Molinóval tiltakozott a Momentum a Csokonai Színház megnyitására érkező Lázár Jánossal szemben

Szabó Bence 13 év elmaradt fejlesztését kérte számon a miniszteren.
Momentum

Közleményt juttatott el a szerkesztőségünkhöz Szabó Bence, a Momentum debreceni önkormányzati képviselője, amelyben azt írta, Olajos Vajkkal, a párt aktivistájával közösen demonstráltak szeptember 17-én este a felújított Csokonai Színház megnyitójára érkező Lázár János építési és közlekedési miniszter ellen.

Momentum

A Momentum úgy látja, Lázár alkalmatlan a miniszteri pozícióra, szerintük ugyanis tönkretette a MÁV Zrt-t. A minisztert egy molinóval várták, amelyen az alábbi felirat szerepelt: „Lázár, a vasutat már tönkretetted, el a kezekkel a színházainktól!”. Közben egy hangszóróból többek között egy Lázár korábbi, MÁV-os vezetőknek küldött üzeneteit ismertető hanganyagot játszottak le.

Momentum

Mint írják, Lázár János és Papp László (Fidesz), Debrecen polgármestere is megjelentek a molinónál. Szabó Bence közleménye szerint a Momentum képviselője számonkérte a minisztert az elmúlt 13 évben elmaradt vasúti fejlesztések miatt, a miniszter azonban kitérő választ adott, és arról beszélt, hogy most fognak fejleszteni.

Momentum
Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.