Elindultunk

Mától, 2019. június 16-ától megkezdi nyilvános működését saját honlapján a Debreciner című online újság.

Az előkészületeinket figyelemmel kísérők az utóbbi hónapokban láthatták, hogyan sokasodtak a különböző témájú és műfajú írásaink a közösségi hálón . Amit nem hagyunk el, csak a hangsúlyokat áttesszük a saját újságunkba: ide várjuk olvasóinkat, mindenkit, aki velünk együtt úgy gondolja, hogy szükség van egy olyan orgánumra, ahol az újságíró és a szerkesztő munkájába nem szólhat bele más, csak az olvasó.

Az olvasó, aki előfizetésével megteremtette az elindulás, megteremti a működés lehetőségét.

Köszönjük azok segítségét és áldozatát, akik személyes ügyükként támogatták a Debreciner online újság megszületését! Köszönjük azoknak a százaknak a bizalmát, akik már előfizettek a Debrecinerre! Hívjuk és várjuk azokat, akik indulásunk után csatlakoznak hozzánk!

Íme, újságot indítunk együtt: újságolvasók és újságírók.

Elindultunk, hosszú útra készülünk az előfizetőinkkel, az olvasóinkkal együtt. Tudjuk, hogy szükség van ránk.

Hogy milyen Debrecinert szeretnénk? Most megismételjük és megerősítjük itt is, amit az előfizetések gyűjtésének kezdetén megfogalmaztunk.

Olyan újságot indítunk...

...ami azokat az információkat kínálja az olvasóinak, amelyek segítik az eligazodását a hétköznapokban és a demokrácia ünnepein is.

...ami úgy büszke a városra, az országra, a kontinensre, hogy nem tagadja el a hibákat, a hiányosságokat.

...ami az emberekről szól, róluk mond vidámat vagy szomorút, tanulságosat vagy feledendőt.

...ami olvasóit szolgálja, az ő kérdéseikre keresi a válaszokat, az ő érdekeiket jeleníti meg – mindenkinek és mindenkiért kíván szólni.

...ahol tere lehet minden véleménynek, ami tisztesen szól a köz ügyeiről; s ahol azok is megszólalhatnak, akiket máshol elhallgatnak.

...ami úgy szórakoztat, hogy megemel, nem mélybe ránt.

...ami megmutatja a létező értékek sokszínűségét, s maga is igyekszik értékeket teremteni a saját területén.

...ami kiáll a társadalom perifériájára szorultak, a saját érdekeik képviseletére gyengeségük okán képtelenek mellett is.

...ami hirdeti és képviseli a jelzők nélküli demokráciának és a sajtó szabadságának megkérdőjelezhetetlen fontosságát.

Mi együtt indítjuk ezt az újságot: írói-szerkesztői és olvasói-követői összefogva, szövetségben, számítva egymásra.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.