CSÜTÖRTÖK

Hol van a debreceni ellenzék? Ki látta?

A hatalmon lévők jogos ostorozása mellett ne feledkezzünk el az oppozíció pártjairól és politikusairól, hogy esetleg eszünkbe juthassanak az urnák környékén! Nyakukon a következő önkormányzati választás, ami jelenlegi tudásunk – és a Fidesz újabb választójogi bravúrja – szerint nem 2024 késő őszén, hanem előbb lesz, vagyis nagyjából másfél év múlva.
Szavaznak a képviselők Debrecenben
Polgár Tóth Tamás

Újabb súlyos megmérettetés közeleg tehát, amire már most fel kell készülnie egy magára valamit is adó ellenzéki politikai erőnek. Például el kell számolni a választópolgároknak azzal, hogy mit is tettek az emberei az utóbbi három évben közgyűlési tagként, a köz pénzéből fizetett honoráriumért. Igen, tudjuk, Debrecenben egyetlen nem fideszes képviselő sem került be egyéni választókerületből a város közgyűlésébe, ellenben a rájuk adott szavazatok eredményeként pártlistáról mandátumot kaptak a várost vezető testületben, tehát ők ama debreceni szavazók számosságát képviselik ott, akik nem a korábbi és a jelenlegi kormányzókra adták a voksukat. Képviselik?

A legutóbbi választások óta eltelt három évvel igen nehéz elszámolniuk mindenestül, de most nézzük pusztán Debrecen parlamentjét, a város közgyűlését! A testület – elviekben – havonta ülésezik, tehát minden egyes hónapban minden egyes ellenzéki képviselőnek lehetősége van arra, hogy minden egyes előterjesztésnél, minden egyes közgyűlési napirendi pont megtárgyalásakor kifejtse a maga, a pártja, a választói véleményét, meglátásaival szembesítse a hatalmon lévőket a város dolgainak jobbítása érdekében. Képviselői jogán bármelyik önkormányzati bizottság ülésén érdemben megszólalhat. Terjeszthet be saját indítványokat, minden testületi ülésen kérdezhet napirenden kívül. Na, ezeket kellene sorba szedni, hogy miket tettek minden egyes közgyűlésen. Hát, rövid lesz a lista.

Polgár Tóth Tamás

Ha megnézzük, hogy pusztán a debreceni közgyűlésben hány alkalommal és milyen témákban éltek kezdeményezési lehetőségeikkel a nem fideszes, illetve az ellenzék képviselők (ugyanis a valóságban nem mindegyik ellenzéki, aki papír szerint nem fideszes...), akkor összességében igen csekély teljesítményt vehetünk számba. Közgyűlési tudósításaink sora dokumentálta, hogy miként futottak át előterjesztések özönén megszólalás, ellenszavazat nélkül az oppozíció emberei. Kell ide egyáltalán ellenzék? Milyen érvekre alapozva mondják majd a testületi ülések sokaságát végig csendben ülők, hogy kell? Miért? Minek? Az is egészen döbbenetes, amikor egy ellenzéki képviselő 10 esetből 8 alkalommal egyetért a fideszes előterjesztéssel. Akkor vajon miért nem fideszes? Megismételjük: az ellenzéki önkormányzati képviselők azoknak a debrecenieknek a szavazatai révén kerültek be a közgyűlésbe, akik NEM a fideszesekre szavaztak, vagyis nem a fideszéket akartak a helyi hatalomban megtartani. Világos? Hááát…

És például attól, hogy valaki nem egyéni választókerületből bevoksolt képviselő, hanem pártlistán jutott be a testületbe, tarthat(na) lakossági fogadóórákat. Ha a fideszesek állítólag havonta tartanak egyet, akkor neki ellenzékiként kéthetente kellene. Tartanak? És például ha olykor némelyiket behívják az önkormányzati tévébe, hogy egy fideszes városatyával együtt elcsevegjenek vele a végzett munkájukról, akkor nem kellene porig ájulni a megtiszteltetéstől, hogy benne lehet a fideszes műsorban. És például annak ellenére, hogy a fideszes városvezetők és önkormányzati képviselők nem mutatnak példát, az ellenzéki még lemondhatna a közpénzből fizetett juttatásainak egy részéről azok javára, akiket most még nehezebb helyzetbe hoz a városházi mindenhatóság a háborúra, a szankciókra, a brüsszeli bürokratákra hivatkozva, szajkózva a sokszorosan leleplezett kormányhazugságokat.

Semmi gond azzal, ha valaki közgyűlési tagként mégis úgy gondolja, hogy nem akarja-tudja azokat a debrecenieket képviselni, akik nem a Fideszre adták a voksukat. Egyszerűen mondjon le a voksáról, s lépjen helyébe valaki olyan a pártlistáról, aki akar képviselő lenni. Képviselője azoknak, akik nem a hatalomnak adták a voksukat. Van még bő másfél év a következő önkormányzati választásig, addig a jelenlegiek helyett megmutathatják magukat azok, akik nem feledkeztek el a rájuk szavazó debreceniekről.

Tehát a közérthetőség kedvéért röviden összefoglalom. Két lehetősége van a debreceni ellenzéki képviselőknek a maradék időben: vagy elkezdenek ezerrel dolgozni, vagy átadják a helyüket komolyabb embereknek. Döntsenek! A választók dönteni fognak.

Polgár Tóth Tamás

(Ez a jegyzet – mint ahogy az itt megjelenő összes publicisztikai írás – a szerző véleményét tükrözi.)

Kedves Olvasónk! A véleményedet megoszthatod a Debreciner közösségi oldalán. Gyere, szólj hozzá!

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.