Alakul a Vekeri-rét – Eltűntek a szeptemberi pocsolyák a tómederből

Megoldást a Civaqua-program folytatása biztosítana, de a kormány szerint erre jelenleg nincs pénz.
Vekeri-tó – 2022. november 13.
Polgár Tóth Tamás

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

Legutóbb – két nappal korábbi helyszíni szemlénk alapján – szeptember 20-án közöltünk galériát a Vekeri-tó, helyesebben Vekeri-tómeder aktuális állapotáról. Ahogy az akkori felvételeinken látható, az idén kiszáradt tómederben burjánzik a növényflóra, a kora őszi esőzések miatt pedig némi víz is megjelent a területen.

Vekeri-tó – 2022. november 13.
Polgár Tóth Tamás

November 13-án ismét a területen járva szomorúan konstatáltuk, hogy ez a néhány pocsolya is elpárolgott, illetve magába szívta a talaj, így jelenleg a száraz tómeder töredezett felületét és a körülményekhez alkalmazkodó növényzet késő őszi színeváltozásait csodálhatják meg az ottjártunkkor – bizonyára a napsütéses, enyhe időjárás miatt is – nagy számban megjelent katasztrófaturisták, illetve nosztalgiázók.

Vekeri-tó – 2022. november 13.
Polgár Tóth Tamás

Nincs pénz a folytatásra

Ahogy arról korábban számos alkalommal beszámoltunk, a Vekeri-tó vízellátását a Civaqua-program teljes megvalósítása biztosítaná, amely során a Keleti-főcsatornán, annak a folytatásaként pedig egy csővezetéken keresztül juttatnák el a Tisza vizét Debrecenbe és környékére. A Lukács László György (Jobbik) országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére válaszoló Rétvári Bence államtitkár azonban október 25-én azt felelte, a jelenleg az I-es ütemnél tartó programot uniós forrásból vinnék tovább, ennek a pályázati felhívásai pedig még nem elérhetők. Tehát ahogy az elmúlt közel fél évszázadban, úgy továbbra sincs pénz a Vekeri megmentésére.

Vekeri-tó – 2022. november 13.
Polgár Tóth Tamás
Vekeri-tó – 2022. november 13.
Polgár Tóth Tamás
Vekeri-tó – 2022. november 13.
Polgár Tóth Tamás
Vekeri-tó – 2022. november 13.
Polgár Tóth Tamás
Vekeri-tó – 2022. november 13.
Polgár Tóth Tamás

Kedves Olvasónk! A véleményedet megoszthatod a Debreciner közösségi oldalán. Gyere, szólj hozzá!

Vekeri-tó – 2022. november 13.
Polgár Tóth Tamás
Vekeri-tó – 2022. november 13.
Polgár Tóth Tamás
Vekeri-tó – 2022. november 13.
Polgár Tóth Tamás
Vekeri-tó – 2022. november 13.
Polgár Tóth Tamás
Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.