REGGELI FELES

Szégyelld magad, ember!

Egyszerre felháborító, vicces és nagyon szomorú, ahogyan az ember folyamatosan meg tudja magyarázni, miért van szükség más fajok leölésére.

Most nagyon etikusan ellopom Tódor János válaszát, és én is azt mondom, hogy elemi felháborodásból írok.

Kábé minden második hír az ausztrál bozóttüzekről szól. Nem vagyok szakértő, de nem tartom normálisnak azt, hogy egy olyan kontinens, egy olyan ország, ahol ez nem egy újkeletű jelenség, és a tudósok figyelmeztették is az országok vezetőit, nincs egy kidolgozott tervezet arra, hogyan fékezzék meg a tüzet. John Marsh, egy állatmenhely gondozója csak annyit mondott, hogy bárki, aki még ezek után is kételkedik a klímaváltozásban, megkérdezné tőle, hogy mégis milyen bizonyítékra van még szüksége.

Sorra-rendre jelennek meg a brutális fényképek megégett állatokról. A drótkerítésen fennakadt kengurunál erősen elgondolkodtam, mégis az ember mikor látja be azt, hogy egy valódi istencsapása a bolygónak?

A héten megjelent egy összefoglaló információ arról, hogy az árván maradt kölyök koalákat és kengurukat le kell lőni a helyszínen, hiszen ellátásuk hosszadalmas és nem lehetne később őket visszaengedni a vadonba. Mindezt úgy, hogy egyébként önkéntesek várják ezeket a szerencsétlen kis lényeket, hogy felneveljék őket.

Tehát kapacitás van, csak egy felsőbb hatalom már megint úgy döntött, inkább nem bajlódik más élőlényekkel, azokkal a kölykökkel, akik aztán pláne az égvilágon semmi rosszat nem tettek. Ami talán még brutálisabb, hogy elvileg nem csak golyó általi halált kaphatnak a kicsik, hanem fejbe is lehet őket verni, vagy eutanáziában részesítik őket. Utóbbiról nincs számadat, hányan keltek már át így a szivárványhídon. További részletek itt olvashatóak.

Melanie Gouby francia oknyomozó újságíró nemrég az Instagram-sztorijában írta az ausztrál tüzekkel kapcsolatban, hogy ezeknek az állatoknak nem az emberekhez kellene menekülniük segítségért, hanem a szemüket kellene kikaparni, amiért ezt okozták nekik.

Önmagában sokkoló az, hogy már a becslések szerint legalább 1 milliárd állat pusztult el a tűz miatt, de ezek számát most már az emberek közvetlenül is növelni fogják, hiszen helikopterekből fognak több ezer tevét kilőni.

És hogy miért?

Tudjátok, mindig kényelmes a „gyerekek biztonsága” indokra hivatkozni. Mivel Dél-Ausztráliában komoly szárazság és vízhiány van, ezek a tevék mindenhol vizet keresnek. És persze az aggódó anyukák féltik a gyerekeket, hiszen a tevék alapvetően nem túl barátságos teremtmények. Arról nem is beszélve, hogy kerítéseket, tanyákat tesznek tönkre, és persze elisszák az emberek elől is a vizet. Végül is életben szeretnének maradni, nem?

BBC

Itt már hivatkoznak arra is, hogy a teve nem őshonos állat Ausztráliában, és mivel a metángáz-kibocsájtásnak is részesei, ezért a klímaváltozáshoz is hozzájárulnak. Egyszerre felháborító, vicces és nagyon szomorú, ahogyan az ember folyamatosan meg tudja magyarázni, miért van szükség más fajok leölésére azért, hogy neki, az embernek jobb legyen.

Szóval igen. Szégyelld magad, ember! Az árva kölyköktől elveszed a szüleit, őket pedig halálra ítéled. A kerítéseiden fennakadnak a menekülő állatok, és ezreket ölsz meg azért, hogy neked jusson víz! Szégyellem magam az ezeket művelők helyett is, mert embernek születtem.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.