Megint megrongálták a debreceni térplasztikát

Letörték a Nagytemplom egyik csúcsdíszét az alig két hónapja felavatott belvárosi bronz terepasztalon.
Debrecen, Kossurh tér
Miklovicz-Nyikos Mónika

Több alkalommal írtunk a júniusban felavatott térplasztika sorsáról: először Papp László (Fidesz) polgármester számolt be arról, hogy letörték a Nagytemplom csúcsdíszeit, majd mi írtuk meg, hogy némelyik feliratból vagy hiányzik egy betű, vagy nem megfelelő szerepel az adott szóban.

Miklovicz-Nyikos Mónika

Aztán arról is beszámoltunk, hogy kijavították a hibákat. A hét elején azonban újra azt kellett látnunk, hogy valakik ismét letörték a Nagytemplom kicsinyített másának egyik toronydíszét.

Miklovicz-Nyikos Mónika

Több kérdés/eshetőség is megfogalmazódott bennünk: talán szándékosan rombolják-e a belvárosi terepasztalt vandalizmusból vagy azért, mert nem tetszik egyeseknek; vagy véletlenül esik rá valaki-valami, és baleset következtében törik le a vékonyka fémpálcika; esetleg a szobor Tapintható – Láthatatlan címét értelmezik túl vehemensen néhányan.

Vajon tudnak-e felszerelni, visszaforrasztani olyan csúcsdíszeket a Nagytemplom tornyaira, amelyek ellenállnak a rongálóknak, megtámaszkodóknak, tapogatóknak? Vagy jól van az úgy, marad így?
Talán érdemes lenne egy figyelmeztetést kirakni magyarul olvasni és szöveget értelmezni tudóknak, melyen az szerepel: „Tapintható, de csak óvatosan!”

Kapcsolódó anyagok:
- A belváros frissen felavatott bronz hasonmásáról lemaradt egy E betű
- Lakossági hibalista készült? – Debrecen, belváros
- Leszerelték a hiányos feliratot a debreceni minibelvárosról
- Egyre kínosabb a debreceni belvárosi bronz terepasztal
- Féchy is, Péchy is – Újabb hibát sikerült felfedezni a nemrégiben felavatott debreceni térplasztikán
- Kijavították a debreceni főtéri térplasztika hibáit

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.