Majálisok Hajdú-Bihar megyében – itt-ott kampányalkalomként is

A debreceni önkormányzat nem rendez saját majálist, Papp László Pallagon mond beszédet. Ettől függetlenül több programot találhatunk Debrecenben és környékén, ha szervezett programokon töltenénk a május elsejét.
Május elsejei felvonulás Debrecenben - 1948.
Fortepan / Horváth Dániel

Debrecenben és Hajdúböszörményben a helyi ellenzék rendez majálist. Debrecenben a Nagyerdőn, a Békás-tó mellett egész napos programot szervez az Összefogás a Cívisvárosért Egyesület, vagyis a DK-Momentum-LMP-MSZP-Párbeszéd-Szikra Mozgalom választási koalíciója. A „Rúgj gólt a polgármesterjelöltnek!” elnevezésű 11 órakor kezdődő programon feltételezéseink szerint Mándi Lászlóval lehet focizni. Az ehhez hasonló programok mellett közéleti beszélgetéseket szerveznek, és a húsz évvel ezelőtti magyarországi EU-csatlakozásra is emlékeznek majd.

Hármashegyalján természetközeli majális lesz madárgyűrűzéssel, túrával és több más programmal a Természet Iskolájában. A Varázsvölgy Lovasudvarban kutyás és lovas műsorral és gyerekprogramokkal várják az érdeklődőket. A Tócóskertben is rendeznek egy kisebb majálist különböző gyerekprogramokkal. A debreceni állatkert május elsején a 66. évfordulóját is ünnepli, emiatt több vidámparki és állatkerti programmal készülnek a szezonnyitásra.

Hajdúböszörményben „gyermekközpontú családi napra” várja az érdeklődőket a Böszörményi Harmadik Oldal Egyesület. A játékos és megszokott majálisozó programok mellett arra kérik az érkezőket, hogy hozzanak régi fényképeket és képeslapokat a városról, hogy közösen beszélgessenek róluk. A programon jelen lesznek az önkormányzati választáson induló képviselők, akiket személyesen is lehet kérdezni a helyszínen.

Hajdúszoboszlón a Szent István Parkban rendeznek városi majálist, rengeteg táncbemutató és gyerekprogram mellett a strandfürdő szezonnyitását is ünneplik, beszédet mond Bodó Sándor (Fidesz) országgyűlési képviselő és Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló polgármestere is.

Hajdúhadházon a helyi önkormányzat hagyományőrző programmal készül: fogathajtó verseny, néptánc és lovasbemutató is lesz, de még Tasó Lászlót is el lehet kapni a köszöntőbeszéden.

Hajdúszováton családi majálist szerveznek, Püspökladányban szintén több gyerekprogrammal és bemutatóval várják az érdeklődőket. Hajdúsámsonban egy focikupa köré szervezték a majálist, de a bajnokságon való részvétel nevezési díjas. Nádudvaron hagyományőrző majálist, több főzőversenyt és egyéb családi programokat is tartanak május elsején. Hajdúdorogon délután kezdődnek a programok, este Bereczki Zoltán koncertje lesz. Biharkeresztesen szintén délutántól családi rendezvények és koncertek sorakoznak.

Kapcsolódó anyag:
- Sör és virsli helyett zsíroskenyérrel a munka ünnepén és az európai uniós tagságunk évfordulóján

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.