VÁROS-KÉP

Amikor a sokadalom nem fedi el a valóságot

Ráférne némi fényesítés a debreceni Hal közre.

A Hal köz Debrecenben a város egyik, ha nem a legfőbb vigalmi negyedévé vált az utóbbi években. Az egykor a halpiacot is magában foglaló tér a Simonffy utca kiterebélyesedése számos vendéglátó egység teraszával, térfelszínt szabdaló vízfolyásokkal, jó időben vizet keresztben spriccelő szökőkutakkal.

Galéria: A Hal köz egy november végi szerda reggelén (a képre kattintva megnyílik a galéria)
Koppányi Szabolcs

Nyaranta főleg esténként nagy élet van errefelé, ám érthetetlen, hogy november végén egy szerdai napon - amikor a Debreciner fotói is készültek -, hogy nem sikerült feltakarítani a még vélhetően hétvégéről (vagy régebbről?) a kövön maradó gasztronómiai maradékot, amely szétfolyva száradt a kövezetre. Pedig hangulata van (lenne) a térnek még akkor is, amikor nem jár arra senki, bár az kétségtelen tény, hogy az épületek falai jó pár helyen már renoválásért kiáltanak. A Hal köz padjai lehetnének tisztábbak, a díszkő pedig néhol feltöredezve, mintha építkeznének - pedig nem.

Koppányi Szabolcs

Így, emberek és a máskor kipakolt sok-sok asztal és szék nélkül, vagyis amikor nem a sokadalom vonja magára a figyelmet, hanem az épületek és környezetük, némileg lehangoló a látvány a pár éve történt felújítás ellenére.

Két közterületes dolgozó ácsorgott csak a reggeli ködös időben, hosszú percekig figyelve a semmit. Az emberek pedig dolguk után menve csak átsétáltak a Hal közön. Mi megálltunk.

Koppányi Szabolcs
Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.