Debrecent a „leghalálosabb” európai városok listáján az 5. helyre tette a Fox News

A cívisváros külföldi híre, nemzetközi idegenforgalma és egyetemvárosi vonzereje szempontjából semmiképpen sem tekinthető kedvezőnek ez a besorolás.
Fox News

Az amerikai Fox News napokban közölt összeállítása szerint Debrecen is belekerült Európa 10 leghalálosabb (deadliest) városa közé. Tény az is, hogy a világ leghalálosabb 50 városában egyetlen európai sincs.

Debrecen azonban nemcsak felkerült erre a listára, de még Budapestet és Amszterdamot is megelőzte a maga 5. helyezésével. Az európai „rangsort” három litván város vezeti: Kaunas, Vilnius és Klaipeda.

Az Egyesült Nemzetek 2019-ben is nyilvánosságra hozta a világszerte elkövetett gyilkosságokra vonatkozó adatait. Ezek szerint Észak- és Dél-Amerika, valamint Afrika állnak az élen, hozzájuk képest Európa nagyon biztonságos kontinensnek bizonyult. Sőt itt 2002 óta 63 százalékkal csökkent a gyilkosságok száma.

Az ENSZ adatbázisa szerint a gyilkosságok száma Magyarországon az 1990-es évektől csökkent a 2010-es évek elejéig, majd aztán erőteljes növekedésnek indult.

Forrás: https://dataunodc.un.org/GSH_app

Az adatokat úgy számolták ki, hogy megnézték, 100 ezer lakosra hány gyilkosság jut egy évben; ez a szám 2017-ben Debrecenre vonatkozóan 3 volt (Budapesten és Amszterdamban 2.2).

Forrás: https://dataunodc.un.org/GSH_app

A teljes kimutatás itt érhető el angol nyelven.

A Fox News egy amerikai, konzervatív televíziós hírcsatorna, amit jellemeztek már úgy is, mint egy, a Republikánus Párttal, George W. Bush és Donald Trump adminisztrációjával elfogult médiumot. Miközben a Fox News szándékosan igyekszik rontani a Demokrata Párt választási esélyeit hamis hírek, negatív kampány terjesztésével.

Forrás: Wikipédia

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.