„Azért jöttünk ide, hogy hülyét csináljunk magunkból…” – mondta a debreceni alpolgármester

„…és érezzük jól magunkat, mozogjunk egyet közösen” – tette hozzá a karácsonyi előkészületek jegyében.

A Debreceni Advent önkormányzati programsorozat részeként hirdettek jótékony célú futást szombatra Debrecenben, a Baltazár Dezső térről indulva 3,5 és 1 kilométeres távon. A Karácsonyi Ronda Pulcsis Futás elnevezésű rendezvényhez ajánlott volt a megfelelő öltözet és elvárás volt a nevezőkkel szemben, hogy elsősorban gyerekeknek szánt ajándékokkal érkezzenek. Az esemény szervezőjeként a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. mellett a Bakancslista Magyarországont tüntették fel.

Galéria: Karácsonyi Ronda Pulcsis Futás - Debrecen, 2023. december 9. (A KÉPRE KATTINTVA MEGNYÍLIK A GALÉRIA)
Koppányi Szabolcs

Széles Diána (Fidesz) gondoskodáspolitikai alpolgármester nyitotta meg a rendezvényt, s a mezőnyt is ő rajtoltatta el. Rövid köszöntőjében – saját ünnepi pulóverére mutatva – közölte, „azért jöttünk ide, hogy hülyét csináljunk magunkból és érezzük jól magunkat, mozogjunk egyet közösen…” Ezután ő is nekirugaszkodott a hosszabb távnak, ám futás közben (lásd videónkat) a Debreciner kérdésére válaszolva elmondta, a Karitatív Testület Debrecen osztja szét az adományokat. „Azoknak a gyerekeknek,meg felnőtteknek fognak jutni, akik Debrecenben élnek és állandó gondoskodásban vannak a karitatív szervezet tagszervezetein keresztül” – tudtuk meg az alpolgármestertől. (A testület vezetőitől részletesebb információkat is fogunk kérni a megajándékozottak kiválasztásának és az adományok eljuttatásának módjáról.)

A Baltazár Dezső téren összegyűl mintegy száz embernek a közös bemelegítést a DVSC Labdarúgó Akadémia egyik erőnléti edzője, Pallai Zsolt tartotta. A résztvevők között kiszúrtunk egy a többiek fölé magasodó hölgycsapatot is. Mint kiderült, ők a Kangoo Club Debrecen - Csillával nevű csoport pár tagja. A rugalmas talpú, viselőit jó magasra emelő lábbeliben futni – mesélték – jót tesz az ízületeknek, különösen betonon.

Koppányi Szabolcs

A kis vagy a nagyobb kör megtétele után célba érő futók láthatóan jól elvoltak azzal, hogy teljesítették a belvárosban megrajzolt útvonalat, előtte leadták ajándékaikat, aztán leültek pihenni vagy falatoztak egy sort, közben meghallgatták a hátralévő zenei programot, majd a sok ronda pulcsis debreceni hazament.

Koppányi Szabolcs
Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.