VILÁGGÁ MENTEM

Tamáskodások Angliából

Szabó Tamás – akivel lehet egyetérteni vagy sem egyes témákban – a klímaváltozás káros hatásait is érzi odakint, ugyanakkor dilemma számára a későbbi hazajövetel. Fej vagy szív? Egyelőre a fej győz, ami nemcsak az ottani keresetének köszönhető, hanem annak a megbecsülésnek is, amit itthon kevésbé tapasztalt. Beszélgetésünk során szóba kerültek még a szerinte élménydús, de rest olaszok, a széthúzó magyarok, na meg az is, hogy van, akinek nem Puskás öcsi jut eszébe elsőként Magyarországról: külhoni munkatársa ugyanis a magyar pornószínésznőket sorolta fel kapásból.

Miért mentél ki?

A Nyírségből származom, de mielőtt Angliába költöztem, Budapesten laktam, és miközben az élet egyre drágább lett, nem igazán találtam a végzettségemnek megfelelő munkát. Amit találtam, abból viszont nem tudtam egyről a kettőre jutni.

Szabó Tamás

Meddig tervezed az odakinti létet, egyáltalán hazajössz?

Még 2-3 évig biztosan kint maradok, ha addig nem történik valami komolyabb fordulat, ami miatt esetleg hamarabb távoznom kell. Lásd: brexit, a font árfolyamának drasztikus változása, stb. Tervezem, hogy hazatérek, mert a gyökereim Magyarországon vannak, addig viszont pénzt keresek, utazgatok, ismerkedek a világgal. Majd valamikor a szüleim, a testvérem közelében szeretnék élni, de ennek inkább érzelmi okai vannak, racionálisak nem igazán. Vagyis, ha az eszemre hallgatok, nem igazán van miért hazamennem.

Hogy érzed magad Londonban?

Bár nem tökéletes, még mindig könnyebb az élet itt, mint otthon. Számomra abszolút sikeres volt a váltás.

Mit tanultál a kinti emberektől?

Toleranciát és nyitottabb hozzáállást, na, meg pozitívabb életszemléletet.

S mi az, ami viszont hiányzik Magyarországról?

A szüleim és a testvérem hiányoznak. A barátaim jó része viszont már külföldön él, azt hiszem, ez elég jól leírja az otthoni viszonyokat. Eleget éltem és tapasztaltam Magyarországon, hogy egyelőre ne legyen nagy honvágyam.

Hogyan látod a magyar „migránsok” megítélését külföldön?

London nagyon toleráns mindenkivel, igazi világváros, annak minden előnyével és hátrányával együtt. A magyarokról általában véve mindenkinek nagyon jó véleménye van. A többi idegen is kedvel minket, de például az angol főnököm a kreativitásunkat, a francia menedzsment pedig a gyorsaságunkat és a precizitásunkat emelte ki. Viszont az országról csak annyit tudnak, amennyit éppen az adott ország, ahonnan származnak, oktatási színvonala megad. Volt olyan olasz pincér, aki a térképen nem tudta elhelyezni, hol vagyunk, de kapásból felsorolta a kedvenc magyar pornószínésznőit. Aztán egy tatár felmenőkkel is rendelkező litván steward szerint mi csak lecsúsztunk északról a Kárpátok felé, mert pont úgy beszélünk, mint az észtek. Amúgy a kint élő magyarokról is elég sok mindent hallani, az biztos, hogy nem egy homogén valami a magyarság, de nagyon sok értékes embert ismertem meg a mieink között is. Ami viszont nagy veszteség az országnak, mert a nagy többség már itt vagy még nyugatabbra tervezi a jövőjét.

Mesélj még! Mit kedvelsz, s mit nem az angliai életedben?

Van pár dolog, amit nem szeretek Londonban: az egyik az időjárás. Sokkal kevesebbet esik, mint vártam. Aki azt hiszi, hogy London esős város, az nagyot téved. Viszont sokkal többet fúj a szél, amit speciel utálok. Amióta kint vagyok, nagyon nagy a forróság is nyaranta, ami a globális felmelegedésnek is betudható. A lakhatás a másik kényes terület. Mi magyarok mágnások vagyunk, néha úgy érzem. Én például egy 100 négyzetméteres kertes házban nőttem fel Kelet-Magyarországon. Később Budapesten is hatalmas albérletekben laktam, aztán itt sokkolt, hogy egy tágas élettérből beköltöztem egy szobába, egy lyukba. Jobb esetben egyedül laksz a kezdetektől, rosszabb esetben egy idegent kell elviselni, és alkalmazkodni hozzá, ráadásul felnőttként. Ezen én is átestem, mert amikor kijöttem, egy ügynökség segítségével egy kétszemélyes szobában kaptam elhelyezést. Közel egy év alatt 3 különböző szobatársam volt, ami nem volt egyszerű az eltérő habitusunk miatt, de a harmadikkal nagyon megtaláltam a közös hangot, így bár nagyon hamar lett volna elég pénzem saját szobára, maradtam és kiélveztem a kolis feelinget. Mivel az albérletárak felfoghatatlanul magasak, jómagam is egy többszobás nagy angol házban élek több magyarral együtt. Viszont szerencsés vagyok, mert az egyik legjobb barátom is velem van, és így megvan a biztos pont, a háttér ebben a fura megalopoliszban. Mi zavar még itt? Londonban az utcák gyakran szemetesek, zsúfoltak, de én mégis imádok csak úgy csavarogni. Egészen elképesztő színű és formájú épületei vannak ugyanis, tereket, hidakat és jó helyeket lehet találni könnyen. Így nagyon gyakran csináltam már a kiköltözés után is, hogy csak úgy felszálltam egy random buszra, és mentem, amerre a járat vitt. S mivel több mint 4000 buszt használnak 300-nál is több járaton, adódott pár meredek és vicces sztori is ebből. A másik, amit még imádok, hogy nagyon sok minden ingyenes. A kiállítások, a múzeumok például. S mivel erre van is igényem, elég gyakran látogatom ezeket.

Szemléletváltozáson is átestél esetleg?

Nagyon szeretem a nemzetköziséget a munkám során, ami közben mindig rájövök, mekkora butaság a politika, a vallás és az egyéb ilyen tipikus forráspontok mentén balhézni. A munkatársaim a világ minden részéről érkeztek, így van venezuelai vagy éppen ausztrál kollégám is, és furcsa módon gyakorlatilag minden európai országból jött bevándorlóval dolgoztam már együtt, kivéve belgákkal és skandinávokkal, ami valahol érthető.

Más betelepültekkel hogy vannak odakint?

Nem túl hálás téma, de sem a színes bőrűek, sem a cigányság nem túl népszerű – ám ez az elutasító hozzáállás nem is annyira az angolokra, inkább a betelepültekre jellemző. Kiérkezésem után még az akkori szerény angolságommal is megértettem: a kelet-európaiak egyetértenek abban, hogy vannak, akik nagy kárt okoznak az itteni viselkedésükkel. Korábban a legtöbb londoni gettóban egyébként a pakisztániak voltak a legproblémásabbak, majd a helyüket átvették a román, a bolgár vagy éppen a magyar romák egyes csoportjai. Ez megint csak nem jó számunkra a brexit miatt. Minden metrólejáratnál erőszakosan koldulnak, lopások, betörések vannak a számlájukon. Amikor látom az utcán a gagyizást, az itt a piros, hol a pirost, kicsit azért szégyellem is magam. A tolerancia amúgy velük szemben is tapasztalható, de sajnos ezzel sokan visszaélnek.

Te hogyan jössz ki másokkal?

Személy szerint a spanyolok állnak hozzám legközelebb, van is néhány „barátom” közöttük. Nagyon barátkozós, szenvedélyes emberek, de az olaszokról is alapvetően jó véleménnyel vagyok, akik viszont széthúzásban eléggé a magyarokra ütnek, és hát a munka sem feltétlenül az erősségük. Ám azon felül nagyon nagy élmény velük az élet.

Kemény az életed Angliában?

A munkahelyemről annyit, hogy bár szerintem semmi extrát nem végzek, „csak” a munkámat, rendesen, mégis már rengetegszer kaptam pénzbeli, írásbeli és szóbeli dicséretet. Magyarországon ez nem volt jellemző, sőt emlékszem pénzlevonásra, fegyelmikre, úgyhogy mondhatjuk, hogy itt jócskán másképp működik a rendszer. Egyébként nem nagyképűségből, de gyakran mondogatom, sosem dolgoztam ilyen keveset ilyen sok pénzért. Nyilván egy orvostól vagy egy bankártól még fényévekre vagyok keresetben, de nem is az a cél. Jelenleg abszolút boldognak és kiegyensúlyozottnak érzem magam a munkahelyemen, és nem is tervezem a váltást a közeljövőben.

Most induló VILÁGGÁ MENTEM című sorozatunkban olyanokat mutatunk be, akik hosszabb-rövidebb időre elhagyták Magyarországot, illetve olyanokat, akik külföldről érkezvén Magyarországon próbálnak szerencsét.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.