Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!
Debrecen a rossz kivitelezés, az igénytelenség fővárosa lenne? A város közepén járunk ismét, és ismét a nyilvánosság erejével próbálunk hatni a városvezetésre, hogy tegye a dolgát, különösen Puskás István kulturális alpolgármester és Széles Diána turizmusért felelős alpolgármester.
Fél éve, tavaly júliusban szóltunk legutóbb arról,
hogyan néz ki a
nemzeti emlékhely
közvetlen környéke Debrecenben.
A Református Nagytemplom mögött járunk, azoknál a lépcsőknél, ahol megpihenni szoktak a debreceni fiatalok, a gyerekeiket legeltető anyukák és apukák, a messziről jött turisták és az osztálykiránduláson lévő diákok.
Tavaly júliusban azt reméltük, hogy a református egyház és a város vezetői legalább augusztus huszadikára, amikor igen sok idegen megfordul itt, István király ünnepére megjavíttatja ezt a csúfságot.
Tévedtünk.
Most szólunk megint. Illetékesek! Debreceni vezetők! Két kínai akkumulátorgyár melletti harcoskodásuk között vessenek már néhány pillantást arra a városra is, amiről gondoskodniuk kellene! Január, február, itt a nyár!
Kapcsolódó fotók:
- Emlékkert, Nagytemplom, Debrecen
- …és még rozsdásodik is a kapaszkodó
A SZEMEDNEK HIGGY! rovatunk korábbi publikációi itt láthatók.