Négysávosítják-e a 4-es főutat? Mi lesz a hajdú-bihari orvosi ügyeletekkel? – Pajna Zoltánt kérdezte a Momentum képviselője

Kiss László két írásbeli interpellációjára kapott szóbeli választ. Szerinte a megyei közgyűlés elnökének küzdenie kellett volna azért, hogy az országos döntéshozók belássák, abszurd lépés felszámolni jól működő orvosi ügyeleti pontokat.
Kiss László, a Momentum önkormányzati képviselője azzal kereste meg a szerkesztőségünket, hogy Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése március 31-i ülésén több írásbeli interpellációjára is kapott szóbeli választ Pajna Zoltántól (Fidesz), a testület elnökétől.

Jövő év végéig biztosan nem lesz kétszer kétsávos a 4-es út Debrecen és Hajdúszoboszló között

A 4-es főút Hajdúszoboszló és Debrecen közötti szakaszának kétszer kétsávosításával kapcsolatban Kiss emlékeztetett, tavaly már egy előterjesztésében azt javasolta, a közgyűlés mondja ki, prioritást kell élveznie a projektnek, és állami garanciára van szükség a beruházás 2024. december 31-ig – a képviselő szerint ezt az időpontot határozta meg az azóta megszűnt Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. – történő megvalósítására. Az előterjesztést azonban nem vették napirendre. Mint írta, az álláspontja azóta sem változott. Pajna Zoltántól azt kérdezte, egy korábbi közgyűlési határozatnak megfelelően egyeztetett-e az állammal a gazdasági okok miatt felfüggesztett közlekedésfejlesztési projektek ügyében, fogalmaztak-e meg intézkedési javaslatot, ebben felmerült-e a 4-es út érintett szakaszának kiszélesítése, mi az akadálya közbeszerzés kiírásának, valamint van-e esély és szándék a fenti időpontig történő befejezésre.

Kiss László
Facebook

Kiss elmondta, Pajna arról tájékoztatta, hogy megtörténtek a szükséges egyeztetések az Építési és Közlekedési Minisztériumban, a jövőben pedig közös bejelentésben fognak „pozitív hírekről” beszámolni. Konkrétumokat azonban nem említett, a felhatalmazás hiányára hivatkozva. A Momentum képviselőjének azt is elárulta, a beruházás biztosan nem fog 2024. december 31-ig elkészülni.

Lemondott a megyei közgyűlés vezetése egyes orvosi ügyeletekről?

Kiss László másik interpellációja a Hajdú-Bihar megyében működő háziorvosi ügyeletekre vonatkozott. Ahogy arról annak idején mi is beszámoltunk, 2021 július 1-től az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) vette át a megye ügyeleti rendszerét. A képviselő szerint a változtatás a korábbi, 22 ügyeletből álló rendszer felszámolását eredményezte. A politikus érthetetlennek nevezte, miért nem ismerheti meg a megye lakossága a tesztprojekt összegző tanulmányát, amelyre hivatkozva országosan új rendszert vezetett be a kormány. Mivel egy 2022. decemberi határozatban a közgyűlés felkérte Pajna Zoltánt, hogy kezdeményezzen egyeztetést a döntéshozókkal a 22 ügyelet megtartásáért, Kiss többek között arról érdeklődött, milyen megkereséseket tett az ügyben, volt-e formális egyeztetés a Belügyminisztériummal és az ahhoz tartozó Egészségügyért Felelős Államtitkársággal, és hozzáfér-e a közgyűlés elnöke a fent említett tanulmányhoz.

Pajna Zoltán
Facebook
Kiss egy április 13-i közösségi médiás bejegyzésében azt írta, Pajna Zoltán nem egyeztetett az államtitkársággal, a fideszes politikus álláspontja szerint erre ugyanis nem kötelezi semmi, elegendő volt értesítenie a mentőszolgálat vezetőjét, ráadásul január 16-ig közigazgatási szünet volt.

„Egy képviselőnek, önkormányzati vezetőnek minden követ meg kell mozgatni a lakosok érdekében, akit ha kidobják az ajtón, bemegy az ablakon. Jelen esetben, azért kellett volna küzdeni, hogy az országos döntéshozók belássák: abszurd lépés végleg felszámolni jól működő orvosi ügyeleti pontokat” – reagált a válaszra Kiss László, aki azt ígérte, nem fog belenyugodni abba, hogy egy tucatnyi településen, például Kabán is megszüntették az ügyeleti pontokat.

Facebook
Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.