A Fidesz paródiát csinált az emberek véleményének meghallgatásából – állítja az LMP

A köz nélküli közmeghallgatás a kormány és a városvezetés közös szégyene! címmel tartott sajtótájékoztatót az LMP Debrecenben. Kérdésünkre elmondták, korábbi ígéretük ellenére azért nem tartottak még alternatív közmeghallgatást Debrecenben, mert a városban nem tudnak helyet találni.

Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője és Rutz Tamás, az LMP - Magyarország Zöld Pártja Országos Politikai Tanácsának elnökségi tagja március 4-én tartott sajtótájékoztatót Debrecenben, a felújítás alatt álló Régi Városháza épülete előtt, ahová több ellenzéki párt közös tiltakozást hirdetett erre a napra a köz nélküli közmeghallgatás ellen.

Bakos Bernadett azt mondta, a kormány félelemből teszi lehetővé, hogy a „közmeghallgatásokon” csak közvetetten vehessenek részt a lakosok, majd felhívta a figyelmet a petíciójukra. „Pontosan ez teszi lehetővé, hogy a kormány olyan projekteket nyomjon át, amelyeket a lakosság nem támogat, illetve amelyek nem felelnek meg környezetvédelmi, katasztrófavédelmi vagy egyéb előírásoknak.”

Rutz Tamás arról szólt, hogy a jelenlegi városvezetés nem veszi komolyan a lakosságot, és az ellenzéki pártok azért is gyűjtenek aláírásokat és kérdéseket, hogy bebizonyítsák, az ellenzék alkalmasabb Debrecen vezetésére. „A fideszes városvezetés a mai napon online, köz nélküli közmeghallgatáson paródiát csinál abból az intézményből, amivel az emberek véleményét, az emberek kérdéseit kéne feldolgozniuk, mint egy felelős politikai vezetésnek.”

Kántor-Újvári Gerda

Megkérdeztük, hogy eddig miért nem valósult meg az az alternatív debreceni közmeghallgatás, amit több mint három hónapja bejelentettek. Rutz azt válaszolta, hogy politikai okokból sehol nem tudnak termet bérelni a városban, de a jelenlegi akciójuk is egy alternatív közmeghallgatásnak minősülhet.

„Amikor azt mondjuk, hogy akkumulátorgyárakkal kapcsolatban alternatív közmeghallgatást szeretnénk tartani, minden egyes esetben az ajtók bezáródnak, és nem akarnak teret biztosítani, akármilyen politikai aktorról beszélünk. Meg lehet kérdezni akár a szövetségeseinket, akik ugyanilyen problémával küzdöttek. De jelenleg most itt vagyunk, és ezt csináljuk. Tehát ez de facto megvalósult, sajnos másmilyen formában, mint ahogy azt elképzeltük. Viszont ami mindenképpen örömteli, hogy ez az alternatív közmeghallgatás már úgy tud megvalósulni, hogy nem egyedül vagyunk itt, hanem azokkal, akikkel meg fogjuk verni az önkormányzati választáson a fideszes városvezetést, és akikkel egy új Debrecent fogunk építeni 2024-ben.”

Érdeklődtünk arról is, hogy a közel három hónap múlva következő önkormányzati választáson a huszonháromból hány egyéni választókerületben indul LMP-s jelölt Debrecenben, illetve a kompenzációs listán ki szerepel a párt színeiben, erre Rutz azt válaszolta, hogy hamarosan bejelentik a képviselőjelöltjeiket, akik személyéről az LMP helyi szervezete dönt.

„Megvannak a jelöltjeink, mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy az együttműködő ellenzék természetesen a 23 jelöltet ki tudja állítani, és mindenhol arra törekszünk, hogy olyan jelölteket állítsunk, akik nem pusztán debreceniek, de az adott választókerületben laknak, azzal a körzettel foglalkoznak, és felelős politikusként akarnak eljárni az ott élő emberek érdekeiért.”

Kapcsolódó anyagok:

- Ide hirdetett „szabadtéri közmeghallgatást” a debreceni ellenzéki összefogás

- Papp László polgármester a debreceniek fizikai kizárásával tartott akkugyári „közmeghallgatásról”: Gyurcsány

- Alternatív közmeghallgatást tart több ellenzéki párt Debrecenben

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.