„MÁSIK FŐVÁROS”

Vágjunk bele!

De ne csak vagdalkozzunk, hanem fűrészeljük el a tövénél, emeltessük ki hatalmas gyökérzetének a közepét, a vastagját! Tüntessünk el minden nyomot, amely arra utalna, hogy itt egy hatalmas lombkoronájú fa állott!

Még sokáig élhetett volna, de rossz időben volt, amúgy nagyon is jó helyen. Például a város közepe táján, ahol kémiailag a legszennyezettebb a levegő. Hogy a felhúzandó új épület alapján terveit a légtisztító fák helyének figyelembevételével, s megbolygatásuk nélkül is meg lehetett volna szerkeszteni? A legtöbb esetben igen. De a természet- és egészségvédők a mostani építkezési gyakorlat fényében ne álmodozzanak ilyesmiről. Álljunk inkább arrébb! Az itt említett fák úgysem tehetik már meg. Mostanra az építési terület szegletében hevernek. Az utolsó madárcsicsergés el sem hagyta a még élőnek látszó zöld lombjukat, de következik az oldalágak lefűrészelése, s már szállítják is. Mellesleg, hogy hol, kinél, minél köt ki az alapanyagként ugyancsak értékes fatörzs, az szintén érdekes útvonal lehet.

Nem tipikusan debreceni jelenség, attól persze még nem örülünk neki, hogy napjainkban szinte minden építkezést, rekonstrukciót azzal kezdenek, hogy kiirtják a területen álló fákat. Az esetben is, ha úgy tűnik, csak a munkagépeknek kellene miattuk kerülni egy kicsivel többet, vagy némileg több bérleti díjat szánni egy kicsivel nagyobb darura. Mindenesetre láttuk már néhány épület elkészülte után, hogy ott bizony vidáman állhattak volna ma is a kivágott fák.

Mindenütt azzal „lélegeztetnek” bennünket különböző szervek, hivatalok, vállalkozások, hogy ennyi meg annyi újonnan telepített fácskával pótolják a földre kényszerített idősebbeket. A gond az, hogy igazi hasznuk azoknak van, amelyek vagy nagy, vagy sűrű lombkoronával rendelkeznek. Vagyis az oktalanul kivágott nagyobb fák - szó szerint - pótolhatatlanok. Vagy legalábbis nagyon nehezen és hosszú idő alatt. Merthogy jó, ha tíz, akár földlabdás suhángból egy-kettő marad életben pár évvel kiültetésük után. Ezek lennének az előírások, a jogszabályok alapján kötelező pótlások. Ám a kis fákat, legalábbis néhány évig, ugyanolyan figyelemmel és fegyelemmel kellene gondozni, mint a legkényesebb gyümölcsfákat. Összegezve, az igazán hasznot hajtó korukat nagyon kevesük éri meg. Statisztikailag persze alighanem szerepelnek, mind a faállományban, mind a fapótlások fejezetben. Csak éppen a mindennapi életben (még jó sokáig még) semmi hasznuk sincs.

Nem mellesleg, létezik technológiailag régen kidolgozott és megbízható módszer, nem mellesleg jövedelmező szolgáltatás, akár a legnagyobb fák áttelepítésére. Úgy, hogy azok garantáltan életben maradnak új helyükön. Amerikában, de alighanem másutt is, egész iparág virágzik ilyen (állami, városházi, magán, egyházi stb.) megbízásokból. Pedig ott szintén egyszerűbb lenne az, úgymond, útban lévő fákat kivágni.

Hazatérve: micsoda felháborodás lenne, ha egy szép(?) napon kivágnák az összes komolyabb fát a Nagyerdőn, mondjuk az egyetem és a víztorony között. Pedig már jó régen hasonló folyamatnak lehetünk tanúi, ha a különböző helyszíneken nem igazán meggyőző érvek alapján kivágott fákat egy helyszínre képzeljük el. Természetesen egyelőre kisebb méretekben. Ám folynak az építkezések, s mind a lehető legjobb, legszebb helyet akarja magáénak. Jellemzően, ahol például fák vannak a közelben. (Ha túl közel, akkor persze a fáknak a fentebb érzékeltetni próbált gyakorlat miatt pechjük van.) S ennek fényében jogos a kérdés, hogy meddig tarthat, változatlan szemlélet mellett, az „egyelőre kisebb mértékben…”?

Jó lenne, ha ez ügyben a találó népi bölcsesség nem válna valósággá. Miszerint, a fától nem látjuk az erdőt. Különösen, ha azért nem sikerülne egyiket sem megpillantanunk, mert korábban már, a szemünk előtt, kivágták őket...

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.