Úgy tette közzé Debrecen vezetése a város közel négyszáz oldalas környezetvédelmi programját, hogy ne lehessen benne keresni

A hivatkozások sem kattinthatók az anyagban.

Február 22-én, csütörtökön reggel 9 órától, a Kölcsey Központban tartják Debrecen önkormányzatának következő közgyűlését, ahol a képviselők nemcsak a város idei költségvetéséről, hanem a 2023 és 2026 között érvényes környezetvédelmi programról is szavazni fognak, amelyet a városvezetés szerényen – és a magyar helyesírás szabályaira fittyet hányva, tudniillik címek esetén csak az első szót írjuk nagy kezdőbetűvel – „Zöld Kódex” névre keresztelt.

Előtérben Balázs Ákos debreceni alpolgármester
facebook.com/balazsakos.debrecen

A dokumentumot előzetesen közzétették az önkormányzat honlapján, valamint csatolták a vonatkozó közgyűlési előterjesztéshez is. Még sincs könnyű dolga annak, aki a 384 oldalas dokumentum csak bizonyos elemeire kíváncsi, a városháza ugyanis mindkét helyre úgy töltötte fel a pfd-et, hogy ne lehessen abban keresést futtatni. Pedig ezt elvileg semmi sem indokolná, az anyagban nem szerepel sem pecsét, sem aláírás.

Így állhatott elő az a groteszk helyzet is, hogy a program olyan kék betűszínnel ellátott hiperhivatkozásokkal van teletűzdelve, amelyek nem kattinthatók.

Az önkormányzat gyakorlatától egyébként nem áll távol a nyilvános információk ilyen módon való megosztása. Az olykor ezer oldalnál is hosszabb közgyűlési jegyzőkönyveket például rendre így teszik közzé: kinyomtatva és beszkennelve. Igaz, ott legalább az aláírásokra és a pecsétekre hivatkozhat a városvezetés.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.