„Botor dolog számon kérni rajtam, hogy nem tájékoztatom az érdeklődőket” – mondta az akkugyárak kapcsán Papp László az ATV-nek

Debrecen polgármestere nem sokkal azelőtt nyilatkozta ezt, hogy megírtuk, titokban előkészítettek egy újabb akkumulátor-összeszerelő üzemet a városban.
YouTube

Ahogy arról a Debreciner is beszámolt, január 9-én Debrecenben tartott sajtótájékoztatót Lázár János építési és közlekedési miniszter, amelyen Papp László (Fidesz) polgármester társaságában beszélt többek között a kormány Debrecent érintő fejlesztési elképzeléseiről. Ennek apropóján kérdezte a városvezetőt az ATV másnap, január 10-én a reggeli műsorában. A beszélgetés során szóba jött az akkumulátorgyárak ügye is. Ezzel kapcsolatban mondta Papp a következőt: „Én nagyon sokat konzultálok a debreceniekkel, tehát azzal sem lehet vádolni bennünket, hogy ne beszélnénk sokat helyben adott esetben az akkumulátorgyárról”.

Környezetvédelmi program, ami volt is, meg nem is

A műsorvezető, Krug Emília felvetette, hogy a debreceni akkumulátorgyártás már kétszer is piros lámpát kapott, egyrészt a kormányhivatal marasztalta el az önkormányzatot, amiért nincs hatályos környezetvédelmi programja (valójában nem marasztalta el, hanem szakmai segítségnyújtás keretében felhívta az önkormányzatot a program elfogadására), másrészt a Kúria novemberben megsemmisítette a CATL-akkugyár katasztrófavédelmi engedélyét, mert az eljárás során a hatóság megsértette a nyilvánosságra vonatkozó szabályokat.

Papp László erre úgy reagált, hogy a kormány 2022-ben fogadta el az országos környezetvédelmi programot, amelyre alapozva Debrecennek meg kellett újítania a helyi programját, amely már elkészült, jelenleg „társadalmasítás alatt van”, és a februári debreceni közgyűlés fog róla dönteni. A műsorvezető közbevetésére, miszerint ez megkésettnek tűnik, a polgármester úgy felelt, a környezetvédelmi program nem feltétele az iparfejlesztésnek, továbbá megjegyezte: „volt Debrecennek környezetvédelmi programja, csak megújításra kerül”.

Papp mondatai kapcsán érdemes rögzíteni, hogy a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület (Miakö) által a kormányhivataltól kapott válaszból kiderül, az önkormányzat csak 2014-ig rendelkezett környezetvédelmi programmal, amelyet 2011-ben felülvizsgáltak, az újabb felülvizsgálat határidejét többször is módosították, legutóbb pedig 2021-ben, a koronavírus-járvány miatt a közgyűlés helyett egy személyben döntő polgármester maga fogadta el a felülvizsgálatot.

Krug Emília megkérdezte Papp Lászlót, ha újrakezdhetné, ismét ugyanolyan módon tájékoztatná-e helyieket, mint ahogy az történt. A politikus erre azt válaszolta, ott volt azon a tavaly januári közmeghallgatáson, amelyen „a lehető legszélesebb körű tájékoztatást lehetett adni” az ügyről. „Rajtam azt számon kérni, hogy nem tájékoztatom az érdeklődőket, azért elég botor dolog, mert én magam ültem végig azt a hatórás vagy hétórás közmeghallgatást, amelyen az összes releváns információt át lehetett adni az érdeklődőknek” – fogalmazott, majd arról kezdett el beszélni, hogy az önkormányzat egy honlapot működtet, amelyen az összes releváns információ hozzáférhető.

Titkolták az újabb akkuipari beruházást

Papp László nyilatkozatának különös aktualitást ad, hogy – mint erről a Debreciner részletesen beszámolt – Debrecenben egy újabb akkumulátor-összeszerelő üzemet hoz létre az Inpark Szigma Kft. a város déli gazdasági övezetében. A cég által kiadott közlemény szerint a CATL fogja bérelni tőlük az üzemet. A beruházás kapcsán már zajlik a környezethasználati engedélyezési eljárás, a cég csak azt követően jelentette be a projektet, miután szerkesztőségünk előbb telefonon, majd e-mailben érdeklődött róla. Az üzemről eddig semmiféle kommunikációt nem folytatott Debrecen vezetése, pedig nyilvánvalóan tudomásuk lehetett erről az építkezésről is.

A Papp által említett honlapról még tavaly májusban írtuk meg, hogy számos fontos dokumentumot nem lehet ott megtalálni a CATL beruházásával kapcsolatban. Nem töltötték fel például a Hajdú-Bihar Vármegyei Önkormányzat által szervezett környezetvédelmi közmeghallgatás jegyzőkönyvét, valamint a környezethasználati engedélyezési eljárás dokumentációját sem. A hiányosságokat azóta sem orvosolta az önkormányzat.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.