Balog Zoltán ne maradhasson egyházi vezető!

Nyílt levelet írt 10 elkötelezett református személy a Magyarországi Református Egyház Zsinatának ma kezdődő tavaszi ülésszakára.
facebook.com/balogzoltanlelkesz

A levelet megjelentette a Szemlélek. Ebből idézünk.

„Balog Zoltán püspök cselekedete révén az egyház avatkozott az állam működésébe, amikor püspökként és zsinati elnökként járta ki K. Endre kegyelmét. Így viszont milyen alapon várhatja el azt az egyház, hogy az állam ne avatkozzon be az egyház működésébe?
Balog püspök ténykedése az állam és egyház közötti egészségtelen, oda-vissza való beavatkozás és összefonódás megtestesülése.
Balog Zoltán püspök egy személyben testesíti meg egyházunk politikai kiszolgáltatottságát. Ő a tisztségét világi hatalmával és az anyagi előnyök kecsegtetésével szerezte meg, ezáltal egyházunkban az anyagiasság szimbólumává vált. A kegyelmi ügy kirobbanása óta különösen, minden nap azért szégyenkezünk, hogy az általa vezetett egyház tagjai vagyunk. Ezért kényszerülünk megszólalni, a petíciónkat aláíró több mint ezer személy által is felhatalmazva.
Kérjük, vegyék le rólunk ezt a szégyent!”

A nyílt levél aláírói:
Vargha Anikó, Tököli Egyházközség
Kónya Levente József, Bocskaikerti Egyházközség
Lupa János, Szigethalmi Egyházközség
Hatházy Ákos, Fényeslitkei Egyházközség
Rezes Gábor, Debrecen Homokkerti Egyházközség
Józsa Éva, Debrecen Széchenyi Kerti Egyházközség
Dr. Lőrincz Piroska, Debrecen Nagyerdei Egyházközség
Varga László, Hajdúhadházi Egyházközség
Gábor László, Hajdúhadházi Egyházközség
Bodnár Béla, Fényeslitkei Egyházközség

A teljes nyílt levél elolvasható a Szemlélekben.

Kapcsolódó anyagok:

- „A református név valami olyan jelentést kapott, ami kétségbeejtő” – elmarad idén a református egység napja – RTL Híradó

- Elmarad a református egységnap, a Balog-ügy lehet a háttérben

- „Mély szégyent hozott egyházunkra” – Megosztotta a hajdú-bihari református lelkészeket Balog Zoltán és a kegyelmi ügy

- Lemondásra kérte Balog Zoltánt Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.