22 emelet, 24 szint, 75 méter – több mint ötven éve áll Debrecen legmagasabb épülete

A kérdés már csak az, felújítások hiányában ünnepelhetjük-e majd a századik születésnapját is 50 év múlva.
Törő Vanda

Debrecen legmagasabb épülete, a 22 emeletes toronyház 2023-ban ünnepelte megépülésének ötvenedik évfordulóját, ez alkalomból jelent meg a 24 emelet, 24 történet című kötet, melyet a tavalyi könyvhéten mutattak be. A könyvben a magasház építészei, jelenlegi és volt lakói is megszólaltak.

A 24 emelet, 24 történet című kötetben visszatekinthetnek az olvasók a toronyház épülését megelőző időszakra is, illetve a tervezés, építés körülményeire. Az egyik szemléből például kiderül, hogy „az 1960-as évektől gombamód kezdtek kiemelkedni a magasházak a tájból”, épültek Budapesten és vidéken is hasonló toronyépületek: Debrecen mellett Gyöngyösön, Miskolcon, Pécsen, Salgótarjánban és Szegeden is.

NT

A debreceni toronyház az akkori Közlekedési Minisztérium „korszerű állomás épületegyüttes” tervezéséből indult ki – olvasható Kovács Péter építészmérnök, jelenleg a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszékének docense esszéjében. Már a korai tervekben is látható egy „épített torony”, aminek akkor még több változata volt: „hol funkcionális, vertikális elemként, hol csak óratoronyként ábrázolták, de lényege minden esetben az volt, hogy a Piac utca (akkor Vöröshadsereg útja) tengelyét egy olyan hangsúlyos elemmel zárják le, amit már a Nagytemplomtól lehetett volna látni”.

Polgár Tóth Tamás

A magasház tervezése 1966-ban kezdődött és 1973-ban fejezték be az építését, tervezői Boruzs Bernát és Szabó János voltak. A két építésszel készült interjút szintén a kötetben olvashatjuk, ebben megemlítik azt is, hogy az épület 24 szintes, „a földszint és az első emelet portaszolgálat, hőközpont és gondnokság elhelyezésére szánt terület, a második emelet a szerelőszint, a fennmaradóak lakószintek”. Debrecen legmagasabb épülete tehát valóban 24 szintes, ám ebből 22 emelet az, amely lakhatásra szolgál. Az interjúból az is látszik, hogy a Nagytemplom ellenpontjaként húzták fel ezt az épületet, szociális szempontokat is figyelembe kellett venniük, vagyis elsősorban lakásokat terveztek ide. Megemlítik, hogy – a fenti kétszintes lakások kivételével – leginkább 40-50 négyzetméteres garzonlakásokat terveztek az épületbe, „ami átmeneti szállást jelenthetett a lakásgazdálkodásban” – emlékezett vissza Boruzs Bernát. A másik építész, Szabó János elmondta, hogy az épület szerkezete ezt tette lehetővé, csak a felsőbb szintekre lehetett nagyobb lakásokat építeni, mivel ott már „rugalmasabb” volt a szerkezet. Löki Viktor, a kötet ötletgazdája és egyik szerkesztője-írója arra is rákérdezett, hogy eredetileg hány évtizedre becsülték az épület élettartamát, az építészek elárulták, hogy akkoriban a szabályok legalább 50 évet határoztak meg. Bár az épület ezt a kort már elérte, úgy látják, egyelőre még nincs olyan állapotban, hogy – a pécsihez hasonlóan – le kelljen bontani.

Miklovicz-Nyikos Mónika

A jelenlegi lakók pozitívan nyilatkoztak a házról a kötetben, például Farkas Katalin így emlékezett vissza a beköltözés napjára: „Jaj, nagyon jó volt! Örültem neki, mert addig kertes házban laktunk. És mikor bejöttem ide, jó meleg volt, tiszta új lakás.” Takács Sándorné is azt mondta, szeret itt lakni, hiszen közel van mindenhez, de talán van, akinek kicsik ezek a lakások, illetve beszámolt a kezdetben jelenlévő csótányokról is, valamint arról, hogy most már szükség lenne felújításra. Egyébként ő sorsolás útján jutott a magasházban lévő lakáshoz akkoriban be kellett menni a tanácshoz: „húztam egy számot, és kihúztam ezt” – mesélte.

A debreceni toronyház több szempontból is megfelelt egy lakótelep akkori kívánalmainak, itt volt a Debrecen Étterem, ami később játékteremmé vált, voltak közértek, trafik és más boltok is, valamint a Petya (későbbi Petőfi Presszó).

A kerek évfordulóra megjelent kötet leginkább a magasházhoz kötődő emberek tapasztalatait igyekezett összefűzni, akkoriban előrelépésnek számított ideköltözni – írta Béres-Áfra Zsuzsa, a Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskolájának doktorjelöltje, A cívisházakért csoport tagja, a könyv egyik szerzője. Fél évszázad távlatából azonban mára kissé más képe van a debrecenieknek a magasházról. A 2023-as könyvbemutatón épp Vigh Levente, a Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskolájának hallgatója, a kötetpremier moderátora idézte fel, hogy amikor kinyitotta a könyvet egy bácsi, a következőt mondta: ocsmány, csúnya épület, amit a városban sem akar látni, nemhogy a könyvespolcán. Hiszen aki elhalad mellette, az valóban csak egy nagy szürke monstrumot lát kívülről, ha már hozzáteszi a Nagyállomás és Petőfi tér környékén lévő „történéseket”, még inkább elmegy a kedve attól, hogy valaha ideköltözzön.

Boltok, trafik, pékség, bowling pálya most is van a magasház aljánál, azonban a lakók interjúiból is kiderül, hogy közösségi élet nem igazán zajlik itt. Az épületben lakók – a többi panelházhoz hasonlóan – elidegenedtek egymástól, nem beszélgetnek. A magasház alján lévő boltokba, vendéglátóhelyekre pedig inkább azok járnak, akik a Nagyállomásról érkeznek vagy oda igyekeznek. Némelyik lakó ugyan hangsúlyozza, hogy belülről nem tűnik lepukkantnak ez a hely ma sem. Az épületbejárásokon is megtapasztalhatták ezt a debreceniek, valamint egy Tar Sándor íróhoz kötődő kiállítást itt lehet megnézni februárig, erről korábban a Debreciner is beszámolt.

Koppányi Szabolcs
Az ötvenedik évforduló okán 2023-ban több épületbejárást is szerveztek az érdeklődőknek, az esemény egyik ajánlójában kiemelték, hogy az épületet 800-an lakják, ez az információ jelent meg a toronyházról szóló kötetben is. A statisztikai adatok alapján ez a szám nem tűnik hiteles adatnak, illetve korábbi írásunkban sem a portás, sem a Debreceni Társasházkezelő Kft. ügyvezetője nem tudta megerősíteni ezt a számot, utóbbi úgy nyilatkozott „legfeljebb 620-650 ember él jelenleg a magasházban”.

Tehát 1973 óta megváltozott némely debreceniek hozzáállása a magasházhoz, míg az itt élők tudják értékelni, addig a kívülről szemlélők inkább „csúnyának” látják. A város mindenesetre ötvenedik évfordulója alkalmából nosztalgiával gondol rá.

A kérdés már csak az, felújítások hiányában ünnepelhetjük-e majd a századik születésnapját is 50 év múlva.

Miklovicz-Nyikos Mónika
Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.