Köd előttem...

Sokak nem győzték kivárni, míg ideérnek a lehetőségek, vagy idehozzák őket némi rásegítéssel, s inkább külföldön, kevesebben a Dunántúlon keresik kenyerüket.

Kettészakítja az időjárás az országot, olvasom számtalan (számos) hírben, bár megeshet, néhány órán belül némileg módosítják az előrejelzési térképeket. Nagy jelentősége nincs, megyénk, s különösen Debrecen, szinte száz százalékos biztonsággal a napsütés rosszabbik oldalára esik. Olyannyira, hogy egy hétig megint nem látjuk a forrását, vagyis a Napot.

Törő Vanda

Lesz helyette köd, pára, nedvesség, fagy, síkosság, trutymós levegő és hasonló téli örömök. Bezzeg a Dunántúl! Vagyis kedvenc metaforám, úgy tűnik, ez esetben is, még mindig, máig érvényes. Nyilvánvalóan nem csupán arról van szó, hogy a Duna időjárási választóvonal az ország klímájában. Jó néhány évig gazdaságilag, s volt olyan parlamenti választás, amikor politikai értelemben is afféle modern kori vízi limesnek bizonyult. Röviden szólva: sokáig a külföldi termelő tőke nehezebben határozta el magát kelet-magyarországi beruházásokra, mint ama teve, hogy átkeljen a tű fokán. Emlékeim szerint kellett hozzá, minimum egy évtized (kevés kivétellel), hogy szép óvatosan, vagy ha nem is szépen, de lassan megjelenjenek a nagyobb, nevesebb külföldi cégek a Duna innenső partján. Aztán következett a Duna–Tisza közötti erődítmény, amelyet meghódítottak. Amely szintén elég nehézkesnek bizonyult, pedig a táj ismert talaja okán néhol „homokvárnak” bizonyult.

Most hagyjuk azt az amúgy kardinális kérdést, hogy minden külföldi beruházás szolgálta, szolgálja-e az ország érdekeit. Beszámítva azt a megkerülhetetlen tényt, hogy egyetlen multi vagy egynemzeti külföldi cég sem jótékonykodni akar Magyarországon (sem), hanem minél több profitot termelni. S még ha nagy részüket ki is viszik hazánkból még mindig jobb, mint egy nem termelő, magyarán nem létező magyar cég. Hisz, amelyik termel, s ebből a szempontból mindegy, hol van a szülőhazája, a magyar államnak fizet adót, magyar munkásnak ad munkalehetőséget, megélhetést. Sokáig, s ami a Keletünket illeti, még ma is hangsúlyozottan ezt tartották a legfontosabb szempontnak a különböző magyar kormányok. Hisz nem győztek, győznek vonzó beruházási feltételek címszó alatt olyan mértékű kedvezményekkel idecsábítani a külföldi tőkét, amelyet nehéz lesz pusztán és lényegileg összeszerelő munkafolyamatokkal ellensúlyozni.

Ráadásul miközben az ország Tiszán inneni fele, ha összességében nézzük gazdasági teljesítményét, máig erősen elmarad a fővárosi és a nyugat-dunántúli számoktól, itt is néhány, s nagyon jelentős, ipari szakmában munkaerőhiány lépett fel. Sokak nem győzték kivárni, míg ideérnek a lehetőségek, vagy idehozzák őket némi rásegítéssel, s inkább külföldön, kevesebben a Dunántúlon keresik kenyerüket.

Debrecen és a költségvetés sem keveset költött már arra a talán több mint ezer új munkahelyre, amelyet jelen pillanatban a BMW garantál. Az viszont nem garantálható, hogy a megyére kiterjedő illetve itt kezdődő munkaerő-toborzást nem kell-e távolabbra, talán egészen távolig kiterjeszteni. Magyarán, nagy valószínűséggel nem magyar vendégmunkások is fognak a megyeszékhelyen dolgozni. Mindazonáltal fontos szempont, legalábbis számomra, s gondolom nemcsak az enyémre, hogy ez a beruházás - nem feledve az előkészületi munkák során tapasztalt néhány „furcsaságot” - talán jelzése annak, hogy az eddiginél némileg több napsütés esik erre a régióra.

Természetesen nem abban az értelemben, visszatérve induló hasonlatunkhoz, mint ahogyan a nyári kánikula idején kapunk belőle. Hisz mifelénk mindig tovább tart nyaranta a negyven fokhoz közelítő fullasztó hőség, mint az ország „másik” felén. S minden vegetációs időszakban durván kevesebb csapadék esik itt, az ország egyik legfontosabb mezőgazdasági körzetében, mint a pesti belvárosban. Mellesleg az az időjárási helyzet, amely ránk vár jó pár napig, sem csupán kellemetlen, kedélyromboló. A várható hideg köd kellemetlen következményekkel érinti egészségi állapotunkat, a levegőnk szennyezettségét csakúgy, mint fűtésszámlánkat. Nem mellékesen, a csúszóssá lefagyott utak, járdák pedig a balesetek kockázatát. Szóval megint a nyugati tájak járnak jobban. Ott, a dunántúli, főváros környéki megyékben ugyanis a hétre szóló előrejelzések szerint van esélye annak, hogy ez idő alatt kisüthet a nap, szinte kora tavaszi hőmérsékletet keltve.

A dolognak ez a része, amely ellen nem sokat tehetünk. Viszont tanulással, tanultsággal, mindennapi kulturáltsággal, intelligens viselkedéssel, szélesebb látókörrel, kitekintési igénnyel, tudásvággyal elérhetjük vagy legalábbis megközelíthetjük azt, hogy itt Keleten „nyugatiasnak” érezzük a körülményeket. Legalábbis magyar viszonyok között. De esetünkben ez sem lenne kevés.

T. Szűcs József jegyzetsorozata itt olvasható: MÁSIK FŐVÁROS.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.