Ne hagyja elfagyni! Sokba kerülhet, ha jönnek a mínuszok

Tudja, hogy egy elfagyott vízóra cseréje rengeteg időt, utánajárást és még több pénzt emészt fel? A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. (TRV) szerint óvintézkedéssel elkerülhetők az ilyen jellegű problémák.

Egy-egy rendkívül hideg éjszaka után a térségi vízszolgáltató ügyfélszolgálatát naponta akár száz elkeseredett lakos is hívja elfagyott vízóra, eltörött vízcső miatt.

- Megesett, hogy egy fagyos hajnalt követően egyetlen településről tízszer is „riasztottak” bennünket elfagyott vízóra vagy vízvezeték miatt – meséli Veres Pál Attila, a vízművek egyik üzemvezetője. – A lakosok gyorsan észreveszik a bajt, ha otthon vannak: ha a házban megnyitják a csapot és abból nem folyik víz, akkor vélhetően elfagyott valami. Ez legtöbbször akkor történik, ha az órát és az aknát a tulajdonos nem téliesítette.

Tiszamenti Regionális Vízművek

A vízmű munkatársa hangsúlyozza: az ilyenkor a talajba elfolyt vizet mindenképpen ki kell fizetnie a fogyasztónak, akkor is, ha az akár több tíz (van, hogy száz) köbméter, azaz sok ezer forint. Maga az elrepedt vízóra cseréje sem ingyenes: húszezer forintba is kerülhet. Ráadásul sok papírmunkával és idővel jár.

A TRV kollégái egyébként ősz végén, tél elején – a személyes találkozások alkalmával – rendszeresen felhívják a fogyasztók figyelmét a víztelenítés, a szigetelés fontosságára. Arra is, hogy amennyiben az akna fedlapja törött vagy hiányzik, azt cserélni, pótolni kell. A vízmérő órát és az aknában lévő csövet is érdemes letakarni, esetleg az egész aknát szigetelni – erre a célra a hungarocell a legmegfelelőbb. Sőt, még a hó is remek hőszigetelő – így ha esik a hó, nem érdemes lesöpörni az aknafedélről.

Veres Attila arra is figyelmeztet, hogy a fűtetlen helyiségekben, raktárakban, pincékben, garázsokban, társasházi tárolókban elhelyezett vízmérőknél is gond lehet, célszerű tehát itt is elvégezni az óvintézkedéseket.

A TRV tapasztalatai szerint egyébként legtöbbször a kiskerteknél, a használaton kívüli ingatlanoknál és a hétvégi házaknál tapasztalható elfagyás. Itt sokszor nem a tulajdonos, hanem a vízszolgáltató észleli a bajt: a megszokotthoz képest ugyanis megemelkedik a vízfogyasztás, egy-egy településrészen nem győzi a kútszivattyú a hálózatra termelni a vizet.

Ebben az esetben az önkormányzat segítségét kérik a vízművek szakemberi. Egy hatósági személlyel járják körbe az érintett területet, és házról házra járva megpróbálják kideríteni, hol fagyhatott el a vízóra vagy a cső, azaz hol folyik el a víz. Ilyenkor a tulajdonos távollétében zárják el a vizet, ezért kell a hivatalos személy jelenléte - magyarázza Veres Attila, aki szerint a hétvégén mindenképpen tegyék meg az óvintézkedéseket a lakosok, jövő héten szerdán ugyanis már -10 Celsius-fokot jósolnak hajnalra a meteorológusok.

Hogyan kell téliesíteni?

Víztelenítsük a belső vízhálózatot és magát a vízmérőt is! Miután elzártuk a vízmérő előtti csapot, nyissuk meg az ingatlan felőli víztelenítő csapot. Kerti csap esetén, a felszínen húzódó vezetékszakasz vízmentesítése érdekében, célszerű előbb kiengedni a csapot, majd elzárni a téli elzárót. Fontos, hogy a víztelenítés után is marad a csővezetékben víz, ezért javasolt azt is szigetelni. Ha későn láttunk hozzá a víztelenítéshez, és a befagyott víz miatt nem tudjuk elfordítani az elzárócsapot, előbb meleg vízzel lassan olvasszuk fel a benne lévő jeget, majd ezután víztelenítsünk.

(Az írás a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. közleménye.)

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.