket, ahova szeretnék.

A bölcsődék állapotának sürgős javítását is célul tűzte ki a választási pártszövetség, illetve a nemrég az országos sajtót is bejárt halálos kimenetelű mászókás balesetből kiindulva mindenféle játszótérét is, hogy hasonló tragédia Debrecenben még véletlenül se forduljon elő.

Varga Zoltán ordító igazságtalanságnak nevezte, hogy szerinte Magyarországon már a gyerekek születésekor eldől sok esetben, hogy mekkora hátránnyal indulnak egymáshoz képest az életben. Majd ismét szóba hozta a Debreceni Nemzetközi Iskolát is, mondván „van, aki évi 3-5 millió forintos tandíjú nemzetközi iskolába járathatja gyerekét, s vannak olyan fiatal pályakezdő szülők, akik bármennyire is szeretnék megadni gyereküknek a legjobbat, arra sem futja, hogy minden védőoltást beadathassanak neki”.

A Debreciner kérdéseire (mennyibe kerülne ez a védőoltás átvállalás az önkormányzatnak, hány gyereket érinthet, konzultáltak-e egészségügyi szakemberekkel) válaszolva pontos összeget nem mondott Varga, sem azt, hogy hány gyereket érintene ez – ugyanakkor szakemberekkel beszéltek előzetesen. Varga és Vaszkó is azt mondták, sok tényezőtől függ, hogy hány gyermeket érintene ez a projekt, s ebből adódóan az anyagi költségei sem konkretizálhatók jelenleg. Vaszkó szerint „az anyagi költség sokban változhat attól függően, hogy melyik gyártóval sikerülne megegyezni, hiszen különbség van az áraik között”. Ám szerintük egy Debrecen nagyságú és fejlettségű város költségvetését ez nem terhelheti meg annyira, hogy gondot okozzon.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.