„Tönkre tudtuk tenni, amit az élet ad nekünk” – Avagy hol az ember helye a természetben?

Ismét be lehetett szólni a papnak szeptember 12-én klímával, környezetvédelemmel kapcsolatos témakörben. Az eseménynek ezúttal a frissen felújított Debreceni Egyetemi Református Templom adott helyet, ahol a válaszadók abban egyetértettek, hogy az ember felelősségét nem lehet vitatni sem teológiai, sem világi értelemben.
Miklovicz-Nyikos Mónika
Az esemény a Klímahiszti a teremtésvédelem? címet kapta, amelyet Fazakas Gergely Tamás, a Tiszántúli Református Egyházkerület presbiteri főjegyzője, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet vezetője nyitott meg.

Először a Debreceni Egyetemi Református Templom történetét idézte fel, majd a jelenéről és jövőjéről beszélt. A felújítást követően a teret olyan módon szeretnék újragondolni, hogy találkozási pontokat hoznak létre: „egy olyan helyet, ahová nem feltétlenül azért lép be valaki, mert azonnal Istent keresi, hanem érintési és találkozási pontokat keres”. Nyitottságot szeretnének képviselni. Mint mondta, tavaly – a felújítás második ütemét követően – már próbaüzemben futottak, most azonban valóban nyitni szeretnének mások felé, és bemutatni a Tebenned bízunk rendezvénysorozatot.

A Szólj be a papnak! rendezvénysorozat kerekasztal-beszélgetésében elsőként az esemény címadó szavait igyekeztek megfejteni a résztvevők: ki számára mit jelent a „klímahiszti” és a „teremtésvédelem”.

Miklovicz-Nyikos Mónika

Tokodi László domonkos szerzetes, római katolikus pap szerint az embert elsősorban önmagától kellene megvédeni. Úgy gondolja, mindenekelőtt azt kell felismernünk, hogy mi is a teremtett világ részei vagyunk és Isten nélkül az embert nem lehet megvédeni. Fontos kérdésnek tartotta, hogy „szereplünk-e mi is a teremtésvédelem térképén, ott vagyunk-e önmagunk számára”.

Kocsis Áron református lelkész a „hiszti” kifejezést emelte ki, hiszen mindannyiunknak van valami feszültsége. A társadalom fejlődésével együtt azt a kérdést is föl kell tennünk szerinte, hogy van-e a fejlődésnek maximuma. Az embernek fel kell ismernie a saját felelősségét is, ugyanis nem mindegy, hogy azt látja, hol van a helye a teremtett világban, ennek egységében vagy csak odáig jut el, hogy minden érte van. A klímáért és a teremtésért való aggódásunk nagyon fontos mindenki számára – szerinte ezt jelenti a klímahiszti.

Litkai Gergely humorista azt jegyezte meg, hogy rossz viszonyban vagyunk a halállal: nem tudjuk feldolgozni, nincsenek rá spirituális válaszaink. Ha erre nincs válaszunk, akkor máshoz nyúlunk – ez a rettegésmenedzsment. A földi pályánkat igyekszünk túlhajtani, magunk és a természet kizsákmányolói leszünk. Igába akarjuk hajtani a természetet. Fontos, hogy reálisan lássuk a magunk helyzetét – vélekedett.

Kövér László, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar adjunktusa szerint a környezet- és természetvédelem teológiai értelmezése a teremtésvédelem. Megemlítette, hogy Ferenc pápának köszönhetően a vallásos világban is elindult egy újabb szemlélet, aminek nyomán már ökogyülekezetek is létrejöttek. A klímahisztivel vagy klímadepresszióval foglalkozni kell, mivel fiatalokkal is találkozik, látja, hogy mennyire érintik őket is ezek a kérdések, egy alkalommal például odáig jutottak, hogy egy környezettudatos ember nem szaporodik.

Végül Uri Dénes esszéista, a Kommentár folyóirat szerkesztője fejtette ki véleményét: aki úgy látja, hogy a teremtésvédelem az utóbbi időben nagy pályát futott be. Ahogyan a természettel bánunk, az a hitvallás témája is. Úgy látja, az ember különös pozícióban van, hiszen nem csak teremtett, hanem társteremtő, az egyetlen olyan élőlény, aki alkotni is tud – ez pedig kiemelt felelősséget ró rá. Ezt a felelősséget talán néha túlhangsúlyozzák, ami klímadepresszióhoz, egyfajta gyászhoz vezethet. „A klímát gyászolni fogalmi képtelenség” – mondta.

Miklovicz-Nyikos Mónika

Ezt követően vonták be közönséget is a beszélgetésbe az első kérdés arra vonatkozott, hogy az urbanizáció mennyiben idézte elő a jelenlegi helyzetet, és örülhetünk-e annak a jóslatnak, hogy 2030-ra Debrecen lakossága háromszázezerre nőhet.

Kövér László úgy igyekezett megválaszolni a kérdést, hogy ez egyfajta fejlődés, ami nem mindegy, hogy milyen irányú. Elmagyarázta, hogy a fenntarthatóságnak három lába van: gazdasági, társadalmi és környezeti. Akkor van probléma, ha a döntéshozók és az érdekeltek elfelejtenek, kihagynak egy-egy lábat. A Debrecent érintő fejlődés mindenképpen hangsúlyos lesz. Annyi bizonyos, hogy jelenleg komoly beruházások vannak és lesznek a jövőben is, hogy ennek negatív vagy pozitív hozadékai lesznek, nem tudta megválaszolni. „Én debreceniként úgy gondolom, ez egy lehetőség, hogy emögött milyen szakmaiság, megalapozottság áll, azt majd a jövőben tudjuk objektívan értékelni” – vélekedett.

Litkai Gergely nem akarta szűkíteni a kérdést Debrecenre, hiszen korábban kisközösségekben éltünk, ahol fontos volt a közösség által meghatározott norma, ennek pedig fontos része volt a hit. Az urbanizációval mindez kezdett eltűnni: „annak, hogy egyre többet akarunk, fontos oka, hogy lelkileg nem találunk meg dolgokat”. A városnak szerinte fontos szerepe lesz abban, ahogyan élni fogunk. Fontos lesz, milyen filozófiával működtetjük a városokat, hogy méltósággal tudjunk túlélni. A megoldást abban látja, hogy „éljünk ott, ahol dolgunk van” – így nem kell például dugóban ülni.

Miklovicz-Nyikos Mónika

Kocsis Áron Jézus példáját hozta, aki ha fontosat akart mondani, kiment a természetbe. Véleménye szerint ezt az „elcsendesedést” kell átvennünk, és megérteni a környezettel való egységünket. Az urbanizációt ő hajdúnánásiként jónak gondolja, hiszen a beruházásokkal párhuzamosan nőttek az ingatlanárak: „ha Debrecen fejlődik, azzal Hajdúnánás is fejlődik, bár picit alvóvárossá válik” – mondta. Válaszát azzal zárta: az a fontos, hogy meglegyen az a hely, ahol az ember otthon érzi magát.

Uri Dénes is reagált, aki szintén hajdúnánásiként kevésbé ismeri a debreceni vonatkozásokat. Kiemelte azonban, hogy ő nem szeretné, ha Hajdúnánás alvóváros lenne. Szerinte nem a legjobb forgatókönyv az, ha Debrecen nagyvárosként felszívja a kisvárosban élő értelmiségieket, hiszen akkor mi marad ott. Az nem feltétlenül jó, ha valami nő, ennek a folyamatnak vannak pozitív és negatív összefüggései is, ez utóbbiakat pedig nem szabad letagadni.

Tokodi László a Szentírásra hivatkozott, ami őserdővel kezdődik, a végén pedig várossal zárul. „A történelem egy városban éri el a csúcspontját” – mondta. A kereszténység hozzáállása is megdöbbentő szerinte, hiszen az egyház tagjai építőkövekként hivatkoznak magukra. A lényeg Tokodi László szerint, hogy eljutunk-e abba városba, ami nem itt épül a Földön, ez pedig azon múlik, hogy mit teszünk itt. Végül hozzátette, hogy „úgy kellene urbanizálni, ahogy Isten csinálja”, szerinte Istennel lehetséges ezt jól megélni, ő maga összhangban él a természettel függetlenül attól, hogy városon belül vagy kívül van.

Miklovicz-Nyikos Mónika

A következő kérdés arra vonatkozott, hogy milyen viszonyban van egymással a természet- és a teremtésvédelem. A válaszadók úgy vélekedtek, hogy a teremtésvédelem túlmutat a szimpla környezetvédelmen, hiszen például Litkai Gergely szerint „a környezetvédelem gonosz dolog, mindig a megengedhető szennyezéssel foglalkozik”. Többen hangsúlyozták a hit fontosságát, ami felelősséget jelent, nemcsak a jelenlegi élettel számol, hanem a meg nem született generációkra is gondol, rámutat arra, hogy nem csak művelni kell a teremtett világot, hanem őrizni is.

Az egyik hozzászóló megemlítette a jelenleg is épülő beruházásokat, amelyek a legkevésbé sem a természetet vagy a jövőnket védik. Arra próbált választ keresni, ha ez ellen nem lehet tenni, akkor ezt a gondolkodásmódot hogyan tudják megváltoztatni a jelenlévők.

Kocsis Áron rámutatott arra, hogy a magyar történelmi egyházak 2009 óta tartják a természetvédelem hetét szeptember utolsó hetében. Ennek keretében igyekeznek felhívni a figyelmet a felelősség fontosságára. Náluk is van ökogyülekezet, amellyel gyakorlatban szeretnék alkalmazni a teremtésvédelmet, hiszen ezek a közösségek tovább tudják adni ezt a szemléletet.

Tokodi László szerint az egyház szerepe az, hogy rámutasson: az embereknek alázatosabbnak kell lenniük. Hagyniuk kell a világot működni, elfogadni azt a helyzetet, hogy nem vagyunk Istennel azonosak, és nem tudjuk megállítani például a fajok kihalását. El kell fogadnunk, hogy a világ hatalmasabb nálunk.

Litkai Gergő azzal egyet értett, hogy fajok kihalását talán nem tudjuk megállítani, azonban annyit tehetünk, hogy nem segítjük ezt a folyamatot. Azt tévedés gondolni, hogy az embernek nincs semmire hatása, hiszen „tönkre tudtuk tenni, ami életet ad nekünk”.

Miklovicz-Nyikos Mónika
Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.