A Telex arról kérdezte a mai kormányinfón Gulyát, mit üzen a kormány azoknak az embereknek, akik pánikba esnek, amikor meghallják, hogy a településekre – Mikepércs, Sáránd, Hajdúszoboszló, Debrecen – külföldi vendégmunkások érkeznek.
A miniszter azt mondta: a vendégmunkásokat úgy kell elhelyeznie a beruházónak, hogy „semmilyen nehézséget a helyiekkel való együttélésben ez ne jelentsen”, ahol pedig jelent, ott más megoldást kell találni.
Gulyás szerint „a bevándorlás, és az, hogy valaki a jobb élet reményében jön Európába, az valóban elfogadhatatlan”, de a Telex munkatársa által említett településekre költöztetett vendégmunkások „ettől teljesen független rezsim”, hiszen ők „nem élnek velünk hosszútávon”.
További részletek a Telex cikkében olvashatók.