Valótlan információ alapján hirdette az akkugyárellenes gödiek győzelmét Mándi László debreceni ellenzéki polgármesterjelölt

Nem igaz, hogy a kormányhivatal megtiltotta a Samsung SDI éjszakai működését. Az akkuügyben a Momentummal is együttműködő Göd-Ért Egyesület már korábban megcáfolta a kormányközeli Index téves értesülését, a párt politikusa mégis a fals információt adta tovább a követőinek. Telefonon beszéltünk Mándival, aki a jelzésünk után néhány perccel módosította a bejegyzését.
Göd
godert.hu

„Utolérte az igazság a gödi Samsung SDI-gyárat, nem működhet este 10 és reggel 6 óra között” írta ezt a közösségi oldalán december 3-án Mándi László (Momentum) debreceni önkormányzati képviselő, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Nép Pártján polgármesterjelöltje. Mint írja, a gödiek már évek óta küzdenek a normális életük visszaszerzéséért, most pedig sikerrel jártak. „Gödnek hatalmas győzelem, nekünk viszont fontos tanulság – ha nem küzdünk a normalitásért, ha nem szállunk szembe a magát akkumulátor-nagyhatalomnak képzelő Fidesszel, akkor bármit megtesznek velünk” – fogalmazott, hozzátéve, az általa méreggyáraknak nevezett akkumulátorgyárakat a pártok és a civilek csak közösen győzhetik le.

Nem azt tiltották meg

Csakhogy valójában senki sem tiltotta meg a gödi Samsung-gyár éjszakai működését. A Göd-ÉRT Egyesület még december 2-án este, közel egy nappal Mándi posztja előtt jelezte a közösségi oldalán, hogy az ügyről eredetileg beszámoló, már évek óta kormányközeli sajtóterméknek számító Index valótlan hírt jelentetett meg. Ezt vették aztán át – szintén az információ ellenőrzése nélkül – más orgánumok. A gödi civilek közölték, a hatóság csak egy hűtőtorony és a régi kazánház éjszakai működését függesztette fel ideiglenesen. „A kiadott engedély valójában biztosítja a gyár további zajos működését – a többi, kb. 80 db zajkeltő forrás korlátozás nélkül működhet” – tájékoztattak. Az íráshoz a Pest Vármegyei Kormányhivatal vonatkozó határozatát is mellékelték.

Habár a gödiek bejegyzése alapján már számos jelentős sajtótermék (többek között a 444, a Magyar Narancs és az RTL Híradó) is beszámolt arról, hogy álhír volt az Index értesülése, Mándi oldalának kezelői egészen december 4-én délutánig nem módosítottak a félrevezető poszt tartalmán, amely így közel 22 óráig szerepelt változatlan formában a közösségi médiában.

Most készülnek közös aláírásgyűjtésre a gödi civilekkel

Az eset annak fényében lehet meglepő, hogy a Momentum éppen a napokban demonstrálta a köztük és a Göd-ÉRT Egyesület közötti szövetséget az akkumulátorgyárak elleni küzdelemben. Ahogy arról december 1-én mi is beszámoltunk, Donáth Anna, a párt európai parlamenti képviselője és EP-listavezetője bejelentette, európai polgári kezdeményezést indított egy európai környezetvédelmi hatóság létrehozására. Erről többek között a Göd-ÉRT Egyesülettel is egyeztetett. „Az akkugyárak ellen küzdő civil szervezetek nemcsak üdvözölték az erős európai zöldhatóság felállításának tervét, de közös nyilatkozatban is támogatták az Európai Polgári Kezdeményezés elindítását, és jelezték, hogy csatlakoznának az aláírásgyűjtéshez” – közölte Donáth. A magyarországi aláírásgyűjtést egyébként a Momentum másik debreceni önkormányzati képviselője, Szabó Bence koordinálja.

A telefonbeszélgetésünk után rögtön frissített Mándi

Megkerestük az üggyel kapcsolatban Mándi Lászlót, aki egyből közölte, már tisztában van azzal, hogy álhírre alapul a közlése, ezért frissíteni fogja a szöveget, amelyben ennek tényét jelezni is fogja. Megjegyezte, eddig mások még nem hívták fel a figyelmét a problematikus bejegyzésre. „Ez egy félrecsúszott kommunikáció volt” – fogalmazott. A politikus elmondta, minden, az oldalán megjelent tartalomért vállalja a felelősséget.

Kevesebb mint tíz perccel a telefonbeszélgetésünk után a képviselő oldalán megjelent a frissítés, így jelenleg az alábbi szöveg olvasható:

„! ! ! FRISSÍTÉS ! ! !
Sajnos nem nyertek az emberek Gödön. Legalábbis még nem! Ahogy arról a Göd-ÉRT Egyesület is beszámol oldalán, csupán 2 zajforrás éjszakai működését tiltotta meg a Pest Vármegyei Kormányhivatal, és a további mintegy 80 darab zajforrás éjszaka is működik tovább.
Alább a www.godert.hu oldalon megtalálható nyilatkozatból egy idézet:
"2023. december 1-je újabb gyásznap egyesületünk és a Samsung működése által sújtott gödi lakosok életében: a Pest Vármegyei Kormányhivatal – észrevételeinket félresöpörve – 10 évre (!) kiadta a környezetszennyező vállalatnak az egységes környezethasználati engedélyt, mely ismét kimondja, hogy a GYÁRNAK NINCS JELENTŐS KÖRNYEZETI HATÁSA!
Bár a kb. 80-ból 2 zajforrás működését az éjszakai időszakra felfüggesztették, Alsógöd lakói továbbra is „élvezhetik” a korlátozás alá nem eső hűtőtornyok, újabb kazánházak, kifúvó kürtők, meghajtó motorok és légtechnikai berendezések erős zaját."
Bízunk benne, hogy sem az Egyesület tagjai, sem a gödiek nem adják fel a küzdelmet, ahogyan az akkumulátorgyárakat ellenző debreceniek sem fogják!
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Az eredeti bejegyzést az Index "kissé" félrevezető forrására alapoztam. Itt hagyom változatlan módon, hogy érthető legyen a fenti kontextus. Hozzátéve, hogy sajnos az alábbi gondolatok nem fedik a valóságot:
(Utolérte az igazság a gödi Samsung SDI gyárat, nem működhet este 10 és reggel 6 óra között.
Évek óta küzdenek a gödiek a normális életük visszaszerzéséért, most pedig sikerrel jártak. Gödnek hatalmas győzelem, nekünk viszont fontos tanulság - ha nem küzdünk a normalitásért, ha nem szállunk szembe a magát akkumulátor-nagyhatalomnak képzelő Fidesszel, akkor bármit megtesznek velünk.
A méreggyárakat közös erővel, pártok és civilek együtt legyőzhetik - még nem késő Debrecent megvédeni!)”

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.