Közönségtalálkozóval egybekötve vetítették Debrecenben A Herner Ferike faterját

A több nemzetközi elismerésben részesült film minimális költségvetésből készült, és egyelőre egy cég sem vállalta a forgalmazását. Kovács Gábor Attila rendező ezért saját maga igyekszik megszervezni a vetítéseket.
Polgár Tóth Tamás

Március 12-én mutatták be Debrecenben, a Baross16-ban A Herner Ferike faterja című 2023-as magyar filmet. A Háy János drámájából és a Pinceszínház Börcsök Enikő által rendezett előadásából készült film vetítése után a közönség Kovács Gábor Attilával, a film rendezőjével beszélgetett.

A Herner Ferike faterja már több nemzetközi díjban is részesült, megkapta a kaliforniai IndieFEST Film Awards legjobb nagyjátékfilmjének járó „Award of Excelence” díjat, a Brno Film Festival legjobb függetlenfilmje lett, valamint a máltai Your Way International Film Festival legjobb vágás díját is bezsebelte.

A film cselekményéről az eseményt beharangozó cikkünkben írtunk.

Tízmillió forintot kaptak a filmre

Kovács Gábor Attila a film keletkezéséről elmondta, Börcsök Enikő halála után a Pinceszínház kereste meg őt, hogy nyertek tízmillió forintot egy pályázaton, ezért lehetőségük van filmadaptációt készíteni egy előadásukból. Mint mondta, az eredetileg felkért rendező ebből a keretből nem vállalta az elkészítést, ezért másfél évre félretették az ötletet. Kovács elárulta, ők nagyon jó barátságban és munkakapcsolatban voltak Börcsök Enikővel, ezért is vállalta el a feladatot. A rendező arról is beszélt, mindössze hét napot tudtak forgatni, de végül minden jól alakult, még az eső sem esett.

Kovács Gábor Attila
Polgár Tóth Tamás

Senki sem vállalta a forgalmazást

Egy kérdésre válaszolva Kovács Gábor Attila kifejtette, a filmnek jelenleg nincs forgalmazója. „Nem vállalta egyik hazai forgalmazó sem a filmet” – fogalmazott. Mint mondta, sokféle indokkal utasították el. Többször kapott például olyan visszajelzést, miszerint ez nem egy film, hanem filmre vitt színház, ezért nem érdekli a moziba járó közönséget. A forgalmazó hiánya miatt A Herner Ferike faterját maga a rendező ajánlja különböző helyszínek számára. Mint mondta, eddig 20-25 vetítést szervezett, körülbelül 500-an láthatták a filmet. Kovács Gábor Attila megjegyezte, a streaming szolgáltatóknál is próbálkozik, de nem könnyű a dolga, mert forgalmazó nélkül ők is nehezen vesznek át anyagokat.

Polgár Tóth Tamás

A filmklubos vetítéseknek megvan az előnye is

Arra a kérdésre, a debreceni egyetemisták hogyan fogadták a filmet (februárban ugyanis ott is bemutatták azt), a rendező úgy válaszolt, jól sikerült, de általában más helyszíneken is ezt tapasztalják. Ezt részben azzal is magyarázta, hogy a közönségtalálkozós vetítések lehetőséget adnak eszmét cserélni a filmről rögtön annak megtekintése után. Ugyancsak egy kérdésre válaszolva Kovács Gábor Attila azt is elmondta, a film alapjául szolgáló drámát író Háy Jánosnak is tetszett a film.

A Herner Ferike faterja - Kovács Gábor Attila
Polgár Tóth Tamás
Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.