Magyarország vizes fővárosa Debrecen – Kósa Lajos szerint

Ez már az itt élőkkel szembeni mély cinizmusnak is tekinthető. És vajon kik az álzöldek a volt polgármester szerint? Talán ugyanazok, akiket nemrégiben áldebrecnieknek nevezett a kormánymédia?

Mint az közismert – és szerte a hazában közröhej tárgya –, a Fidesz politikusai szeretik Debrecent az ország más(od)ik fővárosaként emlegetni, sőt gyakorta mondják az elsőnek s egyetlennek. Ebben Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő és elnök jár az élen.

Nézik, hogyan tisztul a szennyvíz – Gorján Ferenc, a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója, Papp László (Fidesz), Debrecen polgármestere és Kósa Lajos
Facebook

A kormány és a városvezetés szándéka szerint Debrecen mellett felépítendő kínai akkumulátorgyár és az azzal kapcsolatos lakossági tiltakozássorozat okán a politikusok a minap kénytelenek voltak kilátogatni a debreceni szennyvíztelepre, ahol aztán mindenféle – megnyugtatónak szánt – nyilatkozatokat tettek.

Kósáról így számol be az MTI, az állami hírügynökség tudósítás:
A térség fideszes országgyűlési képviselője köszönetét fejezte ki a kormánynak a támogatásért, és azt mondta, „ma vizes beruházások tekintetében Magyarország fővárosa Debrecen”.

A saját Facebook-oldalára pedig ezt illesztette Kósa Lajos:
Biztosítjuk a jövő debreceni nemzedékeinek városunk korszerű és megbízható vízszolgáltatását, a víziközmű és a szennyvízhálózat nagyszabású fejlesztésével. Debrecen a legnagyobb és leggyorsabban fejlődő vidéki város, úgy természetes, ha a vízszolgáltatás és a szennyvíztisztítás terén is élenjárók vagyunk akár 50-100 éven keresztül vagy még hosszabb távon is. Az álzöldek csak acsarkodnak, mi azonban felelősen gondozzuk, tudatosan óvjuk és fejlesztjük vízkincseinket.

Alább mutatunk egy listát a legmulatságosabb debreceni fővárosozásokról.

Kapcsolódó cikkek:

- 2020-ban is folytatódik a fővárosozás Debrecenben

- Papp László: Debrecen a sport büszke fővárosa

- Hatszázmilliárd forintért második fővárost szeretnének csinálni Debrecenből… – Szeged.hu

- Fő a város

- Másodlagos főváros: Debrecen

- Szijjártó Péter: gyakorlatilag létrejön a második számú főváros

- A „magyarság fővárosa Debrecen” – Pósán László országgyűlési képviselő

- Szijjártó Péter: „Debrecen a második főváros”

- Debrecen vagy Budapest: ön hol lenne inkább fővárosi? – kérdezi az index írása

- Kósa Lajos és a DNS – Nagyot ment a politikus a debreceni önkormányzati tévében

- Már megint főváros Debrecen

- „Magyarországon újra trónfosztásra van szükség” – mondta Karácsony Gergely Debrecenben

- Debrecen főváros – már megint, még mindig, most újra és persze a jövőben is

- Debrecen főváros – bő hónapot kellett várni, hogy újra kimondja egy kormánypárti politikus

- Ismét főváros volt Debrecen

- Kósa Lajos sem jött le erről a szerről: Debrecen a második főváros

- Ki fővárosozott az idén először Debrecenben? Kósa Lajos

- Ismét fővárosnak mondták Debrecent, a polgármester pedig rábólintott

- Debrecen bringafőváros – Kósa Lajos mondta

- „Debrecen az európai elektromobilitás regionális fővárosává lép elő”

- „Hogyan lesz Debrecen fenntartható módon az elektromobilitás fővárosa?”

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.