Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma Pekingben járt Orbán Viktor miniszterelnököt kísérve. Nyilatkozatát a magyar állami hírügynökség tette közzé - jelentette be Szijjártó.
A világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül rövidesen öt is jelen lesz Magyarországon.
„Aki az elektromos autóipari beruházásokat támadja Magyarországon, az igazából munkahelyek tízezreit veszélyezteti, ezáltal családok tízezreinek megélhetését teszi kockára” - mondta a miniszter.
„Magyarország minden olyan észszerűtlen javaslatot el fog utasítani, akadályozni fog, amely a kínai-európai gazdasági együttműködést korlátozná vagy éppen megszüntetné, tehát nem fogjuk támogatni a kínai elektromos autóiparra kivetendő esetleges vámokat vagy más jellegű akadályozó tényezőket, és ellenállunk annak a nyugat-európai nyomásnak, hogy csökkentsük a gazdasági együttműködésünket Kínával. Egész egyszerűen azért állunk ennek ellen, mert ha csökkentenénk a gazdasági együttműködésünket, akkor kevesebb munkahelyet tudnánk teremteni, és a gazdaság növekedési ütemét nem tudnánk ilyen mértékben garantálni."A HÉT IDÉZETE sorozatunk korábbi részei itt találhatók.