Adja vissza a mandátumát Kulcsár Gergely!

A Jobbik vasárnap megválasztott új elnöksége felszólítja a Duna-parti holokauszt-emlékművet meggyalázó Kulcsár Gergelyt, hogy a Hajdú-Bihar megyei önkormányzatban betöltött mandátumát adja vissza – mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorának hétfő esti adásában Jakab Péter pártelnök.

Kérdésre válaszolva Jakab azt mondta, hogy Kulcsár még nem reagált a felszólításukra. (A teljes beszélgetés itt látható.)

Bemutatkoznak a MoJoL debreceni jelöltjei tavaly augusztusban – balról a második Kulcsár
Tóth Tamás

Országos botrány lett abból, hogy a Momentum-Jobbik-LMP debreceni választási szövetség egyik önkormányzati képviselőjelöltje Kulcsár Gergely jobbikos politikus volt a tavaly őszi választásokra. A tiltakozások hatására Kulcsár visszalépett a jelöltségtől Debrecenben, azonban a megyei önkormányzati választásban jelölt maradt, mivel pártja szerepeltette a hajdú-bihari listájában. Három mandátumával a Jobbik lett a legerősebb ellenzéki párt a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésben, az egyik képviselő pedig Kulcsár Gergely.

Most erről a mandátumáról hívja vissza a Jobbik. Kérdéses, hogy Kulcsár Gergely eleget tesz-e az országos elnökség felszólításának.

Tóth Tamás
Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.