November 18-án írtunk arról, hogy a Demokratikus Koalíció közleményben jelentette be – érezvén a támogatottságuk miatt rájuk háruló felelősséget –, folytatják az egyeztetéseket a debreceni ellenzéki politikai szervezetekkel, köztük az LMP, a Momentum, az MSZP és a Nép Pártján által létrehozott Összefogás a Cívisvárosért Egyesülettel is „a lehető legszélesebb ellenzéki összefogás létrehozásáért, valamint az arra alkalmas közös polgármesterjelölt személyének kiválasztásáért”. Cikkünkben megjegyeztük, értesüléseink szerint a DK a közleményének kiadása előtt hivatalosan nem kezdeményezett kapcsolatfelvételt a fent nevezett pártokkal, az Összefogás a Cívisvárosért Egyesületben együttműködő politikai alakulatokkal.
Másnap reggel
Varga Zoltán,
a DK országgyűlési képviselője levelet írt szerkesztőségünknek, amelyben jelezte, álláspontja szerint nem valósághűen állítottuk, hogy a DK nem kezdeményezett kapcsolatfelvételt az egyesületben együttműködő politikai alakulatokkal (a
Debreciner
„hivatalos” kezdeményezésről írt).
„A valóság a leírtakkal szemben az, hogy az egyesület bejegyzett vezetőjével
(Drágossy Richárd)
viszont személyesen találkoztunk az elmúlt napokban, ahol lefektettük egy közös indulás elvi alapjait”
– közölte Varga.
Megjegyezte továbbá, létezhet a két jelölőszervezet, a DK és az Összefogás egyesület között tagi találkozó is, de ez csak taggyűlésnek minősülne. Az érvelése szerint ugyanis az Összefogás a Cívisvárosért Egyesület önálló politikai alakulatnak tekinthető, az azt létrehozó pártok viszont csak tagjai annak. Ezzel Varga nem cáfolta az értesülésünket, miszerint a DK nem kezdeményezett hivatalos kapcsolatfelvételt az egyesületet működtető, annak választási tevékenységét meghatározó, arról döntést hozó szervezetekkel.
Még nem történt tárgyalás az Összefogás a Cívisvárosért és a DK között – állítja az egyesület elnöke
Megkérdeztük mindezekről Drágossy Richárdot, aki a Debrecinert arról tájékoztatta, magánemberként több alkalommal is beszélt Varga Zoltánnal, legutóbb november 10-én részt vett a DK egyik debreceni kampányeseményén, szerinte az ott folytatott néhány perces beszélgetésükre utalhatott Varga Zoltán. Az Összefogás a Cívisvárosért Egyesület elnöke kifejtette, mivel csak magánemberként beszélgettek, a pártoktól nem kért és nem is kapott felhatalmazást semmilyen tárgyalásra.
Drágossytól megtudtuk, az Összefogás a Cívisvárosért Egyesület még nem határozott meg közös elvi alapokat a további szervezetekkel történő együttműködésre, de elmondta, álláspontja szerint az egyesület és a DK – valamint más szervezetek – közötti választási összefogás elvi alapja a közös cél lehet. Mint mondta, a Fidesz leváltása csak eszköz, a céljuk a város és a régió élhetővé tétele és ilyen állapotában való megtartása. „Ne következzen be, hogy Magyarország egy elsivatagosodott »szemétország« lesz” – utalt a Debrecen déli gazdasági övezetében épülő CATL-akkumulátorgyár potenciális káros környezeti hatásaira, valamint arra az európai uniós szabályozásra, amely alapján a tagállamoknak kötelező visszagyűjteniük az ott gyártott, tönkrement akkumulátorokat.

Felkészülni, vigyázz…! Olvasd a Debreciner VÁLASZTÁS 2024 rovatát!