800

Előretolt helyőrség - avagy az emberi jogok hanyatlása (Tizedik rész)

Vasárnap többet fogunk tudni. Addigra eldől, ki mit tehet, és ki mit nem tehet Magyarországon, mi fog történni Miskolcon. Fedősztori, figyelemelvonás, polgárháborús helyzetre való előkészület - jut az eszembe, és felmerül bennem a kérdés. Kik játszhatnak össze azért, hogy a cigányellenesség fokozódjon ebben az országban?
Toroczkai László

Mottó: Aki káoszt okoz, az akar valamit. Kérdés, hogy kivel.

Toroczkai. Ez a név számomra egybe forrt a lázadó, rasszista, erőszakos, európai, keresztény, fehér férfi archetípusával. Nagyon magyar a fickó, bár valamikor Tóthnak hívták. Minden esetre nem az a Pató Pál úr típus. Pont az ilyeneket nem szeretik sehol sem. Tiltották ki Szlovákiából, Romániából, Szerbiából (ott még meg is verték), de meg kell adni, jól bírja. Én 2006 szeptembere óta ki nem állom. Egy politikai szerencselovagnak tartom, akit valahogy, valamiért nem vasaltak le, pedig azt kellett volna tenni vele. Szerintem vannak olyan részletei az MTV-székház ostromának, ami előttünk ma még rejtve maradt. Én azt gondolom, hogy ő tudatosan és megrendelésre dolgozott 2006. szeptember 18-án. Hangsúlyozom, ezt gondolom, bizonyítani nem tudom, de talán még van gondolatszabadság Magyarországon! Cui prodest? Hogy ki lehetett a megrendelő, ha volt? Homály fedi, de talán egyszer megtudjuk!

Toroczkai politikájára jellemző az agresszív tolakodás, amit rasszista megnyilvánulásokkal fűszerez, és ebben a gyűlölködő világban könnyen talál táptalajt a mondanivalójához. Hogy miért népszerű ezzel? Talán azért, mert Trianon az örök gyász, a rendőrség az örök ellenfél, az ügyei pedig mind-mind nemzeti érzelmű nacionalista témájú ügyek. Amivel azonban a köztudatba tényleg bekerül, azok a „cigányozós” ügyei. Majdnem a jobbik elnöke lett, de amikor ez nem sikerült, a szerintem jellemre hasonló Novák Előddel gründoltak egy új pártot. A demokrácia pedig Platon óta „a bolondok szabadsága”, ergo itt mindenkinek pártja lehet. Találtak maguknak még néhány „arcot". Egy csődeljárásban jártast, egy porcelánt és egy helyezkedőset. Az EP választáson pedig egész jók voltak. Vannak követőik, amiről az állam tehet. A gyűlölködés, kifizetődő. Szóval itt van ez az ember, aki szerint a „Mi hazánk”, az ő hazájuk. Úgy hangzik, mint egy jogtalan elsajátítás, nem? Szerintem másoké is. Például az enyém is az a haza, amit ő magának gondol.

Toroczkai László

Van egy másik ilyen ász az életünkben, az „opreromás” Kamarás. Cigány ember. Ő még alapító tagja is volt a Jobbiknak, ott avatta velük a Magyar Gárdát. Aztán a KDNP-vel talán volt egy kis afférja, megsértődött, kiment Kanadába targoncázni, de hazaette a fene, és mint később kiderült (mert addig hangoztatta, hogy saját zsebből állja az utazásait), a Rákóczi Szövetséggel turnézgatott a környező országokban, gondolom, a cigány felhozatal felmérése végett. Később jött a nagy ötlete a mára már cigány arisztokratának, hogy a pünkösd az legyen cigány ünnep. Ezen dobtam egy hátast, de úgy gondoltam, mindenki úgy hülye, ahogy akar, míg másokat nem bánt vele. Nem állt meg itt. Kiderült, hogy cigány autonómiát szeretne (jobban mondva egy cigány tartományt), Északkelet-Magyarország lecsippentett csücskében. No, akkor már azt mondtam, hogy ez dilóbb, mint a cserdi polgármester, nekem ez sokk!

Ő kisajátította magának a roma köszöntést, az „Opre Romát” (ez lett a pártja neve: Opre Roma Demokrata Néppárt), és a cserdi hőshöz hasonlóan ő is bőszen barátkozik a jobbik volt elnökével, aki most a magyar politikai remete szerepében tetszeleg, de nem tud leszokni a cigányokról.

Toroczkai és Kamarás egymásra találtak, üzengetnek egymásnak, és úgy tesznek, mint akik képviselik egész Magyarországot, illetve a Magyarországon élő magyar romákat! Ez a két észlény lassan elülteti a köztudatban, hogy a Horváth Feri-félék is a cigó’ tartományban akarnak élni, ahol a vitéz cigány-arisztokrata nemességet osztó tartományfőnök lesz a góréjuk! Könyörgöm!!! Egy olyan lelki nyomorult, aki a pünkösdöt akarta cigány ünneppé nyilvánítani! Meg is tagadtam őket, mielőtt még a jó isten megharagszik rám! Agyrém! Toroczkaiéknak úgy kell ez az ember, mint egy falat kenyér! Még az is lehet, hogy összedolgoznak a káoszteremtésben? Ki tudja? Semmi, de semmi nem lehetetlen!

Toroczkai László

Torockai életében aztán bekövetkezik Törökszentmiklós! Feltalálja a „magyar vigaszt”, és néhány börtönbe való ember miatt (akik történetesen cigányok), kollektíve megbélyegzik a helyi cigányokat, és ahelyett, hogy a rendőrség vagy az ügyészség előtt tüntetnének - merthogy miért nincsenek toppon a bűnbandákat illetően - kitalálják, hogy vonulgatni, cigányozni kéne egy kicsit a cigányok lakta részeken. Szerintem megállt felettük az idő. 2011-től nem lehet csak úgy devecserkedni meg gyöngyöspatázni, ceglédezni, hajduhadházozni lurkókáim. A gazdi megtiltotta. Bukja is a témát, mert helyben toporgásra ítéli a rendőrség, és a helyiek is eléggé lehangoltan vannak tőle. Blamázs, blamázs, blamázs. A romák jó sokan, mindenfelől elszotyolázgattak, lájvoztak, mellett döngettek, majd egymásnak is mentek, annyira akartak találkozni a szélsőségesekkel. Mindenki nagyot koppant, aztán elhallgatott…

De miért írok én ilyen bőszen a Toroczkairól? Hát csak azért, mert ez az ember beleragadt a nagy hon- és magyarmentő államférfi szerepébe, amivel szerintem önmagát is becsapja.

A legújabb célpontja Miskolc!

…és mi rendületlenül követni fogjuk őt! Mármint azok, akik nem értenek egyet Ásotthalom dózeres polgármesterével. Majd fogunk „fütyűnyi” és „kiabálnyi” neki, amitől ő jól fogja érezni magát, nagyon jól. Megalapozzuk benne a tudatot, hogy ő nincs hiába, ni, mennyi cigány utálja. Ahelyett, hogy jól kinevetnénk ezt a rasszista magyar ragadványt, vagy el se mennénk oda, ahol ő van. Bohóc kéne ellene, nem politikus.
Toroczkai László

Ezernyi gyilkosság, családon belüli erőszak magyar származású áldozatokkal - de nekünk az isztambuli egyezmény nem kell, mert még megváltozik a nemi orientációnk, sőt a kereszténységünk is veszélybe kerül alapon -, és tessék, itt van az ásotthalmi kerítéses hős, és talál magának a sok emberölés között egy esetet, Sályban. Értik! Sályban, és ő Miskolcon akarja húzogatja a cigányok bajuszát! Az az egy gerenda a szemében. Persze lehet, hogy nem olvas híreket, csak áll a kerítésnél vagy dózerolja a házakat Ásotthalmon.

Tény, hogy Sályban egy IQ bajnok cigány ember megölt egy idős magyar asszonyt. Ez nagyon tragikus esemény, elismerem! Sajnálom is az áldozatot, és bár nem hiszek a kollektíve bűnösségben, kérem a jó Istent, hogy bocsássanak meg a rokonok és hozzátartozók a gyilkosnak, és különösképpen azoknak, akinek egyébiránt semmi közük nem volt ehhez a szörnyű eseményhez. Magunkra, cigányokra gondolok. Persze ha kell, én itt és most bocsánatot kérek azért, mert egy elvileg fajtámbéli képes volt brutálisan megölni egy idős asszonyt! Kultúrembernek tartom magam. A múltam is arra predesztinál, hogy ne a bűnt elkövető mellé álljak, akármilyen fajtájú ember is! De kedves többség! Mikor hallották, hogy a mélymagyarok, vagy a nem is nagyon mélyek valaha is bocsánatot kértek volna azért, mert 2008-2009-ben a fajtatársaik elkövettek egy emberölés-sorozatot a romák sérelmére?

Ha a törvény megengedi, hogy Miskolcon 2020. február 16-án délután négy órától Toroczkai és az őt követő szabadcsapatok egy közintézmény előtt gondolkodjanak a fent már leírtakról, hát tegye. Nem helyeslem.

Nem helyeslem már csak azért sem, mert éppen a miskolci kocsonyafesztivál zárónapja lesz aznap tele kültéri programokkal, és ha a politikával nem foglalkozó „kisember” szórakozni akar ott a kisgyermekével, hát bizony elgondolkodik, hogy vasárnap kitegye-e a lábát a kapun vagy be merje-e tenni a lábát Miskolcra, mert azt tudni kell, hogy mivel nagy létszámban várhatók olyan radikális elemek, akik megjárták Gyöngyöspatát, Ceglédet, Hajdúhadházat, Törökszentmiklóst és ezeken a helyszíneken komoly zavarokat okoztak, de nagy létszámban várhatók romák is, akik az ellentüntetésre érkeznek, ergo igen sok rendőr lesz már délelőtt az utcákon, és az sem biztos, hogy a két egymásra dühös tábor tagjai pontban délután négyre érkeznek a városba. Mert miért tennék?

Hogy mit akarok ezzel kapcsolatban érzékeltetni? A kocsonyafesztivál utolsó napja komoly érdektelenségbe fulladhat. Kinek hiányzik az, hogy néhány szélsőséges elem elrontsa a családi nyugalmat és együttlétet Miskolcon! Kinek?

Biztosak lehetünk mi abban, hogy ezek a gyűlések a közbiztonságot vagy a közrendet közvetlenül, szükségtelen és aránytalan mértékben veszélyeztetik-e vagy sem? Tényleg nem jár mások jogainak és szabadságának szükségtelen mértékű és aránytalan sérelmével? Mi a fontosabb? Az, hogy esetleg összeugorjon ott két ellentétes érzelmű tömeg, vagy az, hogy a kocsonyafesztiválra kilátogatók jól és biztonságban érezzék magukat. Nagy a felelőssége a polgármesternek is, mert mégiscsak ő a város első embere!

Toroczkai László

Sályról már nem is beszélek. Ha nem vonulhatnak, akkor átautókáznak Toroczkaiék. Nem zavarja-e aránytalanul a közlekedést, hogy Töhötömék gyaloglás helyett már gépjárművekkel vonulnak? A rendőrség pedig csak zárja nekik az utat, hurcolássza őket, mert csak megemlékezni akarnak az illetők, és egyetlen szavuk sem lesz a cigányokról. Ki hiszi ezt el, és ha mégsem, akkor mi a retorzió, tessék mondani? Azt már megtudtam, hogy a helyi roma önkormányzat semmit nem akar tenni az ellen, hogy szélsőséges elemek érkezzenek a falujukba, sőt az egész falu csak hallgatni fog. Nem tűnik túl ellenzékinek a település, ahol egyébként romák és nem romák együtt élnek, nincs cigánytelepük. Sőt arról is szólnak a hírek, hogy az idegen cigányokat vasárnap a faluba be sem engedik. Nesze neked demokrácia! Műveleti terület lesz az egész település vagy micsoda? Persze lehet, hogy rosszak az információim ebben az ügyben, és a rendőrség aznap mindent megold. Nem hiszem, hogy így lesz.

Számolni kell azzal is, hogy a roma tömegek jóval heterogénebbek, mint 7-8 évvel ezelőtt. Sajnos a kultúrára és a viselkedésre nagyban hatott ez a 10-20 év, és nemcsak a magyar származású polgároknál. Nekünk is lettek erőembereink, nekünk is vannak olyan – talán a tüntetésben még újonc, de az erőszakban kimagasló – tagjaink, akiket nehezebb kordában tartani, bárki is legyen a rendező. Nem akarok jósolgatni, de az a megérzésem, hogy nem mindenkit fog kielégíteni közülük az, hogy a két tömeg „egymástól megfelelő távolságra” a rendőrök által elszeparáltan fütyöl, tapsol, táncol, ordít, kifejezi a másik csoporttal szembeni nemtetszését, és közben magasívű beszédeket hallgat. Nem is beszélve arról, hogy ha pénzt adnának érte, akkor sem mennék kisgyermekkel arra, ahol ezek az emberek vannak. Kocsonyafesztivál, mi?! Ne legyen igazam! Szerintem, nagy a felelősség a városvezetésen is.

Má’ mingyá' befejezem, csak egy gondolat. Nemrégiben Viktorunk Gyöngyöspatán cigányozott egy jót (nem először), és lám, erre ugrik a radikális demokráciabeteg-alakulat, és kegyetlenül pörköli szóban a romákat! Jaj, de jó nekünk! Vasárnap többet fogunk tudni. Addigra eldől, ki mit tehet, és ki mit nem tehet Magyarországon, mi fog történni Miskolcon!

Fedősztori, figyelemelvonás, polgárháborús helyzetre való előkészület - jut az eszembe és felmerül bennem a kérdés. Kik játszhatnak össze azért, hogy a cigányellenesség fokozódjon ebben az országban? A választ önökre bízom!

Horváth Ferenc írásai itt olvashatók: 800 .

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.