A harmadik Made in Debrecen már kilenc helyszínen

Március 23-án, szombaton a Desz24-ben, a Roncsbárban, az Ifiház két külön színpadán, az Incognitoban, a Bakelitben, a Stay-ben, a Modemben és a Malterban is lesznek koncertek.
MiD

Úgy tűnik, a harmadik évre a rendezvény már eléggé kinőtte magát: a szervezők szerint közel 180 előadó jelentkezett a fesztiválra, és az idei projektet egyre több szervezet és intézmény támogatja, de a Made in Debrecen (MiD) főszervezői idén is a Rocksuli és egyéb öntevékeny csoportok. A helyszínbővítés a több jelentkező miatt is szükséges volt, közöttük majdnem negyven teljesen új név a régi ismerősök mellett. A koncertek délelőtt 10-től majdnem éjfélig tartanak az összes helyszínen.

A Modem és a Malter bevonásával a város kulturális szövetében eddig is fontos szerepet betöltő bázisokat sikerült a fesztivál részeivé tenni, ezáltal a korábbi alkalmakhoz képest is erősebb a kollektív üzenet, amit a MiD hordoz:
Ez az egy nap minden ízében Debrecenről és a zenén alapuló közösségek összetartó erejéről szól.

Mivel a rendezvény minden programja ingyenes, a nézőszámot legfeljebb megtippelni lehet - a legszerényebb becslések szerint is 5000 érdeklődő fordult meg tavaly a reggeltől éjjelig tartó programkavalkádon.

„A számok közel azonos érdeklődést mutatnak, mint tavaly, pontosabban nagyobbat, de nem nagyságrendbeli különbségről van szó. A 2023-as fesztiválon legpontosabb becsléseink szerint közel ötezer ember mozdult meg a városban és látogatta a koncerteket. Ez elég tisztességes szám egy alapvetően fiatal rendezvény esetében. Idén – már csak az eggyel több helyszín okán is – még több érdeklődővel számolunk. A Made in Debrecen mindig ingyenes volt és az is marad, bárki által látogatható és karszalagot sem osztunk. Így nehéz pontos számokat mondani.
Elég nagy erőforrásigénye van egy ilyen óriási rendezvénynek, évről évre csiszolódnak a megoldásaink. Idén közel ugyanakkora technikai személyzettel dolgozunk, de például több önkéntessel, akik a közösségi médiában a rendezvény előtt, valamint szervezés operatív részében segítenek a fesztiválon”
– mondta Énekes András Előd, a fesztivál egyik szervezője.

Idén egy vendégváros képviselteti magát a fesztiválon, méghozzá az északkeleti régió egyik fontos kulturális és turisztikai központja, Eger. Az egykor virágzóbb napokat is látott egri könnyűzenei színtér a mai napig ad meghatározó zenészeket az ország különböző bandáinak, s a várost ezúttal olyan formációk képviselik, mint az ODD ID (ex-Ethnofil) énekesnője, a nemrég folkos szólólemezzel jelentkező Okos Viola, a grunge és metál szcéna egyik helyi bástyája, az AllSuckAll, valamint a kétezres évek progresszív és stoner rock irányzatának egyik országosan is fontos zenekara, a mai napig aktív Shapat Terror.

„Minden évben közös ötletek, döntések alapján dől el, hogy mely városok legyenek vendégként meghívva. Idén az én ötletem volt Eger, nem titkolt elfogultsággal, hiszen egri származású vagyok, viszont azzal a megalapozott szándékkal, hogy a 2010-es évek elején szinte teljesen lenullázódott, de korábban virágzó, országos szinten egyedülálló egri underground zenei életből egy kis szeletet meg tudjunk mutatni a debrecenieknek. Ennek a korszaknak sokak mellett szimbolikus zenekara például a Shapat Terror, amely főműsoridőben fog a Roncsban játszani” – mondta Énekes András Előd arra a kérdésünkre, hogy idén miért épp Egerből érkeznek fellépők.

A fesztivál szervezői – pécsi mintára – azzal szeretnék a közönséget motiválni a korai kezdésre, hogy a nagyobb nevek délelőtt lépnek fel. Idén láthatjuk ezt legerősebben, hiszen egyszerre kilenc helyszínen a városban jól ismert nevekkel találkozhatunk már 10 órakor: például a 30 éves Lyuhász Lyácint Bt.-vel a Modemben, vagy az újraéledő Necropsiaval az Ifiház Rocksuli színpadán.

A fesztiválhoz kiegészítően jó hír, hogy a Modem a mélyalvási időszaka után ismét bekapcsolódik a város zenei vérkeringésébe: a reggeli Lyuhász Lyácint után több műfajjal is találkozhatunk ott, ismert és kevésbé ismert debreceni előadóktól – például a gyakran performansszal egybekötött fellépésekkel jelentkező dj goodbye, az egri Okosviola, a világzenét játszó Vidám Dharma és több akusztikus koncert is ígéretesnek tűnik.

Az idei MiD-en többször műfajonként váltakoznak a helyszínek, a Stay-ben délután főleg elektronikus zenét lehet majd hallani, és ebben az a legizgalmasabb, hogy a helyi elektronikus zene jól ismert arcaival váltakozva lépnek fel az újak, például 3colors, aki novemberben zenélt nyilvánosan először, vagy az elmúlt pár év bulijain nevelkedő Enbebi és Ű999.

A műfaji felosztásnál maradva délután a Malterban kap helyet több hiphop/trap előadó is: a 16:50-es - Deeprecenen gyakran megforduló - Ghost Toast után szinte csak ilyen fellépőket találunk. A Malterban azért nem csak dobgépet hallani majd: délelőtt 10-kor itt kezd a Gidnim'Rém.

A Bakelitben a legnagyobb hangsúlyt az egyszálgitár kapja, de 20:50-kor itt lép fel a Debreceni Citerazenekar is. A költözés előtt álló Roncsbárban szintén sokaknak ismerős névvel indítanak: Szabó Balázs és Ölveti Mátyás kezd 10-kor; később a már említett egriek mellett több ismert zenekarral is találkozhatunk itt.

Az Ifiházban több Rocksulin kinevelt zenekart láthatunk, a Galéria színpad enyhébb hangzású rockzenekaraitól leereszkedve a metál variációiba a Rocksuli színpadig, de itt is megfordul az egyik egri vendégzenekar, az AllSuckAll.

A Desz24 kapta a legtöbb punkot, a régóta fennálló Boobstorm vagy Reda. között találunk néhány friss posztpunkot is, mint a Girlfactory és a Soviet Monday. Az Incognito több egyébként is ott koncertező előadónak nyitja meg a kapuit, szombaton főként a hely profiljához illő blues és jazz fellépőket hallhatunk.

A Made in Debrecennek idén egy kiegészítő programja lesz, a szervezők most nem rendeznek afterpartyt, de a kilenc helyszínből több helyen is lehet maradni a koncertek után. Napközben a Telekom Kraft csatlakozik a fesztiválhoz, ahol több elektronikus zenei workshopon lehet majd részt venni.

Részletes programterv és további információk a Made in Debrecen Facebook-eseményében elérhetők.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.