Előzetesen a Debreciner is írt arról, hogy a Cíviscolors Pink Pikniket tart szeptember 9-én a Margit téren. A vidám kötetlen eseményen 25-35 fiatal vett részt, akik megismerhették egymást, különféle játékokban vehettek rész, és biztonságos közösségben tölthették a szombat délutánt.

Ezután Zsugyó Virág, az Amnesty International debreceni regionális koordinátora vette át a szót, aki azzal kezdte, hogy külső szemlélők számára talán nem tűnhet nagy dolognak, hogy páran összejöttek közterületen piknikezni, de ez egy óriási lépés az LMBTQIA+ közösség életében. Az ilyen események világítanak rá arra, hogy a nyilvános terekben mindenkinek helye van: „az LMBTQIA+ emberek itt vannak, itt lesznek, és ez akkor is így van, ha a kormány mindent megtesz azért, hogy láthatatlanná tegye a közösséget”. Végül elmondta, hogy Amnesty milyen lépéseket tett a közösségért.
Az eseményen többféle játékban lehetett részt venni: az egyik legnépszerűbb program volt az úgynevezett QueerPong, amelynek inspirálója az a hír volt, hogy egy férfi óvszer helyett ragasztóval védekezett és belehalt. Így ha valaki beletalált egy-egy pohárba, nemcsak annak tartalmát kaphatta meg, hanem egy kérdést is, amely különféle szexuális úton terjedő betegségekkel volt kapcsolatos.
Lehetett még zászlót festeni, valamint egy házasságkötő részt is felállítottak, ahol a fiataloknak lehetőségük volt szimbolikusan egybekelni, az Amnesty pedig egy kvízzel képviseltette magát, amelyben különböző emberjogi témákkal kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolni. Mindezeken túl különféle társasjátékok is szórakoztatták az ott lévőket.
A délután jó hangulatban telt, valóban befogadó közösséggel lehetett itt találkozni, olyannyira, hogy még olyanok is csatlakoztak, akik nem az eseményre jöttek, hanem csak a parkban sétáltak, de odajöttek érdeklődni.