Tegyük meg az első lépést! Például az Amnestyvel

Amennyiben változást szeretnénk, ki kell lépnünk a komfortzónánkból, mindig az első lépés megtétele a legnehezebb, azonban ha ezt megtesszük, már könnyebben tudunk eszközöket találni arra, hogy kiálljunk olyan ügyek mellett, amelyek fontosak számunkra.

Zsugyó Virággal, az Amnesty International Magyarország új regionális közösségi koordinátorával beszélgettünk. Korábban a Társaság a Szabadságjogokért civilszervezetnél dolgozott, május 1-jétől már az Amnesty International csapatát erősíti. Megkerestük azzal kapcsolatban, hogy milyen feladatokat lát el az új szervezeténél.

Zsugyó Virág
Miklovicz-Nyikos Mónika

Jelenleg az Amnesty International munkatársaként az a feladata, hogy a szervezet témáihoz kapcsolódóan rendezvényeket, emberi jogi képzéseket kezdeményezzen, másrészt pedig fontos cél a közösségépítés, hogy minél több aktivistát tudjanak vonzani, aminek eredményeként létrejöhet egy olyan nyitott és befogadó csoport, amelynek tagjai kiállnak az emberi jogokért és helyi szinten is tesznek a közösségért.

Kérdésünkre, hogy mi a TASZ és az Amnesty között a különbség Zsugyó Virág azt a válaszolta, hogy „mások az eszközök, de az értékek hasonlóak”, ugyanis míg a TASZ egyedi, konkrét ügyeket visz, addig az Amnesty a közösség erején keresztül lép fel az emberi jogi jogsértésekkel szemben, hiszen ez egy nemzetközi mozgalom része. Összességében a két szervezetnek más módszerei vannak az emberi jogok védelmére, az Amnestynél ez a kutatások és szakértői munka mellett az aktivisták bevonásával történik. Nagyon sok petíciójuk van, illetve segítenek tüntetések biztosításában, megszervezésében is. Emellett fejlődési lehetőséget, képzéseket is biztosítanak az aktivistáiknak és önkénteseiknek.

Az Amensty új közösségi koordinátora hozzátette, hogy korábbi munkái, végzettsége, emberi jogi ismeretei is hasznosulnak mostani tevékenységében. Szerinte jelenleg Debrecenben – és globálisan is – nagy a hiány abban, hogy az emberek egymáshoz kapcsolódni tudjanak, közösen álljanak ki a változásért, közösen tudjanak tenni érte. „A munkám legfontosabb része, hogy Debrecenben ki tudjon alakulni egy emberi jogok iránt elkötelezett közösség. Ha van olyan emberi jogokhoz kapcsolódó téma, ami valakit érdekel, lehet hozzánk jelentkezni aktivistának. Nem kell megijedni ettől, ez az önkéntesség egy olyan formája, amelynek során több energiát tehet valaki abba, amivel foglalkozni szeretne. Kifejezetten buzdítok mindenkit arra, hogy jelentkezzen, és találjuk meg, hogy milyen témákban tud hozzánk kapcsolódni.”

Korábban is jelen volt már Amnesty Debrecenben – mesélte Zsugyó Virág –, csak más formában, például részt vettek a népszavazási kampányban a propagandatörvény kapcsán. Ebbe a kampányba Debrecenben is nagyon sokan beszálltak, és pozitív tapasztalataik voltak, valamint a helyi aktivisták megalapították a Freedom Clubot, ami aztán a koronavírus-járvány miatti lezárásokkal elhalt. A korábbi önkéntesekkel is szeretnék felvenni a kapcsolatot, hogy kialakulhasson egy új önszerveződő csapat. Zsugyó Virág bízik benne, hogy év végére létrejön egy olyan csoport, amelynek tagjai szívesen dolgoznának az Amnestyvel, és részt vesznek majd a képzéseiken, programjaikon.

Miklovicz-Nyikos Mónika

Jelenleg négy kiemelt témája van Amnestynek: (1) nőjogok, nemek közötti egyenlőség (2) LMBTQI emberek jogai, (3) jogállamiság és bírói függetlenség, (4) nemzetközi szolidaritási akciók. Az előző témákkal összefüggésben szeretne az Amnesty több programot, képzési lehetőséget biztosítani, és helyi civil szervezetekkel együttműködni. Ugyanakkor Zsugyó Virág azt látja, hogy a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó szervezetek jelenléte kevésbé erős civilszervezeti szinten, pedig „ez egy olyan téma, ami mindenkit érint valamilyen oldalról. Szeretném, hogy az esélyegyenlőséggel kapcsolatos témák többször előkerüljenek Debrecenben.”

Aktivistának bárki jelentkezhet ( zsugyo_PONT_virag_KUKAC_amnesty_PONT_hu ) hozzájuk, akár 18 év alatt is, ebben az esetben azonban csatolni kell egy szülői hozzájáruló nyilatkozatot, de kifejezetten számítanak az olyan gimnazisták jelentkezésére, akik szeretnének tenni a változásért.

Zsugyó Virág szerint helyi vagy akár globális szinten is az első lépést a legnehezebb megtenni: „ha valaki úgy érzi, hogy szeretne tenni a változásért, szeretne kiállni valamilyen őt érintő ügy mellett, akkor csak annyi a dolga, hogy tegye meg az első lépést. Ha még nem volt rendezvényen, akkor kezdje azzal, hogy meghallgat egy beszélgetést egy olyan témában, ami őt érdekli; ha már volt ilyen rendezvényen, akkor próbálja ki, hogy milyen az, amikor eljön segíteni nekünk egy rendezvény megszervezésében. Június 1-jén diáktüntetés lesz, előtte tartunk egy transzparens- és táblakészítő eseményt, ahol minden kreatív eszközt biztosítunk, és együtt készülünk a tüntetésre.” Mint mondta az ilyen aktivitással kiléphetünk kicsit a komfortzónánkból, kimozdulunk a megszokott kereteinkből. „Saját tapasztalatból mondom, hogy érdemes megtenni ezt az első lépést. Először nekem is szokatlan volt új dolgokat kipróbálni, de eddig mindig nagyon jól sikerült, ezért én mindenkinek azt javaslom, szerezzen hasonló pozitív élményeket.”
Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.