Akkumulátorgyár, vendégmunkások, átláthatóság – Dede Tamást szeretné Szoboszló élén látni a hárompárti baloldali összefogás

Közös polgármesterjelöltet indít a 2024-es önkormányzati választáson Hajdúszoboszlón a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd-Zöldek.
Varga László, Nemes Gábor, Dede Tamás és Barabás Richárd - Hajdúszoboszló
Kántor-Újvári Gerda

Március 28-án egy Hajdúszoboszlón tartott sajtótájékoztató keretében Dede Tamás, a Párbeszéd-Zöldek hajdú-bihari elnöke elmondta, hogy a városa mindig is különleges hely volt, de az utóbbi időben már nem a megszokott légkör van jelen ott. Többször említette az ideköltöztetett vendégmunkásokat, a Debrecen melletti CATL-akkumulátorgyár veszélyes közelségét, illetve a jelenlegi városvezetés átláthatatlan működését.

„Több árnyat adó fára lesz szükségünk, a zöld területek bővítésére, parkok karbantartására. Több közterületet kell közösségi használatba vonni, közösségi kerteket kell létrehozni, olyan helyeket, ahol szívesen összejönnek az emberek, ahol találkozhatnak egymással. Egy klímaválság idején nem térkövezni kell, hanem zöldíteni” – mondta Dede.

És a többiekkel?

Tudomásunk szerint a most bemutatkozó hárompárti baloldali összefogás mellett van egy másik – korábbi gyökerekkel rendelkező – szerveződés Hajdúszoboszlón, amelyik szintén indulni kíván a helyhatósági választáson a fideszes támogatottságú jelenlegi városvezetés ellenében. Mivel az egymás riválisaiként is induló ellenzéki erők gyengíthetik egy esetleges váltás esélyeit, ezért megkérdeztük, törekedtek-e arra, hogy a Fidesz által támogatott polgármesterjelölttel szemben egyetlen ember induljon a szoboszlói városvezetői tisztségért, kezdeményezték-e, hogy összefogjanak a szoboszlói nemfideszes erők. Dede azt válaszolta, hogy részükről volt és van törekvés erre, és bár eddig még nem sikerült megegyezniük, a hárompárti együttműködésük továbbra is nyitott az összefogásra.

Megkérdeztük Dede Tamást, ha ő nyeri az idei polgármesterválasztást, akkor mi lesz a három legfontosabb intézkedés, amivel kezdené a városvezetési munkáját. Elsőként a lakossággal való folyamatos kommunikáció megteremtését említette, aminek keretében a városvezetés kikérné és meghallgatná a szoboszlóiak véleményét. Másodikként az akkumulátorgyárak elleni kiállást mondta, Hajdúszoboszló levegőjének, vízkészletének, földjének védelmét. Harmadikként pedig arról beszélt, hogy az önkormányzatnak és az ahhoz tartozó szervezeteknek átláthatóan kell működniük, elkerülendő a korábbi korrupciógyanús ügyeket

Zöld, szociáldemokrata, nyitott és progresszív

A sajtótájékoztatón mindhárom összefogó baloldali párt országos irányítói szinten képviseltette magát. Barabás Richárd, a Párbeszéd társelnöke kifejtette, hogy az idei önkormányzati választás előrelépés lehet a NER lebontásában.

„Június 9-én valamennyiünknek komoly döntést kell hoznunk. Döntenünk kell arról, hogy merre menjen tovább Európa, merre menjenek tovább a közösségeink. Mi abban hiszünk, ha jó döntést hozunk, ha el tudunk indulni egy zöld, szociáldemokrata, nyitott és progresszív irányba, akkor Magyarországot is meg tudjuk változtatni, és végső soron majd le tudjuk váltani a jelenlegi korrupt és romlott rendszert” – mondta Barabás.

Nemes Gábor, a DK Országos Etikai Bizottságának elnöke is jelen volt a sajtótájékoztatón, ő a DK árnyékkormányának álláspontját említette az akkumulátorgyárakról, majd elmondta, hogy Dede Tamást épp amiatt tartják jó jelöltnek, mert kérni fogja a hajdúszoboszlóiak véleményét az őket érintő kérdésekben.

Varga László, az MSZP Országos Elnökségének elnökhelyettese szintén az összefogás fontosságáról beszélt, lokálpatriótának nevezte Dedét, és a zöld ügyek fontosságát hangsúlyozta. „Ahogy én ismerem Dede Tamást, ő kifejezetten olyan ember, aki ennek a három pártnak az értékrendjébe abszolút illik, hiszen nagyon komoly környezetvédő múltja van és szociálisan is nagyon érzékeny.”

Országos összefogás része a hajdúszoboszlói együttműködés

Szintén ma, március 28-án Budapesten Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Kunhalmi Ágnes közös bejelentés tett a DK, a Párbeszéd és az MSZP további szoros együttműködéséről.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.