A SZÓLÁS JOGÁN

Sínen vagyunk. Vagy mégsem?

A közlekedéssel nekem évek óta bajom van. Na, nem azért, mert én olyan rettentő kekec lennék. Egészen egyszerűen azért, mert a debreceni közösségi közlekedés gyalázatos. Tudom, Pósán László fideszes országgyűlési képviselő az alábbi kijelentésre ragadtatta magát két évvel ezelőtt: „Debrecen a közösségi közlekedés új fővárosa”, s példát mutat a magyarországi városoknak. Azt, persze, példát. Elrettentő példát. Na, de hagyjuk a tréfát.
Polgár Tóth Tamás

Általában kocsival járok. Nem, nem kergettek az asztal körül gyerekkoromban, ha nem kocsival mentem. Ha fele ilyen távolságra laknék a munkahelyemtől, gyalog járnék. Ha lenne egy kiváló közösségi közlekedés, akkor meg azzal. Hiszem, hogy nem vagyok ezzel egyedül, bizonyára rajtam kívül sokan vannak, akik nem lustaságból járnak autóval.

A két évvel ezelőtti nagyotmondáskor sem volt jó a helyzet. Azóta még sokkal rosszabb. De legalább többért rosszabb. Most ugyanis újra rá kellett fanyalodnom a közösségi közlekedésre. Már a második napon tudtam, miért járok autóval.

Debrecenben ugyanis takarékoskodni kell. Csak azt valahogy soha nem a puccparádén, a nélkülözhető dolgokon, hanem a lakosság kényelmén, jó közérzetén. Gondoskodó város, persze. A nagy takarékosságban aztán jól megritkították a tömegközlekedést. Egy percig ne legyen kétségünk afelől, hogy akik ezt eldöntötték, nem tömegközlekedési eszközzel járnak. Na, még csak az kéne. Vagyis, de, az kéne, mert akkor talán tudnák, miről szól a történet.

Lia

Voltak itt mindenféle hétvégi akciók is. A villamos helyett pótlóbuszok jártak hétvégén, az útvonaluk bizonyos szakaszokon teljesen eltért a villamosétól. A trolibuszok helyett csak pótlók jártak. Mindezt takarékosság címszóval.

Már az egy rendkívül elhibázott lépés volt, amikor a Volántól átvették a helyi buszközlekedést. Így aztán sikerült azt is lezülleszteni. És így lehet összevissza machinálni a kettő között. Nem a lakosság járt jól vele, az biztos. Az valahogy fel sem merült, hogy újabb villamosvonalat építsenek vissza. Bár, amilyen tempóban, nyögvenyelősen a 2-es haladt, ki tudja, mikor lenne abból valami. Ebben a városban tisztán-pusztán hagyományőrzésből már semmi nem készül el a kiírt határidőre. Csak van, ami hosszú éveket csúszik, van, ami kevesebbet. Indoklás, felelősségre vonás? Hagyjuk már!

Mivel elég régóta vagyok fiatal, én még jártam a 4-es villamossal, a 6-ossal, mentem ki a 3-assal Pallagra, az 5-össel a Hatvan utca elejétől Nyulasra. Jó, tudom, ez már történelem, csak akkor a mai kettőre ne verjük magunkat ennyire. Az ország második (fő)városában.

Polgár Tóth Tamás

A villamosközlekedés tehát akár szuper is lehetne. De nem az. Saját élmény: 1-es villamos, klinika megálló (a teljes nevét nem írom ide), kisebb tömeg. Mondom, a legjobbkor jöttem, mindjárt itt a tuja, hiszen pirosat mutat a jelzőlámpa. Elég szép hosszú kocsisor gyűlt fel. A kijelző <1 percet mutat. Nagyjából 3-4 percig. Közben fut alatta a kiírás, hogy a villamosok technikai okok miatt 3-4 percet késhetnek. (Az a kijelző amúgy is megérne egy misét. Valamelyik nap ránézek, 2 perc, és még azzal a lendülettel visszaugrik 3 percre. Miféle érzékelő működik abban a ketyerében? Vagy közben a villamos visszafelé ment?) Na, végül befut, azaz becsordogál egy KCSV-6. Elindulunk, elérünk a Pálmáig. Ott kicsit hosszabban időzünk. Nem is értettem, miért nem indulunk tovább, hiszen nincs akadály. Erre kilép a villamosvezető, értetlen pillantásainkra csak annyit mond, elnézést, át kell állítanom a váltót. Mivan? A 21. században a vezető kiugrál váltót állítani? És egy vascsővel leszállt, odébb barkácsolt lent valamit, majd hosszú percek múltán folytattuk utunkat. Nyilván nem ő találta ki magának ezt a plusz feladatot, ezért értelmetlen lett volna rajta számon kérni. De a dékávé bizony beszámolhatna róla, miféle színvonal ez. Az a cég, amelyik úgy üzemeltet ügyfélszolgálatot a város egy igen forgalmas helyén, hogy az 17(!) óráig tart nyitva. Aki odaér időben, odaér, a többi mehet máshová. Mert például bérletet lehet venni a postán is. Korábban félhavit is lehetett. Az megszűnt, lett helyette a hóközi (ami, azt hiszem, nem új találmány, volt már ilyen korábban). Na, hóközit már nem árulnak a postán, azt csak a DKV-nál lehet venni. Logikus. Ja, nem.

Könnyü Hella

Májustól azért ugrott meg a vonaljegyek, bérletek ára (fordítottan arányosan a szolgáltatás színvonalával), mert arról volt szó, hogy most már nem smuculunk a járatokkal, a pótlóbuszokkal, mehet a villamos hétvégén is. Hallottam pályafelújításról, hogy azért kell újra a pótlóbusz. Na, akkor most megkérdezném illetékes elvtársékat, hogy az egész tavasz májusig heti 2 napjával nem lett volna elegendő erre a célra. Tudom, akkor hétvégén kellett volna dolgozni több pénzért, és, ugye, takarékosság. Csak ez engem toronymagasról nem érdekel. Egy gondoskodó város arról ismerszik meg, hogy a legeslegfontosabb szempont a lakosság érdeke. Következő kérdésem az lenne, hogy egészen biztosan ilyen sűrűn kell azt a pályafelújítást csinálni? Nem lehet, hogy silány munkát végeznek? Szerintem egyszer kell valamit JÓL megcsinálni, és annak akkor bírnia kell évekig. A hanyatló Nyugaton nem megy ekkora pazarlás. Ott az a vállalkozó, amelyiknek a munkáját évente javítani kell, nem kapja meg újra azt a megbízást. Attól tartok, hogy itt épp az ellenkezője folyik: garantált pénzforrás ugyannak a cégnek. Szóval, ha már takarékosságról megy a hadoválás, akkor itt kéne megfogni a pénzt.

A trolik vonalán javarészt most is pótlóbuszok járnak. Miért is?? Azt, ugye, senki nem akarja nekem bemesélni, hogy gazdaságosabb? Vagy, hogy környezetkímélőbb. Szintén saját élményem a Kossuth utcai megállóban egy régi típusú csuklósbusz trolipótlóként.

Polgár Tóth Tamás

Persze, hallottam olyat is (javítsanak ki, ha tévednék), hogy az Intertankerrel van valami megállapodás, hogy azoknak a buszoknak bizonyos kilométermennyiséget futniuk kell. És ezt akarják letudni a pótlóbuszként való bevetéstől. Ez már megint ilyen hátulról jövős, „nyakatekert” megoldás. Van ennél százszorta jobb. Sűríteni kell a járatokat. Hamar meglesz az a kilométer, amire szükség van. Mellékhatásként pedig a cívis is elégedett lesz. Mert, ami most van, az vicc, csak nincs kedve nevetni rajta az embernek.

A tanszüneti menetrend számomra erőltetett dolog (nem muszáj velem egyetérteni), hiszen a diákok a szünidőben is közlekednek. A tanárok is. A más foglalkozásúak meg pláne. De nem kell még tanszünet sem. A 19-es busz például, amelyik nem a prérin közlekedik, hanem sűrűn lakott területeken, tanítási időben a reggeli csúcsban 20, azaz húsz percenként jár. És ezt komolyan gondolják. Tanszünetben félóránként. Reggel. Az, hogy az útvonalát rövidítették (ki tudja, milyen meggondolásból), már csak hab a tortán. És akkor az, aki például el akar jutni a Csapókertből a Jégcsarnokig, mindenképpen szálljon át valahol.

Szerencsére időközben letelt a tömegközlekedős időszakom. Ám ez így elég szomorú, hogy ennek örvendeznem kell. Sokkal boldogabb lennék, ha csúcsidőben nem kéne autókáznom, hanem egy jó közösségi közlekedéssel járhatnék. Mert közben azért kellemes tapasztalatot is szereztem. Amikor az első ajtónál szállok fel, szinte mindig köszönök a sofőrnek a buszon. Nos, sikerült kifognom egy rendkívül barátságos sofőrt, aki - mire köszönésre nyithattam volna a számat - már mosolyogva üdvözölt, akárcsak a mögöttem felszállót is. Leszállás előtt megkértem, hogy maradjon mindig ilyen, mire ő: Nem is tudnék másmilyen lenni. Ez viszont nem a DKV érdeme.

Budai Péter

Aztán, mire kipuffogtam magam a helyi „gondoskodáson”, jöttek a hírek a MÁV-ról. (Csodálom, hogy a Magyart még nem változtatták meg benne Nemzetire). Korábbi írásaimban már említettem, hogy van közös múltam a MÁV-val, tehát elég régről ismerem. Már zsenge gyerekkoromban szolgálatba mentem. Jó, persze, csak kísérőként. A Zsuzsit indítottam is, a kockás jelzéseknél pedig én dudáltam. Hát, meg kell mondanom, az a MÁV még volt valami. Ez a mostani, csak hitvány földi mása az akkorinak.

Pedig akkoriban még csühös járt, és, ha az ember kihajolt az ablakon, korom ment a szemébe. Nem volt villamosítva, nem voltak intercity-k, volt viszont személy-, sebes- és gyorsvonat. Volt fapados, műbőr üléses és párnás. Így hívták az első osztályt. És a menetrend számított valamit. Amikor a vonat beért a Nyugatiba, mire az utasok leszálltak, a takarítók már ürítették a szemeteseket a vonaton, lentről nyeles kefékkel mosták az ablakokat. Nem volt a vonatokon légjavító berendezés (nem saját nyelvújítási próbálkozás, a vonaton van így kiírva), manuálisan kellett megoldani. Most, amikor már van/lenne, nagyon sokszor nem működik. Vagy túlműködik, és ha szól az utas, a kaller csak megvonja a vállát, hogy nem lehet rajta állítani. 21. század.

Koppányi Szabolcs

Annak, hogy a vonatok késnek, sajnos már nincs hírértéke. Annak lenne, ha hajszálpontosan a kiírt időben érkeznének. És a kifogások tárháza olyan gazdag és bőséges, hogy a nagy mesemondók sírva könyörögnek a receptért. Továbbra is azt mondom, JÓL kell valamit megcsinálni, aztán csak gondját viselni, nem hagyni lerohadni. Tudom, abban nincs üzlet, az csak utasok százezreinek lenne jó. Az meg, ugye, kit érdekel. Nem akkor kell észlelni a hibát, amikor már utasok megsérülnek. A fűtőház és egyéb kiszolgáló egységek pont azért vannak, hogy ott át kéne nézni olykor a vasúti kocsikat. Debrecenben ráadásul Vagongyár is van.

Ám, ha egy vonat úgy késik, hogy közben az utastájékoztatás a nullához konvergál, a klíma nem megy, folyadékot nem osztanak (nagyon ritka, amikor ilyenre is gondolnak), kapni meg nem lehet, mert valami nagyokos megszüntette az étkezőkocsit a vonatokon, a tolikocsis utasellátós szolgáltatást is, a budi el van dugulva és retkes, az elég kellemetlen tud lenni. Az utasoknak jut eszébe számtalan szebbnél szebb gondolat, kivéve a szolgáltatás szót, mert az ilyen az nem az. Bár, az ára azt sugallja, hogy akár az is lehetne. Amikor két(!)órás késés esetén a jegy árának felét térítik vissza (a menetidő két és fél óra lenne), akkor az utasnak ökölbe szorul a keze. Tavaly egy kedves barátunk IC-je 259 perces késéssel érkezett meg Budapest Nyugatiból Debrecenbe. Az pedig testvérek közt is 4 óra 19 perces késés. A menetidő meg két és fél óra. Lenne. Azért az elég durva.

Mert olyat apukám is mesélt, hogy anno egy március vége körüli napon elakadtak a hóban Nyírbátor környékén a motorvonattal, és egy másik ment értük, hogy kimenekítse őket. De az rendkívüli helyzet volt. Itt nincs olyan szitu, ami be ne tudna kavarni a MÁV-nak. Leginkább a 4 évszak.

Koppányi Szabolcs

Tömegközlekedtem már külföldön is, vonatoztam is. Ég és föld, zongorázni lehetne a különbséget. Sehol nem utálják ennyire a kötöttpályás megoldásokat. Nem igyekeznek minden forgalmat a városi utakra, országutakra terelni, kiszervezni. És igénybe is veszik az emberek. Mert miért menjen autóval, ha a vonat több, mint 200-zal viszi például az olaszoknál. Nem olcsó, de szolgáltatás. Mindenki elé jut asztal, konnektor. A kocsin belül a tájékoztatás profi. Az állomáson pedig a vasúti kocsi centire pontosan ott áll meg, ahol a száma ki van írva.

A cseheknél is ezerszer jobb a helyzet. A Regiojet járatain megismeri az ember a kényelmet, ha a business-t választja. Itthon olyan nincs is. Ott még az alsóbb osztály is jobb. Árban sincs arányban az ottani és itteni szolgáltatás. Ott a jegy árában még az olcsóbb kategóriában is van legalább egy ásványvíz. A mosdó tiszta, nem büdös. A peronokon a tető addig tart, ameddig a vonat, és mozgólépcső vagy lift áll az utasok rendelkezésére. Ők nem hencegnek, ők tényleg gondoskodók.

Budai Péter

Nos, miközben a MÁV épp naponta próbál - főnixmadár módjára - haló poraiból újjászületni, már az is óriási siker, ha járnak vonatok, nincs felsővezeték-szakadás, pályagond, bizbermeghibásodás. Egy minapi - általam ugyan nem ellenőrzött - infó szerint egyik reggel 15 vonat el se indult, kettő útközben dőlt ki. Hogy is mondjam, ezek ismeretében enyhén szólva vicces a MÁV korábbi vezérigazgatójának, Dávid Ilonának a 2016-os nyilatkozata (2020-ra kellett volna megvalósulnia az általa emlegetett beruházásnak):

„Nem megbántva a közutas kollégákat, de építhetünk mi bármennyi autópályát, ha csak 130 kilométer/órával haladhatunk rajta. A távolsági közlekedésben a 160-as sebesség elérésével nagyon versenyképes lesz a vasút a menetidő tekintetében” – jelentette ki a vasúttársaság vezérigazgatója.

Szerintem a közutas kollégák nem bántódtak meg. Beírták a naptárukba sohanapján kiskeddre a fenti csodás esemény időpontját, hogy el ne mulasszák. Közben pedig a hasukat fogják a röhögéstől. Sajnos az utasok nem szeretik az olyan vicceket, amelyeknek a poénja rajtuk csattan. Ha a pénzükért szórakozni akarnak, beülnek inkább egy stand up-ra.

(Ez a jegyzet – mint ahogy az itt megjelenő összes publicisztikai írás – a szerző véleményét tükrözi.)

Kosztonyák Katalin írásai itt olvashatók: A SZÓLÁS JOGÁN.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.