Mándi László mellett is kampányolt Márki-Zay Péter Debrecenben

A Mindenki Magyarországa Néppárt vezetője Magyar Péter múltjával nem tud azonosulni, s úgy véli, szavazatokat fog elvenni tőlük is, mégis örömmel veszi politikai szerepvállalását, mert az embereket kibillentette az apátiából.

Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Mindenki Magyarországa Néppárt vezetője debreceni aláírásgyűjtésen vett részt április 27-én, szombaton, az európai parlamenti választásokra kérte az emberek ajánlását.

Galéria: Márki-Zay Péter Debrecenben - 2024. április 27. (A KÉPRE KATTINTVA MEGNYÍLIK A GALÉRIA)
Koppányi Szabolcs

A Csapó utca elején kezdetben alig volt érdeklődő a párt pultja környékén, ám amint megérkezett Márki-Zaj Péter Nyíregyházáról – s főleg, amikor a hangosítás is –, többen gyűltek oda, hogy hallják, mit mond Hódmezővásárhely polgármestere. Leginkább az elmúlt évekről beszélt, s arról, hogy szerinte Orbán Viktor minden egykori kampányígérete hazugság volt, amit reményei szerint még a fideszes hívek is észleltek. Emellett megemlítette azt is, hogy szerinte nincs jogállam ma Magyarországon, mert amíg egy hétköznapi makói pedofil 17 éves börtönbüntetésre számíthat, addig Kaleta Gábor hasonló bűnökért felfüggesztett börtönbüntetést és 540 ezer forint pénzbüntetést.

1998 óta nem nyert egyetlen körzetet sem ellenzéki jelölt Debrecenben, ám most fog Márki-Zay szerint

Debreceni szereplésekor Márki-Zay egyértelműen kiállt Mándi László, az Összefogás a Cívisvárosért Egyesület polgármesterjelöltje mellett, s kifejezte reményét, hogy most egy sokkal összetartóbb, egységesebb ellenzék vesz részt a választásokon, mint 5 évvel ezelőtt. Az akkori kampányt idézte fel a politikus, amikor a debreceni ellenzék az ő hathatós kérése ellenére sem tudott igazán együttműködni, s „a Fidesz el is vitte mind a 23 körzetet Debrecenben”. Márki-Zay Péter úgy hiszi, most sokkal több esély van a váltásra, mivel „nem biztos, hogy 50 ezer migránst akarnak a debreceniek", egyben utalt arra is, hogy szerinte azért jönnek a keleti befektetők ide akkumulátorgyárakat építeni, mert itt nincsenek olyan környezetvédelmi szabályok, mint mondjuk Németországban, s „Magyarországon elég lefizetni egy-két politikust, és akkor nyugodtan szennyezhetik a környezetet”.

Koppányi Szabolcs

Márki-Zay szerint akár 10 egyéni választókerületet is elvihet az ellenzék Debrecenben a június 9-i önkormányzati választáson, ha egységesen lép fel, mert úgy érzi, hogy az elmúlt két év fideszes népszerűségvesztése itt is érződni fog. Papp László (Fidesz) polgármesterről is szót ejtett a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője, akit szimpatikus embernek nevezett, de aki szerinte „más magasságban gondolkodik, mint mi”, így utalva arra Márki-Zay, hogy Papp gyereke a Debreceni Nemzetközi Iskolában tanul igen drága tandíj fejében.

Felkészülni, vigyázz…! Olvasd a Debreciner VÁLASZTÁS 2024 rovatát!

A politikust arról kérdeztük, van-e helyi szervezete a pártjának, amire úgy válaszolt, hogy „nem Hajdú-Bihar a legerősebb” bástyájuk, de vannak tagjaik Balmazújvárostól Püspökladányig, illetve Debrecenben is. Magyar Péter és a Tisztelet és Szabadság Párt politikai hatásáról is kérdeztük Márki-Zay Pétert, aki úgy vélte, hogy „most egy új remény éledt a magyar népben” általa. Ami azért fontos változás a közhangulatban szerinte, mert „az ellenzéki érzelmű szavazók, akik változást akartak, nem nagyon látták az esélyét ennek”, most viszont talán igen.

Az esemény végén számosan kértek közös fotót Márki-Zay Péterrel, majd a politikus mintegy egyórányi ott tartózkodás után elköszönt.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.