A SZEMEDNEK HIGGY!

Hencidán vágott most a kormánypárti képviselő

Benyomásaink szerint Vitányi István az, aki a hajdú-bihari fideszes országgyűlési képviselők közül leginkább kedveli, ha gyerekek vagy fiatal lányok feszítik elé a nemzeti szalagot.

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

Vitányi István szeret átadni. Mindent, bármit. A napokban a zord időjárás ellenére is átadott Hencidán: új ivóvízkutat – ahogy azt megtudhatjuk magától Vitányitól és facebbokos posztjából.
Kútavató Hencidán némi hóesésében
facebook.com/drvitanyiistvan

Így ír a történésről a térség fideszes országgyűlési képviselője:
„A településen évek óta gondot okozott az ivóvízellátás, csupán egy kút üzemelt, de az sem teljes kapacitással, így az egyetlen megnyugtató megoldás egy új kút fúrása lehetett. Pályázati kiírás hiányában nem voltunk könnyű helyzetben, végül sok egyeztetés után sikerült forrást szerezni, belügyminisztériumi vis maior támogatásból Hencida 37 millió forintot kapott, így megépült az új, mélyfúrású ivóvízkút.
Az új kút a szakemberek véleménye szerint legalább 50 évre biztosítja a helyiek jó minőségű vízellátását – használják egészséggel!”

facebook.com/drvitanyiistvan
facebook.com/drvitanyiistvan
facebook.com/drvitanyiistvan

Kapcsolódó anyagok:

- Óvodás gyerekekkel feszíttették a szalagot a felnőttek elé a pocsaji bölcsődeavatón

- Óvodás gyerekekkel feszíttették a szalagot a felnőttek elé a debreceni református óvodaavatón

- Óvodás gyerekekkel feszíttették a szalagot a bácsik elé a debreceni katolikus óvodaavatón

- Megint rövid volt a szalag, megint gyerekekkel tartatták

- Széles a szalag, óvodás feszíti, politikus vágja 2.

- Széles a szalag, óvodás feszíti, politikus vágja

- „Furta előre megy, nem hátra!” – üzeni a fideszes országgyűlési képviselő

- Pedig az ajtófélfákhoz is rögzíthették volna a szalagot Debrecenben

- Megcsinálták a szalagvágás paródiáját a fideszes képviselő főszereplésével

- Négy óvodás közreműködésével vágta el a szalagot nyolc felnőtt

- A szalag meg az ifjú hölgyek

- Több nőt a politikai vezetésbe és a gazdaság irányításába!

- Nem minden szalagvágás fontos?

- Két nő feszíti, egy az ollópárnát tartja, öt férfi meg vágja

- Nők és gyerekek ismét a szalagvégen

- Képtelenek leszokni a gyerekek és a fiatal nők efféle használatáról

- Ismét lányokat használtak állványnak

- Ismét gyerekeket használtak állványnak

A SZEMEDNEK HIGGY! rovatunk korábbi publikációi itt láthatók.

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.