ARCOK DEBRECENBŐL

László Gyula

Tervekből és nagy szívből nincs hiány a labdazsonglőrnél.

Régóta szeretné meghódítani a világ legmagasabb épületét is, amiről azóta sem tett le. Focimezek elárverezéséből segítene beteg gyerekeken és részben saját magán is, ám legújabb szenvedélye a lemezlovasság. László Gyulát, a Debrecenben igen sokszor látható, az utcán labdazsonglőrködő, korábban már többféle Guinness rekordot is felállító arcot kérdeztük arról, őt mi foglalkoztatja éppen. A videón a Nagytemplom előtt bűvészkedés közben el is mesélte.

László Gyula
Koppányi Szabolcs

- A freestyle foci foglalkoztat, s legközelebb, ha megengedik, Budapesten a gyermekkórházban lenne bemutatóm. Van mezem Dzsudzsák Balázstól és Király Gábortól, ezeket elárvereztetnénk, s a befolyó összeg feléből a beteg gyerekeknek a kívánságait megvalósítanánk. Ha például akar egy óriási Micimackót vagy el szeretne menni színházba, abból pénzből sikerülne. Örömöt és boldogságot szereznénk nekik, ami által jobb emberekké válhatunk. A mindennapi harcot nem mi vívjuk, hanem a beteg gyerekek a túlélésért. A befolyt összeg másik feléből az én kiutazásomat finanszíroznánk Dubajba (a Burdzs Kalifa, vagyis a világ legmagasabb épülete lenne a helyszíne az újabb világrekordnak). Bebizonyítanám Magyarországnak, a világnak, hogy mindegy, ha hátrányos helyzetű vagy, a lényeg az, ha valakinek vannak álmai, azért tennie kell. Ha Dubajba eljutnék, ott több dolog is van a fejemben, hogy mit teszek. Fejemen a labdával felmegyek a toronyba vagy 50 órán keresztül BMX-szel mutatványozni folyamatosan. Hajdúböszörményben már csináltam egy 24,5 órás BMX-rekordot, abból szeretnék 50 órát csinálni. Ha összejönnek erre a támogatók, szponzorok.

Koppányi Szabolcs

Az is fontos lenne, hogy normális munkahelyem legyen. Tisztességes, becsületes munkára gondolok. Olyat, amit szeretek. Fociedzőként a magyar futballban a 8-10 éveseket szeretném fejleszteni. A futball mellett a freestyle focira is tanítanám őket. Ezáltal sokkal ügyesebbek lennének. Szóval én a freestyle foci mellett amatőr szinten futballozok is, nyomatom a BMX-et, és most már dj-skedek is. Tervem, hogy találjak egy olyan jó hangú, rendes lányt, aki énekelne és együtt új számokat készítenénk azzal a keverőpulttal, amit az egyik debreceni hangszerbolt ajánlott fel, hogy segítsen engem.

Az ARCOK DEBRECENBŐL sorozatunkban arról érdeklődünk, hogy éppen kit mi foglalkoztat.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.