Van mondanivalója a balmazújvárosiaknak, ez az előzetes beszélgetésekből is kiderült

Találkozzunk!
Koppányi Szabolcs

Ahogy Balmazújvárost jártam és elkezdtem diskurálni az ottani emberekkel, in medias res módon jött elő egyesekből a maguk mondókája. Pedig csak annyit közöltem velük, hogy újságíró vagyok, csütörtökön jövünk hozzájuk az ifiházba este hattól, aztán ott lehet témákat felvetni, kiváncsiskodni, kérdezni bármiről minket.

Itt találkozunk: Balmazújvárosi Ifjúsági és Közösségi Ház (Arany János utca 1.)
Koppányi Szabolcs
Ám volt, aki azonmód megragadta a lehetőséget, és „de jó, hogy itt van” - hagyta félbe az egyik vevő kiszolgálását egy boltos hölgy -, „a környező fákat metszeni kéne, mert ha lombosodnak, maximum romantikus hangulatvilágítást engednek a gyakorlatilag teljesen körbenőtt utcai lámpának. Este így nem sokat látunk. Vagy a padka mellett jó volna, tudja, az a forgó, sepregető gép... Felgyűlik az avar, a szemét.”
Koppányi Szabolcs

Akadt, aki a szerinte régebben pezsgőbb közösségi életet várná vissza a városba, de volt, aki nagyjából elégedettnek tűnt az újvárosi léttel. Megint mások, két nyugdíjas asszony félig somolyogva a kevés nyugdíjukat emlegették. Azon, mondjuk, nem tudunk segíteni. Ám mindeközben rájöttem, hogy sok másban igen. Egy újság, illetve annak munkatársai, ha a kisebb és nagyobb állampolgári gondokkal is foglalkoznak, nem csak az átfogóan szinte mindenkit érintő témákkal, mindenképpen reményt adhatnak. Emellett tenniakarásra buzdíthatunk azzal, hogy gyakorlatilag házhoz megyünk, meghallgatjuk a panaszokat, együtt ötletelünk az emberekkel.

Pont ezt teszi a Debreciner helyben, Debrecenben havi rendszerességgel a nyílt szerkesztőségi ülésein, immár ötödik éve. S amit most Balmazújvároson, aztán majd Hajdúböszörményben, s további hajdú-biharii településeken is tervezünk a jövőben.

Koppányi Szabolcs

Mindenesetre az első benyomás igencsak kellemes. Nyitottak voltak a balmazújvárosiak ránk, értékelték, hogy mi is nyitunk feléjük. Hisz nem Debrecen a világ közepe. Ellenben annak, aki ott él, vagy Balmazújvároson vagy Hajdúböszörményben, Hajdúszoboszlón,esetleg Zsákán, annak az... Mi pedig figyelünk rájuk, ügyeiket, őket érdeklő napi problémáikat, örömeiket általuk látjuk, halljuk, kimondjuk. Ha megtisztelnek minket bizalmukkal.

Találkozunk ma 18 órától az Arany János utcai ifiházban!

debreciner.hu
Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.